SajtóSOKK

Rossz időben is Balaton a Balaton

2010-08-27T18:16:00.003+02:00

Reggel 7 óra előtt 10 perccel fagyoskodunk a buszpályaudvaron. Nyaralni készülünk. Mit sem számít az a tény, hogy július vége van, az időjárás fittyet hány a naptárra. Szomorúan szürke fellegleplét ráborítja a csornai megálló összes kocsiállására, így gúnyolódik a kikapcsolódni vágyókon. Mi pedig sírunk, mégpedig olyannyira, hogy képletes könnyeinkből valóságos tócsák fakadnak az aszfalton.

A korai időpontban éppen hogy ébredezünk. Nincs bennünk cseppnyi koffein sem, s álmos hangulatunkon az sem segít, hogy kabátba kényszerülten várjuk járművünket. Csomagunk is akad bőven, amiket magunk helyett egy padon pihentetünk. Vétek volna ugyanis a nedves talajon tárolni minden reménységünket, a pulóverek és hosszú nadrágok garmadáját rejtő „kincsesládáinkat”. Azonban mihelyst a koffer már ül, irigység fog el. Ugyanakkor hezitálok is, vajon le merészeljek-e telepedni az esőcseppektől izzadó fapadra, vagy álldogáljak még egy jó darabig? Végül győz a fáradtság. Még csak ketten vagyunk, így húzzuk össze magunkat, mint verebek a dróton. Nem szólunk sokat, mert reggel van, inkább csak hallgatjuk a világ zaját: „Te Józsi! Ez a buszsofőrködés jobban tetszik, mint a kamionozás?”

De hogy mit is keresünk Csornán? Nos, a hatalmas szenzáció, hogy a csornai Pántlika Néptáncegyüttes kemény magja vakációzni készül a Balatonpartra. Egyetlen győriként tehát vállalom az áldozatot, lemondva a hazai buszpályaudvarról. Az elkövetkezendő élmények remélhetőleg úgyis kárpótolnak majd tettemért. Pontban 7-kor befut a busz. Csomagok a raktérbe, jegyváltás a sofőrnél, majd kényelmesnek nem mondható huppanás a bársony huzattal borított ülésbe. Egyikünk az ablaknak támasztja a fejét, és így próbálja behozni alváslemaradását; másikunk egy könyvbe mélyed. Így utazunk mi, irány Balatonkenese!
Épp, hogy álmodhatunk egyet, s lapozhatunk egy fejezetet a könyvben, járművünk máris lassít. Megérkezünk – no nem végcélunkat érjük el, csupán az átszállási pontot Veszprémben.
Negyed óra türelmes várakozás a csatlakozásra, majd következnek a már rutinosnak mondható cselekedetek: csomagok, jegy, huppanás. Utazási költségeink egyenes arányban állnak a busz nyújtotta „kényelemmel”. Bár extrákat nem kapunk – hacsak a motorzaj, és a fék dallamos nyikorgása nem nevezhető annak – a célnak, jobb híján megfelel ez a tömegeket szállító eszköz.

Mikor érünk oda? – zaklatom (szándékosan) utastársaimat ezzel a kérdéssel, és nem is kell sokáig várnom a válaszra: leszállunk. Végre! Kenesén autóval folytatjuk utunkat a nyaralóig. A Balaton északkeleti részén elterülő kis helység ugyan már hivatalosan is város, ám nem egy nyüzsgő hangyaboly, számomra sokkal inkább a nyugalom szigete. A kacskaringós utcákban és kis közökben művészi szinten végezhető az eltévedés, melyet páran, az utánunk érkezők közül véghez is visznek. A házigazda azonban egy másodperc alatt útba igazítja a bolyongó vándorokat, így nem egész három órás utazás után végre együtt a csapat. Először heten vagyunk, akárcsak a gonoszok, majd társaságunk kisvártatva kiegészül plusz két fővel. Az ismert dalban megénekeltek helyett, miszerint: „úgy élvezzük mi a strandot”, szégyent kell hoznunk a tipikus nyaralóra, aki fürdőnadrágot rejteget a ruhája alatt, hogy megérkezése után három perccel már a magyar tengerben áztathassa magát.

A 13 fokban a bikini és az úszósapka helyett tehát előkerül egy üveg jóféle pálinka, melynek társaságában helyet foglalunk a teraszon. Az áttetsző életelixírtartó kecses, hosszú nyakával szemet gyönyörködtetően feszít a hozzá méltatlan műanyagasztalon. Mintha csak minden centilitere a Mennybe áhítozna. A következő pillanatban a kupak lágyan lecsavarodik a keskeny zsiráfnyakról. A fém és az üveg elválásának hangjából komponált zenemű után a pálinkatengerből apró cseppek gurguláznak nevetve kupicáinkba. A nedű önmagában is bódító illata a légben frigyre lép a nyári zápor porvert szagával, s így melegíti elő kihűlt testünket az itóka befogadására. Ám igazán csak akkor fűt fel minket pár száz fokra, mikor szánkkal érintjük folyékony testét. Nyelvünk alá is spájzolunk néhány morzsányit a jóból, s a nem evilági élmények után, a szitálássá szelídült eső sem zavar minket többé.
A három naposra tervezett kiruccanás – utólag visszatekintve – épp elégnek bizonyul. Eddigre ugyanis mindenki elfárad a szórakozástól, kiéleződnek az időszakos együttélésből adódó ellentétek és természetesen az idő is jobbra fordul. (A megszokott, s talán már megunt balatoni nyaralást viszont vétek elrontani egy kis Napsütéssel, az extrém időjárási körülmények sokkal érdekesebbek!)

A tipikus nyaralóról elterjedt előítéleteket, akiről az hírlik elkényelmesedett; kreatív ötletektől mentes; csupán a törölköző kiterítéséig és a naptej kenéséig terjed a tudása, mi alaposan megcáfoljuk. A rossz idő kínálta evidens megoldásnak tűnő túrázási lehetőségeket, hosszú sétákat eleve elutasítva az abszolút passzív pihenést választjuk. Így tengődünk hajnalig, még egy réteg pulóvert magunkra öltve, a parti föveny helyett a teraszon.
Szánkat azonban nem nyithatjuk panaszra, hiszen az égiek meghallgatják imáinkat: kapunk egy nap strandidőt. A kenesei partra – addig folytatott ülő életmódunkat magunk mögött hagyva – gyalog érkezünk. A bejáratnál szembesülünk a szó szerint is rideg tényekkel: a víz 17 fokos. Talán emiatt kevés a vakmerő, mondhatni „vasember” a strandon – megjegyzem mi sem tartozunk kifejezetten közéjük - ugyanis legalább negyed órás bemelegítés szükséges, mire minden egyes lábujjunkat külön áztatás után bemerészkedünk a jeges, magyar tengerbe. Az iszapos talajon imbolyogva egy gyors vízi séta után már fordulunk is vissza. A szárazföld hívogató melegségének nem tudunk ellenállni! A part kihalt és szürke, nem díszlenek sokhelyütt színes törölköző tömegek és Napra forgó ernyők a zöld fűben. Az izzó égitest csak néha-néha kacsint ránk a felhők mögül, nem aranyozza be az alatta feszülő víztükör fodrait. Talán egy jó dolog van a fátyolos időben: az égbolt lilás kártékonysága megszűnik, s helyébe fakó színek kerülnek a hatalmas vászonra. Nem kell napszemüveg, felesleges a szalmakalap, és nincs szükség naptejre sem.

Délidő után jócskán korgó gyomrunk hangos kérlelésének sem vagyunk képesek nemet mondani. Adunk a kalóriáknak, s az evés közbeni, viharos szélben repkedő reszelt sajtdarabokkal viaskodva fokhagymás-tejfölös lángossal csillapítjuk éhségünket. Bátortalanok lévén nem próbáljuk ki lángosunk francia salátás változatát. Helyette jól csúszna egy pohárka, metszően hideg meggysör. Az italra már majdhogynem egy teljes napja vágyakozunk, egy erősen meggyőző történet miatt. Egyikünk ugyanis felfedezett a strandon egy hölgyet, akinek minden kétséget kizáróan ínyére volt a hűsítő. Barátunk szóban festi le a sör attribútumait, mi pedig elképzeljük, vajon milyen lehet; ízlelőbimbóinkkal már hevesen tapogatnánk minden kortyát. Nem is kínozzuk magunkat tovább, elindulunk hát a parti büfésor irányába. A kioszk előtt azonban döbbenet lesz úrrá rajtunk: három deci, 850 forint, a már elképzelt, az álmainkban már lenyelt szenzációból. Változnak tehát a tervek, csak egy pohárral csapoltatunk a hét nyáladzó szájnak. Mintha csak az olimpiai lángot cipelnénk, úgy tesszük meg azt az 50 métert visszafelé, az asztalunkhoz. A pohárka aztán (nem épp a leghigiénikusabb módon) körbejár, mint egy győzelmi trófea. A folyékony kenyér bíbor habja lágyan ringatózik a meggyóceánon, és árnyékot vet a pohár karimáján trónoló ajakformák áttetsző vörösére. Testvériesen osztozunk, de azt mondhatom, megéri.

A csodasör után pár órás, fűben fekvős szunya, és irány a nyaraló, indulhat a jókedv! Az este belecsapunk a lecsóba. A „pántlikásokból” előbúvik a táncos. A nyaraló teraszának járólapja, a maradék 50 fokos elfogyasztása után színpaddá avanzsál, a kisasztalra helyezett hifiből pedig maximumon szól a népzene. Ennek hatására a fiúk-lányok összes apró izma összerezzen. Laikusként rövid ízelítőt kapok a táncrepertoárból, majd miután mindenki kiropta magából a felgyülemlett energiáit, a csapat a kerti székekbe süpped, egy hajnali nótázásra. Életem talán egyik legmeghatóbb élménye, ahogy hat torokból szól a szívfacsaró ének. Nem tudom a szöveget, de nem is zavar. Boldogan szorítom a mellettem ülő kezét, s szemem sarkából előbuggyanó könnyel az arcomon mosolygok. Igazi lélekbalzsam ez a „kakukktojásnak”; örökre szóló ajándék nekem.

Másnap megint fáj a reggel – vagy inkább a délelőtt. A csapat katonás rendben, a rendrakást megkönnyítő munkamegosztásban nekilát a romok eltakarításának. Igaz szó sincs fenyegetően meredező sezlonyrugókról, és oroszlánt sem találunk a fürdőszobában, egymást kérdőre vonva, vajon hogy is kerülhetett oda – mégis akad teendő.
A társaság még utoljára összegyűl a teraszon, sütkérezve a gyengécske, ám annál áhítottabb Napfényben. Majd van, aki autóval, akad, aki pedig busszal indul útnak; mert mindenhol jó, de legjobb otthon. A barátságtalan idő ellenére a Balaton, akkor is a Balaton marad; Kenese pedig ezek után már nem csak a magyar tenger északi, hanem az én szívem csücske is!

Bognár Viktória

Vakon bíznak a világban

2010-08-27T18:06:00.005+02:00

Rengeteg élethelyzetben látó embertársaikra kénytelenek hagyatkozni mindazok, akik valamiért részlegesen vagy teljesen elvesztették látásukat. Sokan ujjal mutogatnak rájuk, és segítség nélkül fordulnak el tőlük. Akadnak persze olyanok is, akik épp ellenkezőleg, túlbuzgón igyekeznek elrángatni őket a közértig, holott ők csak az úttesten szeretnének átkelni. Sokan mondják: világtalanok. Pedig ők is élik a maguk világát, mely sokszor derűsebb és színesebb, mint akármelyikünk látó élete.

Azt mondják, egy országot az minősít igazán, ahogy az időseivel és a fogyatékosaival foglalkozik. Győr mindkét szempontból kiemelkedő, többek között itt működik a Látássérültek Nyugat-Dunántúli Regionális Rehabilitációs Központja is. A győri kistérségi csoport tagjai minden hétfőn összegyűlnek a Szigethy Attila úti központ klubhelyiségben egy pár órás kávézásra. Lőrincz Szabolcs szociális munkás és klienskoordinátor vezet körbe az épületen, a kézművesszobában kínál hellyel. Az asztal roskadásig tele van különféle kiégetett agyagedényekkel, a sarokban szőttesek. Látássérültek készítették mindet.
- Pályázati forrásból jött létre az intézmény 2008-ban - mondja Szabolcs - , az ellátás ambuláns formában történik,hiszen Zala, illetve Vas megyéből is érkeznek vakok a pár hetes kurzusokra. Általában munkaképes korúakkal foglalkozunk. Az elhelyezés nem helyben, hanem közeli szállodákban történik, a központban pedig olyan szolgáltatásokat vehetnek igénybe a résztvevők, melyek a funkcióképességet adják vissza. Ez azért nagy szó, mert ilyesfajta tevékenységek elsajátítására eddig csak Budapesten, a vakok iskolájában nyílt lehetőség. A látássérültekkel először egy szakmai vezető foglalkozik, aki egyénre szabottan felméri, mely szolgáltatások szükségesek. Így a mindennapos tevékenységekre, mint a főzés, mosás, takarítás és az életvitelt segítő eszközök, például a nagyítótévé használatára is megtanítják a vakokat. Ezenkívül tájékozódás- és közlekedésoktatás is zajlik a központban. Kiegészítő és speciális szolgáltatásként pedig igénybe vehető pszichológus és speciális gyógypedagógus munkája is. Trauma esetén a pszichológus nyújt célzott kommunikációs és pszichés segítséget; a rehabilitációs életmód és életvitel-tanácsadás keretében pedig az úgynevezett tiflopedagógus készíti fel a vakokat az őket érhető mindennapi helyzetekre- ad képet a központ működéséről a 30 év körüli fiatalember.
- Hogy zajlik egy hétköznap?
- Akárcsak egy látó ember számára, csak itt a szabad programokat megelőzik a szolgáltatási órák, majd a látássérültek főzhetnek az akadálymentesített tankonyhában, sportolhatnak, szőhetnek és agyagozhatnak, sőt, a speciálisan kialakított számítástechnikai teremben is eltölthetik idejüket.
Idegenvezetőm sorra mutatja is az említett lehetőségeket, amelyek külön szobákban kaptak helyet. Az ajtók mellett hatalmas betűkkel és Braille-írással is feltüntették a helyiségek neveit. A központ felszereltsége megalapozott, ezt bizonyítja egy dombornyomtató megléte is, amely sípoló hangjelzéssel adja hírül működését. A számítástechnikai teremben éppen elmélyülten munkálkodnak, nem is zavarunk hát, irány a társalgó!

Boldogan gyűlnek körém a győri kistérségi csoport tagjai. Épp délutáni kávéjukat fogyasztják. Egyikük szívélyesen ajánlja fel, hogy kiviszi a tálcát, s a többiek örömmel fogadják kedvességét. Szabóné Márta, a csoport vezetője rögvest mesélni kezd.
- Rengeteget kirándulunk, többnyire múzeumokat látogatunk, de minden évben elmegyünk egy fürdős kiruccanásra is.
- Múzeumokat látogatnak?
- Bizony! Sajnos nem tapogathatjuk meg a kiállított tárgyakat, de a tárlatvezetők általában kedvesek, volt, hogy egyikük olyan szemléletesen írta le egy szobor színeit, hogy még egy nem látó is maradéktalanul élvezte volna.
- A Nemzeti Civil Alapprogram jóvoltából jutunk el ilyen sok helyre - szól közbe valaki a másik asztaltól. Majd a csapat Piroskája áradozik arról, mennyi lelki pluszt ad neki, hogy a központba járhat, és négyórás munkája során alkalmazhatja a foglalkozásokon tanultakat. Sugárzik róla, hogy teljes értékű embernek érzi magát. Kisvártatva Márta sóhajt fel: nehéz és keserű az életünk. Megalázások sokaságát kapjuk. Én sokszor roskadok magamba, de igyekszem bebizonyítani, hogy a társadalom ép és épp olyan tagja vagyok, mint mások - mondja.

Hasonlóan optimista életfelfogással rendelkezik Varga Szabolcs is. A vak fiatalember jogi karon diplomázott a győri Széchenyi István Egyetemen, s most Székesfehérváron egy látássérülteket segítő egyesület alelnöke. Álmáról azonban, hogy egy jogi irodában dolgozzon, még nem tett le.
- Mindig is érdekvédelemmel szerettem volna foglalkozni, hogy a hozzám hasonló helyzetben lévő embereken segíthessek. Egyébként első alkalommal nem nyertem felvételt az egyetemre, ezért egy évig újságírást tanultam - avat be, majd hozzáteszi, öt év alatt sikerült diplomát szereznie annak ellenére, hogy akkor még nem volt elektronikus támogatás, ezért a tankönyveit könyvtárból szerezte be. - A könyvekbe általában belefirkáltak, ezért a speciális szkenner nem ismerte fel a betűket. Nem volt könnyű azért sem, mert nem sokat segítettek. Egy vizsgáról például ki akarták küldeni a vakvezető kutyámat - folytatja.
- Gonoszak az emberek?
- Nem feltétlenül, bár az biztos, hogy a fiatalok jóval segítőkészebbek. De egyre inkább azt veszem észre, hogy az embereket érdekli a vakok élete. Inkább a helyzetkezeléssel van a baj, ha nem tudják, hogy segítsenek nekünk, inkább elfordulnak. Ezen azonban mi magunk változtathatunk, ha megtanítjuk nekik, hogyan bánjanak velünk és készek vagyunk beilleszkedni. Ezenkívül kénytelenek vagyunk vakon megbízni mindenkiben.

Bognár Viktória

Reflex Környezetvédő Egyesület: A civileknek is vannak lehetőségeik

2010-06-29T19:32:00.002+02:00

A környezet megóvásának érdekében az egyik legfontosabb szempont a lakosság megszólítása, mondta Lajtmann József, a Reflex Környezetvédő Egyesület elnöke, pénteken tartott sajtótájékoztatójukon.
Magyarország az egyik legnagyobb ivóvízkincsű terület, ezért felszíni és felszín alatti vizeinek védelme, valamint javítása kulcsfontosságú feladat. Az Európai Unió új vízi környezetgazdálkodási politikája, az EU Víz Keretirányelv célja ezért, hogy 2015-ig jó állapotba hozzon minden felszíni és felszín alatti vizet az Unió egész területén. Ehhez igazítva készültek hazánk vízfolyásaira az ún. Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek, melyhez a Reflex Egyesület három éves programja kapcsolódik. Lajtmann József elmondta, a program célja előbb a Rába, majd a Marcal és a bakonyi kisvízfolyások területén található vízkincs védelme.
Emellett a változó éghajlat okozta változtatás szükségességére Lajtmann Csaba hívta fel a figyelmet. A Magyarországi éghajlatvédelmi Szövetséghez legutóbb Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzata is csatlakozott pártoló tagként, növelve a nagyobb közösségi szinten történő javulás esélyeit. A téma kapcsán bemutatták az ún. klímakorongot, mellyel egyszerűen kiszámolható egyéni energia- és áramfelhasználásunk.
Nagy Péter programvezető pedig az egyesület kezdeményezésére aláírt Pákai Nyilatkozatról beszélt, melynek köszönhetően közel harminc civil szervezet és a KÖH regionális irodája a régió kulturális örökségének megvédésére vállalt garanciát.
A szervezet tagjai elmondták, nem szükséges megvárni, amíg egy folyót kikotornak, vagy amíg az éghajlat még rosszabbra fordul. A megelőzés a legfontosabb. Ezért a Reflex Környezetvédő Egyesület erdei iskolájában gyermekeknek és civil szervezeteknek is tart képzéseket, valamint olyan helyeken „népszerűsíti" magát, mint a Mediawave és a budapesti Hagyományok Háza, ezzel hangsúlyozva a környezetvédelem fontosságát.

Bognár Viktória

Bohócdoktorok: nevetés ingyen, mellékhatások nélkül

2010-06-24T14:29:00.001+02:00

A nevetés az egyik legjobb gyógyszer – tartja a méltán híres, és igaz mondás. A nevettetés pedig egy igencsak sokrétű, nem kis felelősséggel járó feladat, vallja ezt Dr. Sálálá, civilben Mátyás Zoltán, aki a Piros Orr Bohócdoktorok csapatának tagja.

A magyarországi Piros Orr Alapítványt 1996-ban hozta létre az osztrák Rote Nasen szervezet. A bohócdoktorok kezdetben csak Budapesten, majd azóta az ország más városainak kórházaiban is mosolyt csalnak a gyermekek arcára. Munkájukat nem csupán a kis betegek, hanem a köz is értékeli. Ezt bizonyítja, hogy az alapítvány díjakkal, elismerésekkel, érmekkel, többek között egy, az egészségügyi minisztertől származó oklevéllel is büszkélkedhet.
Nemzetközi kapcsolatait olyan neves programokkal erősíti, mint a Rote Nasen Tag, azaz a Piros Orr Nap. Ez remek alkalom az RNI szervezetének hat tagállama közti szakmai eszmecserére. Hazánkon kívül Ausztria, Csehország, Németország, Szlovákia és Szlovénia alapítványai is kiveszik részüket a mosolyfakasztásból.
A bohócdoktorok munkája azonban nem csupa móka és kacagás, hanem hatalmas felelősséggel járó feladat. Az alapítvány ezért főként színészeket és előadóművészeket alkalmaz, akik speciális képzések után kezdhetik el a mosolyhintést. Így került a bohócdoktorok közé Mátyás Zoltán is, a győri Vaskakas Bábszínház egykori művésze. Ő is megerősítette: a „bohóckodás” nem valami „hókuszpókusz”, vagy légből kapott dolog, hanem egy rendkívül sokrétű küldetés. Nem csupán egy fellépés, hanem úgynevezett „bohócdoktori vizit.” Ágyról ágyra járva, áthidalva a korosztályos különbségeket kell elfeledtetni esetenként egy három, majd egy hat éves gyermekkel a betegség okozta fájdalmakat, enyhíteni a szomorúságot. Ehhez azonban hatalmas segítséget kapnak a piros orrú „doktorok”, ugyanis pszichológusok, rendezők és művészeti vezetők készítik fel őket. Mátyás Zoltán elmondta: folyamatos képzés alatt vannak. Verseket, dalokat tanulnak, bűvésztrükköket sajátítanak el, és évente néhány alkalommal kondicionáló tréningeken vesznek részt Bécsben. Kiemelte továbbá a bécsi központi vezetőt, Giora Seligert, valamint Aitor Basauri és Ami Hattab rendezők neveit. Ezen kívül felhívta a figyelmet az Internationale Schule für Humor intézményének hasznosságára. Ahogy elmondta, Dr. Sáláláként sok, sok mosoly és szeretet a jutalma, és reméli, hogy a jövőben is ilyen gazdag lesz.

Forrás: http://www.pirosorr.hu/index.php

Bognár Viktória

Pólót fel!

2010-06-23T23:15:00.002+02:00

A DUCK’S GUTS CREW nemrég alakult Győrben, fiatal tervezőkből álló csoport. Az ígéretes tehetségek ugyan még nem kerültek be a köztudatba, de a közkedvelt közösségi oldalakon már megtalálhatóak. A 2010-es projekt eredménye egy saját márkanévvel ellátott, egyedi tervezésű pólókollekció lett.

Az öt fiatal huszonéves tervező három hónapja kitartó munkával foglalkozik a pólótervezéssel, amelyek egyedi megjelenést biztosítanak mindenki számára. A kissé absztrakt, elvont mintákat saját kútfőből szerzik, s bár a ’színes nyomatos pólók’ nem tartoznak a mai találmányok közé, a csapat kreativitása bármely márka számára megirigyelhető. A kollekcióra jellemző az egyediség, a sokszínűség egy kis művészettel vegyítve. A divatos, ugyanakkor laza női és férfi pólók viselése némi bátorságra kényszeríti a vevőt, mert garantáltan minden szem rá fog szegeződni. Az öt tervező közül kérdeztem a cég megálmodóját, Bolla Pétert a projekt céljáról és az eddig elért eredményekről.
-Kb. 3-4 hónapja foglalkozunk ezzel, az ötlet onnan ered, hogy eddig még nem találkoztunk hasonló csapattal az országban, és szerettünk volna valami egyedit, önállót alkotni. A tervezőcsoport szám szerint öt személyből áll. Stílusunk fiatalos, laza, főként a 15-30 éveseket célozzuk meg. Célunk, hogy cégünk bekerüljön a köztudatba, egy felszabadult, modern márkát építsünk ki. Eddigi eredményként tudjuk felmutatni azt a honlapot, ami már webshopként is üzemel.
Nagyobb üzlettel még nem rendelkeznek, egyelőre az internetes vásárlással próbálkoznak, a pólók ára 3-4000 Ft között van. Termékeik limitált példányszámban kerülnek forgalmazásra, ezzel megelőzve azt, hogy tömegáruvá váljanak, emellett csipetnyi különlegességet csalnak a fiatalok megjelenésébe.
Egyediségük abban is megmutatkozik, hogy te is részese lehetsz a csapatnak. Akár te magad is küldhetsz be egyedi tervezésű grafikát, ezzel megteremtve a saját divatod!

Ha szeretnél kitűnni a tömegből és feltűnni a városban, itt a helyed:
http://www.ducksguts-shop.com/

Unger Adrienn

Varga Viktor: "A színpadon otthon vagyok!"

2010-06-21T19:50:00.002+02:00

A népszerű tehetségkutató verseny kiscsillaga, Varga Viktor üde színfolt a magyar zenei élet palettáján. A fiatal fiú tehetségével párosul rendkívül pozitív életfelfogása, így nem csoda, ha megjelenésével mosolyt csal az emberek arcára.

Hogy kerültél a Csillag születik színpadára?
Úgy éreztem, hogy meg kellene mutatnom magam. Sok mindent csináltam a tehetségkutató előtt, és elérkezettnek láttam az időt arra, hogy bemutatkozzam. Miért nem Megasztár? Mert éppen akkor a Csillag születik volt műsoron, és addigra érettem meg a feladatra.

A verseny után keresned kellett a lehetőségeket?
Nem, szerencsére nem volt ezzel gondom, ugyanis a tévé pont arra való, hogy megjelenítse mindazt, ami vagyok. Akinek pedig tetszem, az felkereshet.

Első klipforgatásod alkalmával a tengerentúlra jutottál. Miért éppen Amerika?
Az amerikai forgatás egy adott lehetőség volt ifj. Malek Miklós révén. Nekem pedig egy álmom vált valóra.

Sokoldalú vagy. Sportolsz, fotózol, énekelsz. Melyik tevékenységben teljesedsz ki igazán?
Az éneklés a fő irányvonal, de emellé társul még néhány dolog, ugyanis festő családba születtem. Dédapám, nagyapám, apukám festőművészetének révén én is tanultam egy s mást, és a mai napig szoktam festeni, rajzolni. A gondolataimat, sőt olykor a dalszövegeket is képek formájában jelenítem meg.

Milyen viszonyban vagy a rajongóiddal?
Nem rajongóknak nevezem őket, inkább közönségnek, és imádom őket. Napi szinten kapcsolatban vagyok velük, mert erre a célra a Facebook közösségi oldat használom. Ez egyébként nem egyszerű dolog, mert nagyon sokan vannak. Szerencsére!

Hosszabb távú terveid?
Mindenképpen énekesként szeretnék tovább létezni. Most képbe jött két musical is, a Vámpírok bálja és a Sakk. Előbbi januártól, utóbbi pedig augusztustól adott nekem lehetőséget arra, hogy szerepet vállalhassak bennük. Szeptemberben album érkezik, és jön még két single szám. Vidám dolgok lesznek ezek, hiszen az embereknek is azt szeretném közvetíteni, hogy legyenek mindig vidámak.

Mit csinálsz akkor, amikor civilben vagy?
Énekelek! Délelőtt kőkeményen edzem, mert úgy érzem, szükségem van arra, hogy nagyobb darab legyek. Délután interjúk, forgatások, stúdiózás, este pedig egy kis kikapcsolódás, főként hölgyek társaságában.

Szerinted lehet zöld az ég és lehet kék a fű?
Felfogás illetve hit kérdése az egész. A dal is pont erről szól: bármi lehetséges, a lényeg, hogy jól érezzük magunkat. Lényegében minden mindegy, csak legyünk boldogok! Keep smiling!

Bognár Viktória

Ésszerűség és becsület

2010-05-16T20:33:00.002+02:00

Újabb baleset is történhetett volna a napokban a győri vasútállomáson. A két hónapos tragédiára, melynek során egy diáklány rossz vonatra szállt, és ezért leugrott a szerelvényről, bizonyára mindenki emlékszik. A sínek közé esett fiatalra azonban senki sem figyelt fel. A mostani eset kapcsán, május 13-án, este fél 8-kor Budapestről Győrbe érkező Railjet szerelvény ajtajára ellenben jó páran.
Egy, a fővárosból Győrbe tartó diáklány elmondása szerint a vonat a szokásosnál kevesebb ideig tartózkodott az állomáson. Hozzátette azt is, talán az ajtóval való viaskodás közepette vezette tévútra időérzéke. A kocsi modern technológiával ellátott, nyomógombra működő ajtaja ugyanis beragadt, így foglyává téve a lányt, egy idős urat, valamint egy fiatal nőt és férfit. Ezek után vette kezdetét a versenyfutás az idővel. A másik ajtó nyílt is, de mire a bácsi leszállhatott volna a vonat szintén elindult. Ő visszahőkölt, és a lánynak is eszébe jutottak a tragédia képei, valamint ahogy mondta, édesanyja szavai, ezért nem ugrott. A csinos, harmincas hölgy, magas sarkú ide vagy oda, viszont igen. Szerencséjére egy peronon várakozó férfi karjaiba - no, nem a szerelemtől ittasan – borult, és ezáltal megúszta bokatörés nélkül. A szintén jól szituált férfinek vele ellentétben nem volt ekkora szerencséje. Csomagja elakadt az ajtóban, ő maga pedig legurult az akkor már elég nagy sebességgel haladó vonatról. A fenn maradók csak találgathatták, hogy mi történhetett vele, mint ahogyan az a kalauz sem látta az esetet, aki általában az utolsó kocsiról száll le, és tárcsával jelzi, ha lehet indulni. Mivel ez a kalauz akkor, és két hónappal ezelőtt sem volt sehol. Létezik még egyáltalán ez a poszt, vagy a digitális jegyvásárlás és sínvezérlés idején már nem dívik?
A sztori végül „happy end”-del zárult. A kaszkadőrnek készülő, ám türelmetlen, csomagja vesztett férfi megúszta egy karcolás nélkül, és a diáklánynak hála az értékeit is visszakapta.
Ezek után elkezdhetnénk keresni, hogy vajon ki a felelős: a szerelvénygyártó cég, a technika, a MÁV, vagy az egyén önmagáért? Teljesen felesleges a kutakodás, hiszen jó emberi virtus szerint csak az ujjal mutogatás, és a mindenki szájából elhangzó „nekem van igazam!” mondat szajkózása lenne a következmény. Egy dolog azonban nem felesleges: a diáklány (ugyan az „idő pénz” világban igen soknak mondható) egy órás mosonmagyaróvári bumlizás után épen és egészségesen jutott vissza Győrbe. Míg más elvesztette a helyes ítélőképességét és a csomagját, ő saját bőröndje mellett boldogan cipelte haza az ésszerűség és a becsület értékeit.

Keresd a Nőt!

2010-05-09T15:10:00.002+02:00

Önmarcangoló lélektorna a tükör előtt. Minden egyes nap ugyanazok a szürke mondatok zakatolnak az agyban, az önbizalomhiány tünetei, a szigorúság önmagunkkal szemben. Már nem tudunk úgy kilépni otthonunkból, hogy ne variálnánk át húszszor az öltözékünket, ne festenénk ki magunkat. Smink nélkül sokan már a sarki boltig nem indulnánk el. Elveszett a Nő, a természetesség fogalma nincs többé. Kiölték belőlünk a tökéletesség mintapéldáját bemutató reklámok, plakátok, melyekhez a csillogó haj, tiszta arcbőr, profi alak társul. Szemünk villámokat szór az olyan Nő láttán, aki szinte ragyog, ahogy felszáll a buszra. Itt kezdődik az igazi önmarcangolás. Másokhoz hasonlítjuk magunkat, és ezt nem vagyunk képesek elismerni, csak egy bizonyos idő elteltével.
Az ideálok beágyazódása a hétköznapjainkban megkeseríthetik életünket. Olyan emberekhez, sztárokhoz mérjük külsőnket, akikkel nap, mint nap találkozhatunk a sajtóban. Elégedetlenek vagyunk az alakunkkal, a bőrünkkel, a hajunkkal, a ruhatárunkkal, az életünkkel, és ez végül súlyos lelki problémákhoz vezet. Nem találjuk önmagunkat, személyiségünket, stílusunkat. Egy sablonos, tömegnővé válunk. A belső tulajdonságok háttérbe szorulnak, és előtörnek az alapvető kérdések: „miért nem vagyok olyan, mint ő?” Azt gondoljuk, a férfiaknak ez kell. Ez a túlfestett, mindig pompában úszó fiatalság, akivel jó megjelenni a bevásárlóközpontban, az utcán, vagy a haverok előtt, holott ez tévhit. Sokszor egy szép mosoly, egy pillantás többet ér mindennél. Legtöbb esetben a kisugárzásra utaznak, és az odabent, a fejünkben dől el, hogy mit mutatunk a külvilágnak magunkból. Természetesen fontos, hogy szigorúak legyünk a külsőnkkel kapcsolatban, de nem minden esetben az a mérvadó. Sajnos az adatok mást mutatnak. Nemrégiben jelent meg egy felmérés, miszerint a magyarok kétötöde elégedetlen a külsejével. Az emberek negyede csak, akik fontosabbnak vélik a belső tulajdonságokat. Ez elkeserítő. A nők általában lemondanak a belső szépségekről, hála a reklámok nyomásának, holott lehet, inkább azt kellene újra felépíteni, formálni. Sokaknál a férfiak véleménye a döntő, ez határozza meg értékeit, hozzáállását bizonyos dolgokhoz, pedig a legfontosabb kérdés, hogy elfogadjuk-e önmagunkat vagy sem. Többen esnek abba a hibába, hogy elveszítik valódi személyiségüket, mert mások elvárásai szerint élnek. Akkor most még sem igaz a mondás, miszerint ha valaki szeret, önmagáért szeret?
A kisugárzás nem egy tantárgy, nem tanulható, de könnyen elsajátítható, ha a nő összhangban van az énképpel és a testével. Vannak esetek, mikor felébredünk, tükörbe nézünk és elégedetlenek vagyunk, rossz érzéssel tölt el minket a látvány. Nem azt látjuk, amit valóban szeretnénk, nem vagyunk képesek pozitívan gondolkodni, nem bízunk mások szavaiban, miszerint igenis szépek vagyunk. A média hatalma alapján belénk kódolták: nem az az első gondolatunk, hogy milyenek vagyunk, hanem az, hogy milyennek KELL lennünk. Naomi Wolf szerint sebészeti korban élünk, ahol a nők nagy többsége műtéti beavatkozás mellett dönt. Valóban a külsőnktől várjuk a megoldást? Nem. A szépség, mint fogalom belülről árad, a kisugárzást és a harmóniát jelenti, nem pedig a csípő méretet. Azt, hogy elveszett belőlünk a természetesség, az igazi báj, azon csak mi változtathatunk. Nem szabad bedőlnünk a reklámoknak, a média hatalmának. Fel kell fedeznünk önmagunkban a különlegességet, az igaz értékeket, a természetességet. Ez nagyon nehéz feladat, de nem lehetetlen. Meg kell találnunk a Nőt, az igazi, elbűvölő Nőt.

Unger Adrienn

Angyalok napja

2010-05-02T14:28:00.002+02:00

Kócos kislányként reggelente mindig arra kértem, hogy bontsa ki a haját. Engedje szabadjára fürtjeit. Azokat a gondosan ondolált, vállra bomló, barna fürtöket. Csak így tudtam felébredni, az akkoriban talán még túl nagynak tűnő, négy fal által ölelt szobában. Akkoriban még láttam benne az angyalt, ahogyan a reggeli Nap sugarai bekacsintottak az ablakon, és pajkosan megtörték a félhomályt. A mögöttes fényben csak a sziluettjét láttam, hunyorgó-álmos szemeimmel, no, meg a kiszabadult tincseket. És őt, igazi valójában, angyalként, szárnyak nélkül.

Aztán később megpillantottam benne a nőt, ahogy parfümfellegéből kilépve, cipője kopogása közepette munkába indult. Nemsoká felfedeztem benne a felnőttet is, ahogy köszönt az utcán és fizetett a boltban. De ráleltem benne az emberre, ahogy aprópénzt ejtett egy koldus kalapjába. Egyszerre volt benne a törékenység és a masszív erő, a gyöngyöző kacaj és olykor a szomorúság is. Sosem tűnt fáradtnak, vagy meggyötörtnek, mégis megijesztett, ha sírni láttam. Aztán rájöttem, néha azért sír, mert boldog.
Ahogyan minden év májusának első vasárnapján pityereg egy kicsit. Selymes és puha bőrének simasága helyett, most szájszegletében megbúvó, aprócska ráncának medrében gurul a könnycsepp. S most már én sem rémülök meg ettől a csepptől, hanem vele könnyezek minden anyák napján. Amikor is megköszönöm, hogy van nekem, és hogy én lehetek általa. Bár vajmi kevés egy huszonnégy óra arra, hogy dicshimnuszokkal zengjem körbe ezt a zseniális „színésznőt”. Aki tucatnyi szerepébe bújva hibátlanul, és önmagát meghazudtolatlanul játszik, s bizonyítja az életre, az anyaságra való rátermettségét. Évente egy nap kevés arra, hogy köszönetet mondjak, amiért a szíve alatt hordott, a karjaiban tartott, fogta a kezem, majd vállamon pihentette ujjait, és amiért akkor is vigyázni fog rám, amikor már azt hiszem, egyedül is boldogulok.
Én mégis minden évben megkísérlem ezt, és olyankor feldereng bennem annak a kócos kislánynak a képe, aki az édesanyját egyszer igazi valójában látta: angyalként.

Boros Lajos: „Néha úgy érzem magam, mint a Muppet showban a 2 öregember egyike”

2010-04-21T20:40:00.004+02:00

Családias légkörben zajló dedikáláson fogadta rajongóit Boros Lajos Győrben. A népszerű rádiós közvetlenségével és humorával minden megjelentnek mosolyt csalt az arcára.

Mosolyturnéjuk egyik állomása Győr. Fűzi valamilyen kapcsolat a városhoz?

Rengeteg! Gyakran hívtak engem a főiskolára, mert gitáros-énekes voltam. Szinte kéthavonta itt voltam játszani. Ezen kívül gitáros fesztiválok is voltak Győrben, ahol nagyon szerettem lenni. Volt egy olyan része a fesztiválnak, mikor utcazenélni kellett, ami azt jelentette, hogy kijelöltek egy sarkot, ott kellett állni és játszani. Ez nagyon jópofa volt, mert rengeteg fiatal volt Győrben, együtt voltak velünk, és jó bulik voltak.

A Bumeráng rajongói fellélegezhettek, mikor kiderült, hogy kedvenc műsoruk tovább él. Ön milyen érzésekkel folytatta tovább a műsort másik rádión, kisebb szünet után?

Volt bennem egy kis félsz, mert két hónap leállás után az emberek kerestek maguknak valamit, vagy megsértődtek és átálltak a CD-hallgatásra, vagy megtalálták maguknak a Juventust, vagy a Rádió1-et. Alapvetően haragudtak a Neo-ra, amelyik elnyerte a frekvenciát a Slágertől, és vitatja is a Sláger, hogy tisztességes módon vagy nem. Tehát egy csomó ember eltűnt, és amikor mi arra a kompromisszumra jutottunk, hogy a Neo-val újrakezdjük, akkor meg kellett keresni ezeket az embereket. Ezért aztán plakátokat tettünk ki, meg körbementünk 2 hét alatt az országon, hogy aki az utcán jár, az legalább szájhagyomány útján elterjessze. Úgyhogy amitől féltem, az bekövetkezett, iszonyú kemény munka kell ahhoz, hogy visszatérjünk arra a szintre, ahol megszűntünk.

A Frekvenciaháború című könyv a Sláger Rádió megszűnése nyomán íródott. Miként jellemezné az írást?

Olyan dokumentum ez a könyv, amit akkor is kiadtam volna, hogyha egy darabot sem vesznek meg. Én erőszakoltam ki a rádiótól, hogy adják ki. Végülis a nyakamban maradt, mert a rádió kiszállt belőle. Ez a több mint 10ezer levél, sms és üzenet válogatása, amit napról napra mutat attól a bejelentéstől kezdve, hogy esélyes volt, elveszítjük a frekvenciát, addig, hogy el is veszítettük. Utána a csend - és a csendben is jöttek még az üzenetek! Ettől a résztől kezdve fekete alapon fehérrel van nyomtatva a történet. Ebben nemcsak a rádió a fontos, hanem abban a 2009-2010 közötti 3-4 hónapban az ország helyzete, vagyis, hogy az emberek hogyan éltek együtt egy rádióműsorral. Hogy amikor rájöttek, hogy elveszíthetik a rádióműsort, akkor elkezdtek azon gondolkodni, mit jelentett nekik ez. Egy kicsit mi is megijedtünk, mert arra nem gondoltunk, hogy ilyen fontosak vagyunk. Mi ezt nagyon sok munkával és szeretettel főállásban csináltuk, de arra nem számítottunk, hogy ilyen, szinte családokba beépülő jelenséggé válunk. Úgyhogy én arra gondoltam, hogy ki kell adni ezt a könyvet, időnként elő kell venni és akárhol felütni, majd elolvasni körülbelül 5 üzenetet.

Szimpátiakoncertjüket minek szánták? Búcsúzásnak, esetleg tiltakozásnak?

Eszünkbe se jutott, hogy ebből valamiféle lázítás legyen. Sőt, többször mondtuk a koncerten is, hogy nem megyünk el az ORTT-sek házát felgyújtani, nem megyünk el megverni őket, nem azért vagyunk. Mi elbúcsúzunk, aztán majd lesz, ahogy lesz. Bennünk nem volt ez az érzés. A tulajdonosok titokban szerették volna, ha ebből nagyobb balhé van, de mi meg azt mondtuk, hogy ők elmennek az országból, mi meg maradunk. És a börtönből nem olyan jó rádiót csinálni.

Műsorvezető társaival, Voga Jánossal és Bochkor Gáborral adáson kívül is elszántan viccelődnek egymással?

Persze, sőt! Gyűlölködünk is, de nagyon különböző emberek vagyunk. Ettől van az, hogy hármunk közül talán ha egyet lehet szeretni. Néha úgy érzem magam, mint a Muppet showban a 2 öregember egyike, aki ül az erkélyen, és mindenbe beleugat. És nagyon élvezem is ezt a helyzetet!

Úgy hallottam, Ön fotózik, már kiállításon is jelentek meg alkotásai. Komolyabban űzi, netán hobbiként?

Amikor ráérek, komolyabban, amikor nem, akkor hobbiként. Azt nevezném komolynak, ha meg tudnék élni belőle, azt pedig hobbinak, ha nem tudnék eladni egy darabot sem. Megélni nem tudok belőle, de már adtam el közülük egypárat, elég érdekes összegekért, meg is lepődtem. Ha nyugdíjba megyek, akkor jó lenne ebből élni.

Igen, úgy hírlik, hogy borsos árakon kínálja őket.

Nagyon drága, de úgy állapítottam meg az árát, hogy megnéztem a hasonló szintű német képek árát, és ezt elosztottam néggyel. Még így is drága, de mindenkinek mondom, hogy alkudj. Ha valamelyik tetszik, alkudj! Nincs kőbe vésve az ár.

Jelentek már meg könyvei, lemezei, szerepelt rádióban és televízióban is. Melyik területet érzi igazán közel magához?

Minden közel áll hozzám. Vágyálmom egy igazán jó könyvet megírni, összeállítani, kiadni, ami gyújtózsinórként indítaná el visszamenőleg is a többi könyvemet.

Petrovicz Bernadett

2010-04-19T18:52:00.003+02:00

Rendkívüli gördeszkás piknik

A pléd leterítése és a gyümölcstorta helyett, most gördeszkások és petíció került elő a kosárból. Győrben demonstráltak az új rendszabály ellen, ami kitiltotta a deszkásokat a városból.

Egyre többen szálingóznak, vagy inkább gurulnak a városháza felé. A fiatalok kezében láthatunk plakátokat, ezzel a felirattal: Skateboarding is not a crime. A Deszkás Piknik nevű civil mozgalom demonstrációjára körülbelül 100 fő gyűlt össze, hogy küzdjenek a győri gördeszkások jogaiért.

A felháborodott résztvevők között találkozhattunk olyanokkal is, akik Budapestről, Óvárról és más városokból utaztak ide. A helyzet fontosságát az is mutatja, hogy szakítva az eddigi Piknikekkel nem csak deszkásokat, hanem bicikliseket, görkorisokat és gyalogosokat is vártak. A gyülekezés oka egy új rendelet, miszerint tilos a történelmi belvárosban ezt az extrém sportot űzni, de még csak közlekedési eszközként sem használhatják. Nagyné László Edit egy korábbi riportban indoklásképpen így nyilatkozott: „ez a deszka röpül, ez nekiröpül a műemléki épületeknek". De a legnagyobb súlyt az jelenti ebben az új szabályban, hogy a győrieknek nem áll rendelkezésre egy pálya sem. Habár ígéretek és próbálkozások már régóta voltak ennek megvalósítására, valahogy mindig elsiklottak az ügy felett. A deszkások szerint elfogadhatóbb lenne a kitiltás, ha az ígéretét be is váltaná az önkormányzat.

Bár a harmincezer Forintnyi pénzbírságot és gördeszkájuk elvételét túlzásnak tartják. Más hátulütője is van a szervezők szerint ennek a rendeletnek. „Attól félünk, ha itt bejön, ha most nem tüntetünk, akkor ezt meg fogja lépni más városvezetés is." – mondta Galkó Máté a Deszkás Piknik egyik vezetője.

A Pikniken elsőként megvendégelték az önkormányzatot egy petícióval, aminek hatására deszkák „repültek" az ég felé, sőt még biciklik is. Majd a tekintélyes létszám bemutatásaként végigvonultak a Szent István úton, Petőfi hídon, Péterfy Sándor utcán, Jókai utcán és Árpád úton. A tiltakozást a Széchenyi téren fejezték be, ahol már most sem lehetett gördeszkázni, így át kellett menniük a SzE parkolójába.

Az önkormányzat valószínűleg nem vette figyelembe a jogszabály elfogadásakor, hogy ezzel nem csak egy sportot, hanem az egész szubkultúrát szeretné diszkriminálni Győrből.

„Azt gondoljuk, hogy igazunk van, és ezért akár hajlandóak vagyunk bíróságra is menni!" – tette hozzá Galkó Máté.

Rátkai Viktória

Még, még, még!

2010-04-18T01:06:00.001+02:00

Kissé vontatottan indul a cselekmény. A kezdeti színpadi káoszban még nem sejtjük ki kicsoda valójában. A viaskodások közepette nem derül fény a szereplők kapcsolódási pontjaira. Mindent elborít a tragikomikus mocskolódás, olykor nem érteni a bravúrosan kidolgozott poénokat a nézőtéri kacaj miatt.
Így indul a Kék, kék, kék. Egressy Zoltán, kortárs drámaíró majd háromórás darabját most a győri színészek töltik meg személyiségükkel, s viszik színpadra Forgács Péter rendezésében.
A Filadelfia Vándorcirkusz családi vállalkozása sorsfordító lehetőség birtokába jut: csupán egyetlen igényes előadás, és a World Circus európai tagozatához való csatlakozás joga az övék. Igen ám, de a produktum elég gyászosra sikeredik, nem beszélve az áhított csatlakozás körülményei közt megbúvó korrupció felszínre bukásáról. A félamatőrnek sem mondható társulat egyébként is csak egymás közt képes valódi cirkuszt csinálni, de ott nagyon.
A szűk helyre szorítkozó díszlet valóságos, hűen tükrözi a vándorcirkuszi hangulatot két lepusztult, rozsdaette lakókocsival. A jelmezek is egytől-egyig – ugyan nem a nagy költségvetés címszó alatt – témába vágnak, nincs kirívó darab köztük.
Ilyen egységesen azonban a színészekről már nem tudunk nyilatkozni. Eltérő karakterek, emlékezetes és feledhető színészi játék az, amitől színes az említett 180 perc. A szereplők ötletesen kitaláltak és mesterien megformáltak. Ott van Fillér Lajos, Fil, a cirkuszigazgató. Felesége, Tera, örökösen parázs vitákba keveredik Cacalával, aki talán még nem konzumhölgy, de minden élő férfinek szabad a bejárás hozzá. Fil anyja Tantusz, két és fél hét amerikai látogatás után töri a magyart. (Mely tegyük, hozzá a legszellemesebb helyzeteket szüli.) Bláz és Eperke testvérek. Bennük ott tanyázik még a gyermekded naivitás, s a talpraesettség hiánya. Prézli az egyetlen, artistaiskolát végzett, valamire törekvő egyén, aki nem akar a kisstílűség börtönében ragadni. Indigó is világhírre vágyik, ezért ír krimit a stukker, hekus, szajré szavakból. Totó pedig az, aki mindenből viccet csinál, abból, amiből kell, amiből lehetne, s abból is, amiből nem kellene. Mindenki, csak úgy körülbelül beszél, nem zsonglőrködik a szavakkal, talán ez adja a dolog pikantériáját, s teremti meg a helyzet szomorú, ám mégis varázslatosan vicces mivoltát.
A darab nyelvezete hétköznapi, sokszor vulgáris, de semmiképp sem patetikus, vagy körmönfont. Így a mesterkélt előadásmódnak semmi helye a színen. E kitételnek talán két aktor, a Filt alakító Dörner György és a Prézli bőrébe bújó Posonyi Takács László felel meg igazán. Utóbbi közülük a cselekmény tetőpontjára hágó pillanatban, önmagából kikelve monológba kezd. Ám nem gondosan felépített, hamleti szavakat záporoztat, csupán önmagát adja. Mintha a haveri társaságának szlengelne egy kicsit. És ebben az a szép, hogy elhisszük. A néző nem tűnődik a hitelességen, hanem lenyel minden egyes színészi mondatot. Elfelejthetetlenül.
A tragikomédiában a szereplők elbuknak. Egyikük emberségből ássa alá magát, a másik meg gyomorvérzéssel küzdve tépi cafatokra élete pergamenjét. De, ahogy azt mondani szokás: minden rosszban van valami jó. Ez a mondat rímel a darabra, melynek megannyi résztvevője képes nevetni magán, akkor is, ha a világ fityiszt mutat. S ami a legbámulatosabb, kínos helyzetbe hozza a nézőt, aki a percenként váltott érzelmek hatására nem tudja, vajon sírjon, vagy nevetőizmait tornáztassa. Egyben azonban biztos lehet: ha megnézi a Kék, kék, kéket, úgy jön ki a színházból: bárcsak vége sem lett volna, még, még, még!

Bognár Viktória

SZE napok 2010

2010-04-18T00:19:00.004+02:00

Immár hagyománnyá vált, hogy a tavasz beköszöntével együtt rendezik meg a Széchenyi István Egyetemi Napokat, hogy egészen pontosak legyünk, s kissé a szlengnek is „hódoljuk” a SZE NAPOKAT. A májusi vizsgaidőszak előtt kell egy kis kikapcsolódás a hallgatóknak, a szervezők pedig minden tőlük telhetőt megtettek, a rossz, esős idő ellenére hogy a programok és rendezvények sokaságában mindenki megtalálja a kedvére valót.

Az intézmény idestova tizenegyedik alkalommal nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A rendezvény április 10. és 14. között zajlott. Programokban az idei évben sem szenvedtek hiányt az egyetemisták. A nyitó nap (szombat) a férfiak számára jelentett nagyobb izgalmakat, hiszen az ETO parkban vette kezdetét a CAMPUS KUPA névre keresztelt amatőr autós ügyességi és szlalom verseny, melyen Kőváry Barna volt az ügyeletes kommentátor. A hétvége folytatásaként a vasárnapi nap a koncertek jegyében telt, a Bridge Oktatói és Hallgatói Clubban fellépett a Vad Fruttik, a Heaven Street Seven együttese.

A hét kezdetén a legnagyobb „szenzációnak” a magyar humorista, a stand –up comedy jelentős képviselője Kovács András Péter (KAP) örvendett. Az egyetemi előadó, mely hatszáz fő befogadására alkalmas zsúfolásig megtelt, a hallgatók már kiírt kezdés előtt kígyózó sorokban várakoztak a bejáratnál.
Természetesen a hét további napjai sem múlhattak el bulik és koncertek nélkül. A hétfői nap zárásaként Ganxsta Zolee és a Kartel valamint a Road zenekar mozgatta, énekeltette meg a fiatalokat. Kedden pedig a Unique lépett színpadra.

Az öt napban többek között sportprogramok (Püspökerdei futás, maratoni aerobic, falmászás, paintball, íjászat, tollaslabda, asztalitenisz) csillagvizsgálás, EÜ programok (vércukor- és vérnyomásmérés, BMI indexszámítás, wellness tanácsadás), civil esélyegyenlőségi programok, kalózlétra, extrém hinta, repülőgép-szimulátor, fegyverbemutató is helyet kapott.
A SZE Napok egyik várva várt eseménye a 24 órás palacsintasütés volt, a Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézet hallgatói hétfő 11 órától kedd 11 óráig sütötték a palacsintákat a „Bridge” teraszán. Az új, csoportos rekord 5122 darab.

A 2010-es SZE Napok rendezvénysorozatot a Bikini szerda éjjeli koncertje zárta.

Érdekesség:
Az IMMI Nemzetközi Multimédia Intézet és az Egyetemi Hallgatói Rendezvényszervező Iroda fotópályázatot hirdetett a Széchenyi István Egyetem hallgatói számára.
A pályázat témája: 2010-es SZE NAPOKRÓL készült élmények. Fődíj: egy közel 70.000 Forint értékű PHOTOSHOP tanfolyam.

Kiemelt programok és koncertek:
Kovács András Péter a-a Dumaszínház művésze, Vad Fruttik, Heaven Street Seven, Ganxsta Zolee és a Kartel, Road, Peat Jr, Unique, BIKINI .

Doncsecz Tímea

Amikor a kirakati babák szebben énekelnek, mint a Szirének

2010-04-13T23:42:00.002+02:00

Mit teszünk, ha hiányérzetünk van vagy szomorúak vagyunk? Hizlaljuk magunkat, filmet nézünk és meggondolatlanul megcsapoljuk a pénztárcánkat. Tisztelet az irigylésre méltó kivételeknek.
A Bolt-kór fogalmát már 200 éve is ismerték. Az egyik legnagyobb garas szóró hölgy Marie Antoinette volt.
Elterjedt tévhit, hogy a kór csak a nőket érinti. Ám a klubhoz szép számmal csatlakoznak a férfiak is. Az „erősebbik nem” azonban ruhák, cipők és ékszerek helyett a műszaki és elektronikai cikkeket kedveli jobban.
A nők azonban még mindig többet adóznak a pénzkidobás gyönyöreinek. A sajátságos érzelmi túlcsordulásunk okozta befolyásolhatóságunkat a divatdiktátorok ki is használják, ahogy csak tudják.
Magazinokban látható divatfotókkal, óriásplakátokkal és reklámújságokkal csalogatnak be minket eme kór „bűnbarlangjaiba”. Hányszor voltunk úgy egy rossz nap után, hogy a ruhaboltokba vágytunk, vagy csak egy kis bevásárlóközponti szemle ürügyén megvásároltuk a szép, ámbár felesleges holmikat. Ó igen csodás érzés az eufória, amikor megkaparintjuk a csecsebecséinket. A kirakatbábuk pedig helyeslően bólogatnak és ódákat dalolnak a többi még fel nem vásárolt holmi után. Mi pedig rábeszéljük magunkat, hogy igenis jó vételt csináltunk erre a szoknyára szükségünk volt. Lehet, hogy már van legalább hat darab „minink” amiben lényegesebben kisebb a fenekünk, de ebben a hetedikben még a combunk is az volt, így tehát nélkülözhetetlen.

Jobbnál jobb indokok mindig akadnak és drágábbnál drágább megvehető boldogságkeltő áruk is.
De vannak jó tippek, amikkel mind ez visszaszorítható:
1. Érdemes olyan emberrel vásárolni, aki ismer minket annyira, hogy megmondja, mire van igazán szükségünk.
2. Inkább készpénzzel fizessünk, mint bankkártyával!
3. Jó, ha készítünk leltárt a ruháink, kiegészítőink számáról! Több van, mint hinnénk!
4. Ha vásárlási kényszert érzünk, inkább válasszunk helyette valami kevésbé pénz igényes hobbit vagy csapjunk egy görbe estét a családdal, barátokkal.
5. Ne dőljünk be az akcióknak! Attól még, hogy valami le van árazva nem biztos, hogy megéri!

Rátkai Viktória

Blogünnep

2010-04-12T10:51:00.003+02:00

Tegnap délután, mikor körülbelül öt perces procedúrát követően kijöttem a szavazóhelyiségből, még nem gondoltam, mekkora szerencsém volt, hogy ennyivel megúsztam.
Túl voltam a szavazáson, így hát úgy döntöttem, hogy este hétig, a voksolás lezárásáig nem is foglalkozom az üggyel.
Fél nyolc körül aztán bekapcsoltam a TV-t. Éheztem az információkra, de az összes csatorna stúdiójában kaotikus állapotok uralkodtak. A műsorvezetők, s műsorszerkesztők azt sem tudták, hova kapjanak. Eltervezték a műsorszerkezetet, az RTL Klub például már régóta reklámozta a nagy "szavazóshowt", és most hirtelen azon kapták magukat, hogy nem beszélhetnek arról, ami a népet leginkább érdekelte volna. A választási adatok, elemzések helyett gagyi német kalandfilmmel töltötték ki az adásidőt.
Az országszerte hatalmasra duzzadt sorok az úrnáknál kihatottak mindenre és mindenkire. A TV-k tépték a hajukat mérgükben, az internetes újságok szintén nem közölhettek semmilyen információt, a szavazók pedig nem juthattak hozzá azokhoz az adatokhoz, ami a legjobban érdekelte őket. Az ostor természetesen azokon a szerencsétleneken csattant a legjobban, akik az úrnáknál kígyózó sorokban rekedtek. Az utolsó szavazó negyed kettőkor adta le a voksát több mint hat óra sorban állás után.
Az intermezzo egyedüli nyertesei a blogoldalak voltak. Rájuk nem vonatkozik a kampánycsend, így ők megállás nélkül onthatták magukból az információkat a választók felé. Minden kétséget kizáróan ez volt a magyar blogolás történelmének eddigi legnagyobb napja, amolyan pirosbetűs ünnep. A látogatottság több oldalon is akkora volt, hogy a szerverek összeomlottak. Én magam sem tudtam bejutni egyik blogra sem, hirtelen irigyelni kezdtem azt a „szűk elitet”, akiknek ez sikerült.
Egyes szakemberek szerint a jövőben egyre nagyobb szerepet kapnak ezek a virtuális naplók, s a az emberek majd egymás között, ezeken a blogokon terjesztik a híreket, s a tegnapi helyzet bizonyítja, hogy a szakértők nem a levegőbe beszélnek.
Annyi bizonyos, hogy az OVB hibájának köszönhetően sok ember tudta meg tegnap, mi is az a blog, és ha ezeknek az új látogatóknak csak a 10%-as visszatérő vendéggé válik, akkor a 2010-es választás máris hatalmas üzletnek bizonyult a bloggerek számára.
Ez volt az a nap, amikor az eddig jelentéktelennek tartott kis blogok beinettek a kampánycsendről szóló törvénynek, s maguk alá gyűrték a legnagyobb médiumokat..A kérdés az, hogy a jövőben ebből milyen előnyt tudnak maguknak kovácsolni, s hogy a választási fiaskót követő hetekig tartó viták után lesz-e olyan hatalmasság, aki megpróbálja megnyirbálni az internetes naplók szabadságát?

Ikker Zsolt

Tisztelet a kivételnek

2010-04-05T23:30:00.000+02:00

Rohanó világunkban sajnos egyre jobban elhalványulnak, feledésbe merülnek olyan nemes erények, mint az udvariasság és a tisztelet. Ma már nem ,,divat” előre engedni egy hölgyet a bejáratnál vagy felsegíteni a kabátját, a diákok úgy kommunikálnak a tanáraikkal, mintha azok barátaik vagy ismerőseik lennének, de sokszor a pedagógusok sem teszik ezt másképp.
Nem köszönünk előre a nálunk idősebb korosztálynak, sőt van, hogy egyáltalán nem köszönünk, és egyenesen felháborodunk, ha át kell adni a helyünket valamelyik tömegközlekedési eszközön.
Sok embernek még az is nehezére esik, hogy rámosolyogjon a másikra. Pedig nem kerülne semmibe.
Van, aki még önmagát sem tiszteli, éppen ezért a világ felé is képtelen megbecsülést és elismerést tanúsítani. Szomorú, de így élünk mi, 2010-ben. Figyelembe sem vesszük a másik ember érzéseit, véleményét, korát, élettapasztalatát, munkásságát, jellemét, ezzel elindul egy láncreakció, ami azt vonja maga után, hogy lassan már nem tisztelünk jogokat, törvényeket és néha még határokat sem.
Okozza ezt mindaz, hogy megváltozott az értékrendünk, mást tartunk fontosnak.
Pénzközpontú társadalomban élünk és úgy gondoljuk, hogy annak jár ki a tisztelet, aki méregdrága ruhákat hord, megjelenése mindig kifogástalan, több milliós autóval jár, luxuscikkek tömkelegével veszi körül magát, mert ma, sokaknak tényleg csak ez számít.
Ebből az útvesztőből, csak akkor találhatjuk meg a kiutat, ha minden erőnkkel igyekszünk visszaállítani az igazi értékeket.
Elgondolkodtatnak, és szinte már megijesztenek azok a hírek, amiket a különböző médiumok napról-napra sugároznak. Tömegverekedések, rablások, merényletek, gyilkosságok és még sorolhatnám. Velejéig romlott világunkban igenis fontos, sőt úgy gondolom, most fontos csak igazán, az egymás iránti udvariasság és tisztelet.

Raczenböck Adrienn

Hagyományűzés

2010-04-04T17:39:00.003+02:00

Ötfős húsvétvasárnapi ebéd. Összesúrlódnak a könyökök, bong a leves-merítőkanál a fazék szélén, villa koccan a fogakhoz, ízlik a falat, szó sem röppen. A jelszó: húst hússal, bepótolandó a böjt miatt elmaradozott fejadagokat. Az éppen aktuális, bokros teendőket, az étkezés befejeztével összeült spontán családi kupaktanács vitatja meg. Tudniillik magyar ember, evés közben nem beszél. S mint kiderült nem is locsol, vagy ha mégis, nem biztos, hogy a pirosan mosolygó tojás a motivációja, sőt, még kevésbé bizonyos, hogy szívélyes fogadtatásban részesül.
A férfiak haditervet szőnek, egyeztetik óráikat, hova, kihez, mikor toppanjanak be húsvét hétfőn. Mi, nők, pedig előre, nyomatékosan megkérjük őket, hogy a szóda, a vödör víz és a löttyintett kölni fogalmát felejtsék el ezen a reggelen. Mert mi, mai nők már nem az ősasszonyokhoz hasonlóan, időt és energiát nem sajnálva várjuk a hagyományőrző úrfit, aki vízzel önt nyakon, s aztán nem öltözünk át tizedszer is mosolyogva. Féltjük a ruhánkat, féltjük a hajunkat, féltjük a pénztárcánkat.
Ellenben adott a másik oldal, nevezett locsoló, akit hidegen hagy a kókuszba forgatott csokigolyó, és a leveles tésztából készült sós sütemény. Ám a sokadik ház után vidáman nyúl a kisüstiért, s az ezresért (jelen gazdasági helyzetben az ötszázasért, vagy a csicsedliért.) Kényelmes üzlet órákra egy székbe süppedve, egy sok agymunkát nem kívánó versike, s egy spricc után, terülj-terülj asztalkám mellett, pityókás hangulatban bezsebelni a jól megérdemelt jutalmat. Szép hagyomány. Nekünk pedig nincs szükségünk egy rég nem látott ismerős, minden évben húsvét tájt visszatérő látogatására, aki egyébként a buszon nem is olyan jó ismerős. Nincs kedvünk a hosszadalmas álkedvességhez és az erőltetett bájcsevejhez. Ezért inkább mindezt megelőzve, jó magyarok lévén sumákolunk és alibizünk.
Szomorú, de a szabad-e locsolni helyett manapság a van-e rá igény, illetve a van-e rá keret kérdésekre keressük a válaszokat.

Bognár Viktória

Nem embernek való a boldogtalanság

2010-04-04T14:32:00.002+02:00

Az igaz ember képlete = az elgondolt gondolat + a kimondott szó + a tett között lévő megbonthatatlan egység. (Ugye, ha csak pár percre elgondolkozunk ezen, mi sem mindig mondhatjuk magunkat igaz embereknek…)

Kék bársonnyal borított szék a színpad közepén. Rajta egy mikrofon. Már mindenki tudja, mi készülődik. Már most „zizeg valami a levegőben”.
Először az első sorok telnek meg szép lassan, majd a hátsó rész is benépesedik, a páhollyal együtt. A terem egyetlen szeglete sem marad üresen. Én is elfoglalom helyem a pulpitus előtt, ahonnan testközelből, majdhogynem egy karnyújtásnyira lehetek szem- és fültanúja az eseményeknek. Ilyenkor rossz szokásom hátrafelé bámulni, egyrészt azért, hátha megpillantok egy ismerőst, másrészt, hátha elkapok egy intim szófoszlányt, mely a mögöttem ücsörgők száját hagyja el. Utóbbi vágyam beteljesedik. Fiatal lány süpped épp a székébe: „Azt a mindenit! Itt ülünk! Végre!” Kósza mosoly környékezi meg arcomat, mellyel derűsen nyugtázom: ezt én is mondhattam volna. Közben az órámra pillantok, és a kezeimet tördelem. Öt perces a késés. Fogadok magammal, vajon honnan lép a közönség elé? Tippem: a közép. Fejem ingatom a jobb és a bal sarok között, ezzel egyidejűleg gondosan ügyelek a középtájra is. Valamiért izgulok. Ez egy beszélgetés, s ha kérdésem lesz, vajon fel merem-e tenni? Előkotrom táskám gyomrából a tépett jegyet. Müller Péter: Gondviselés. Ez áll rajta. Elmélázom. Vajon könnyű lélekkel indulok haza egy-két óra múltán? Sorsfordító információk birtokába jutok-e úgy, mint könyvei olvasása által? Önmagammal folytatott néma diskurzusomat a függöny moccanása szakítja félbe. Egy láb, két láb, derék, törzs, nyak, fej, s a karok. Teljes életnagyságban ő áll a színpadon. Mintha maga a Messiás jelenésének részese lennék. (Ezúton kérek elnézést mindazoktól, kik az említett személy iránt nem viseltetnek ily mértékű elfogultsággal, mint én. Ők bocsássák meg szavaim intenzitását, s mondandóm súlyát osszák el kettővel.) Nagyapai, öreges mozgással helyet foglal a székben. Lényéből kedvesség és nyugodtság sugárzik. Teli van humorral, mint az később kiderül. Aki ránéz, azt mondja: ő tudhat valamit. 74. életévében jár, de egy szép ember. Néznivaló.
Halk tapssal fogadjuk. Semmi üdvrivalgás és ujjongás. Hisz aki itt ül, mind tudja, ő átlagembernek vallja magát. Ugyanolyannak, mint bárki más. Nem szereti a tapsot, nem is tűri, rögvest int is, hogy semmi szükség rá, hagyjuk abba. Talán kissé zavarba is jön. Aztán két perc néma csend, míg szemével végigpásztázza a közönséget. Az első sorban ülők röpke, ám valódi szemkontaktusban is részesülnek. Rám mered az üveg mögött trónoló, hihetetlenül kék szempár, ami engem ejt zavarba. Közben perifériás látásom is megszűnik, csak rá fókuszálok. Nézem és hallgatom. Hagyom, hogy szavai belém ivódjanak, hagyom, hogy borogassa a lelkem.
Arra gondolok, hogy milyen bátor. Egy szál magában ki mer állni több száz ember elé. Mankója nem egy megírt szöveg, nem egy megkomponált előadás, hanem önmaga. Tapasztalata, fejlett hallása és kifinomult érzékszervei, melyekkel kitapogatja, felfogja, majd szavakká konvertálja a lelkek rezdüléseit. Azt mondja, olyan ez, mint a zenei normál „A” hang, melyhez az összes hangszer éneke idomul. Hangolódik. Egy középpont. Egyensúlyérzék, de nem az, mely a középfülben található, és azért felelős, hogy emberekként ne csupán koordinálatlanul vonszoljuk magunkat az utcán. Ez a lélek egyensúlyérzéke, mellyel ő rendelkezik, többségünkből azonban kiveszett, vagy jelen sem volt. Vajon miért bömbölünk keservesen, mikor megszületünk? Olyannyira, hogy fejünk olykor aggasztóan lila, s levegőt is alig kapunk. Racionális, biológiai okokon kívül talán azért is, mert az anyaméh biztonságából kilökődve, elhagyjuk a belső, lelki egyensúlyérzékünket, és azt ríkatjuk. Ezért vagyunk lehangoltak, mint egy ócska hegedű, s ezért vagyunk mindnyájan gyári hibásak, depresszióra „hangolva”. De tehetünk ellene, ahogy tanácsolja. Hiszen ő sem boldog minden pillanatban, nem hős és nem halhatatlan, akinek nem fáj egy szúnyogcsípés, vagy nem szomorítja el egy haláleset. Csak ő már megtalálta lelke normál „A” hangját, s ha lehangolt, ehhez képes igazodni. Ahogy mi is megtehetjük, ha olyan dolgokkal foglalkozunk, melyek örömérzettel töltik meg egész valónkat. Ha erre rálelünk, mi lehetünk saját belső zenekarunk karmesterei. Ám ez nem lesz egyszerű küldetés.
Az életokos aztán, jónéhány gondolata után (nem üres szólamok, vagy tartalmatlan fröcsögések mindezek) a nép elé vonul dedikálni. Ám ez a művelet sem „celeb-módon”, egymás agyontaposása közben, sztárallűröket felvonultatva esik meg, hanem mondhatni családias légkörben. Mindenkinek jut egy jó szó, vagy praclirázás a kézjegyen kívül. A sor végén állok. Abszurd, de magam elé engedek mindenkit, arra várok, hogy az utolsók közt fussak be. Igazából nem szeretném, ha hallanák, amit mondani fogok neki. Aztán odaérek, és az orra alá dugom a könyvet. Közben izzad a tenyerem, és majdnem megfulladok, de közlöm vele, hogy mi már beszéltünk, én készítettem a telefoninterjút, és megköszönöm a tanulságos előadását. Ő felnéz, leteszi a tollat, és így szól: „Igen? Szervusz!” De nem egy olyasféle, hányaveti szervusszal, hanem a mélyen szembenézős, a hihetetlen kék szemekkel megfúrós, valódi szervusszal.
Ezek után levakarhatatlan vigyorral, a föld felett öt centivel szállok hazáig. Akarom mondani, nem is én szállok, hanem visznek. Az a bizonyos angyal, aki most ismét elröppent fölöttem.

Bognár Viktória

Fűszeres lányok?

2010-04-02T14:16:00.001+02:00

Spice Girls, ismerős a név, nem igaz? A kilencvenes évek poptüneményei. A sikert a „Wannabe” című számuk hozta meg, és onnan már csak felfelé vitt az út. Rengeteg díjat, elismerést söpörtek be az évek során. A mai napig tudom a szövegük 90%-át, és nem szégyellem, sőt, újra előtört bennem a láz, hogy felmenjek az egyik legfelkapottabb video portálra, és nosztalgiázzak kicsit. 6-7 éves lehettem, mikor megkaptam az első Spice Girls kazettámat. Nagy kincsnek számított akkoriban. Azt hallgattam a kocsiban, a walkmanemben, itthon, a barátnőknél, mindenhol ahol csak lehetőségem volt rá. Különböző szerepekbe bújva játszottuk el a lányok koncertjeit, mindenkinek megvolt a maga kedvence a csapatból. Hatalmas rajongás született meg bennem. Rózsaszín falamat teleaggattam a posztereikkel, az újságból kitépett fotóikkal, de az őrület így is csak fokozódott. Könyveket vásároltam róluk, és Bambi és a Két Lotti helyett Spice Girls-t olvastam. Az akkoriban felkapott HBO csatornán rendszeresen leadták első filmjüket, a Spice World-öt. A napokban nagytakarítás közepette a kezem ügyébe akadt a kazetta, amire akkor, 7-8 évesen felvettem ezt a filmet. Betettem az ezeréves video lejátszómba, és csak mosolyogtam. Jó néha visszagondolni a 90-es évekre, nem csak miattuk, egyszerűen összehasonlítani az akkori világot, életünket, értékeinket, rajongásainkat valaki vagy valami iránt és még sorolhatnám. Ma már egész más értéke van egy együttesnek, zenének. Az egyéniségek már nem ott kezdődnek, hogy sportos Mel C, vadóc Mel B, szexis Victoria, szókimondó Geri, bébi spice Emma. A fiatalok ma főként egyformán öltözött, sminkelt, tűsarkúba ugráló lánybandákat, és feketére kikent, fiú együtteseket látnak a tv képernyőjén. Ez volna az egyéniség? Mára már úgy érzem, nincs olyan zenész, előadó, banda, énekes, bárminek is nevezzük, akiért hatalmas rajongásban törnék ki. Ez szomorú. A Spice Girls feloszlása után aztán én is felnőttem, és az én szívemben is feloszlott a csapat. Átléptük a 2000-es év kapuját, lassan bedobozoltam a kazettáimat, videóimat, és cd-re cseréltem őket. A képek a falról a szemétben kötöttek ki, és a Spice Girls-ös pólóktól is búcsút intettem. Lássuk be, a holdjáró cipők, a nyalókák, az érdekes ruhaköltemények mára már inkább a „ciki” vagy modernebben „de gáz” kifejezéshez sorolhatóak. Feloszlásuk óta eltűntek a színről, már a sajtóban is csak Victoriáról, mint Beckham feleségéről hallunk visszajelzéseket. Mindenesetre, lehet utálni vagy szeretni őket, de akik zenéjükben érzik a derűt, a pörgést, azoknak örökre szép emlékként marad meg ez az időszak, hiszen ezen a zenén nőttek fel.

Unger Adrienn

Polgárháború

2010-04-02T12:18:00.001+02:00

Az idei év – bármilyen pártszlogentől elvonatkoztatva- valóban a változás éve lesz, s a változtatás eszköze a választás. Mondanom sem kell, mennyire fontos egy ország életében az, hogy mi, a polgárok aktívan részt vegyünk a haza jövőjének alakításában, s ehhez egyetlen, ám hatékony eszközünk a szavazatunk.

Egy tanárom szokta volt mondani, hogy demokráciában az ember négy évig rab, majd egy - a kétfordulós rendszernek köszönhetően itthon két - napra szabad. Éppen ezért van némi varázsa a kampányidőszaknak.

A polgárok, akiket választottjaik éveken át csak úgy mellékesen említenek, s akkor is csupán hatalmi játszmáikhoz használják fel őket, ilyenkor hirtelen nagyon fontossá válnak. Minden párt a szavazók kegyeiért verseng, s szeretnének mindenkit megnyerni (kivétel ez alól a Fidesz, aki kijelentette, hogy nem tartanak igényt egy bizonyos réteg szavazatára).

Egy normális, egészséges társadalomban ilyenkor az embereknek illene érdeklődéssel viseltetnie a voksolással szemben. Hamarosan változik minden, új lehetőségek nyílnak előttünk, új emberek mérettetnek meg a haza jobbátételéért vívott küzdelemben. Mindezek ellenére az emberek komoly hányadának esze ágában sincs betenni a lábát abba a bizonyos fülkébe április 11-én.

Az már természetessé vált, hogy ilyenkor a pártok az átlagosnál is agresszívebbek a másikkal szemben. Mindenki felveszi a maga szerepét. Az MSZP minden pártok fölé helyezi magát, az egyetlen demokrata szerepében tetszeleg, míg a Fidesz ezerszer is átkot szór a baloldalra, s közben groteszk táncot lejt a szélsőségesek és a konzervatívok között, hiszen minden szavazatra szükségük van az áhított kétharmados többség megszerezéséhez. A Jobbik kivétel nélkül mindenkit „elszámoltatna”, az embereket pedig „magunk és magukfajták” csoportokra osztja Valóban vannak problémáink, de vajon ez a megfelelő válasz a gondokra? Ez kell az országnak, a széthúzás?

A legaggasztóbb, hogy a napipolitikából kiveszett a jómodor, a tisztelet, s ez átragadt a hétköznapi emberekre is. Immáron szinte bizonyos, hogy magyar magyarnak valóban farkasává lett. Röpködnek a levegőben a libsizések, a komcsizások, de nincs hiány a fasiszta, náci, esetleg nyilas jelzőkből sem. Vannak, akik a leggyalázatosabb módokon aláznak meg mindenkit, aki nekik nem tetsző véleménnyel bír.Odáig jutottunk, hogy sok szavazó az esetleges sérelmektől tartva egész egyszerűen nem meri felvállalni a véleményét, vagy rosszabb esetben letagadja nézeteit.

Már csak kilenc nap van hátra, gondoljunk arra, legalább próbáljuk meg elhinni, hogy legyen szó akármelyik pártról, az a saját módszereivel a hazáért kíván cselekedni, s ezen szép eszme jegyében tegyük le a fegyvert, fejezzük be a verbális polgárháborút, és végre béküljünk ki egymással!

Ikker Zsolt

Csak Természetesen!

2010-04-01T23:11:00.000+02:00

„Senki sem vonja kétségbe, hogy a csillagképeket alkotó csillagok valóban léteznek, de azt sem, hogy más felállásban is el lehetne rendezni őket.” (Douwe Draaisma)
Tudományos Napot tartottak a győri Móra Ferenc Középiskolában. Több mint 100 diák vett részt a programokon, előadással és érdekességekkel készültek fel, tanáraik segítségével. A tudomány nemcsak szórakozást nyújtott a diákok számára, de rengeteg új információval is gazdagodtak.

Ünnepélyes keretek között zajlott a Móra Ferenc Általános és Középiskolában megrendezett Természettudományos Nap. A természettudományon belül a csillagászaté volt a főszerep, minden osztály 1-1 bolygóról tartott előadást diáktársaik és tanáraik számára. A diákok napok óta készülődtek, elkészítették az égitestek kicsinyített mását, ezzel díszítve az aulát. A megnyitó után minden osztály elrendezte saját paravánján a képeket, illusztrációkat, modelleket. Ezt később a diáktársak és a tanárok is megtekinthették, majd egy kérdőív segítségével véleményezniük is kellett. 9 órakór kezdődött a bolygókról szóló előadás. Minden osztályból egy, vagy két képviselő a színpadra fáradt, és diavetítő program segítségével bemutatták az általuk választott égitestet, a Naptól való elhelyezkedésük sorrendjében. A prezentációt a 10.a osztály kezdte, a Merkúrral. A legtöbb osztály Power Point segítségével dolgozott, de volt olyan diák is, aki kreativitását egy video megszerkesztésében mutatta be, felettébb látványos elemekkel és zenei technikákkal. Annak érdekében, hogy a fiatalok is művelődjenek és fejlesszék tudásukat, 11órakor Dr. Horváth András, a Széchenyi Egyetem docense tartott interaktív csillagászati előadást, egy számítógépes program segítségével, mellyel szabályozta az időt, a bolygók állását, a naplementét és felkeltét. A programot, mint egy keretet adva az egész napnak, érdekes kísérletekkel zárta Büchler Zsolt, az iskola fizika és matematika szakos tanára. Az egész napos program délután 1óráig tartott. Az érdeklődök megtekinthették az aulában felállított Foucault-ingát, melyet a Széchenyi Egyetem adott kölcsön az iskolának kizárólag a rendezvényre. Az előadások után felkerestük Büchler Zsoltot, aki a következő érdekességeket, tudnivalókat mondta el az ingáról:”Léon Foucalt nevezetű úriember a 19.század közepén a párizsi Pantheonban mutatta be a kísérletet, amelynek lényege az, hogy ha nem az Egyenlítőn függesztünk fel egy forgó vonatkoztatási rendszerben lévő ingát, akkor mivel az inga síkja megtartja minden körülmények között – hogyha nem éri külső erőhatás – a forgási, vagy lengési síkját és ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Föld mint egy elfordul alatta. Például ha egy lemezjátszóra felfüggesztenénk egy keretet, és elindítunk egy ingát, az továbbra is ugyanabban a síkban leng, noha a lemezjátszó körbe fordítja ezt a keretet. Végső soron ez egy látszólagos elfordulás, mert ugye a Föld fordul el. Főként filozófiai jelentősége volt, mert ez volt az első tárgyi bizonyítéka annak, hogy a Föld valóban forog.”
Sajnos az időjárás közbeszólt, így a tervezett csillaglesés elmaradt, de a szervezők a Föld napjára tervezik ennek pótlását.

Unger Adrienn

Budapesti úti beszámoló

2010-04-01T21:34:00.001+02:00

Reggel 8 óra. Budapestre indulunk, a Móra Ferenc Általános és Középiskola, sajtótechnikus szakán tanuló diákjai, tanáraink, és a szakma nagyjai. Újabb lehetőséget kapunk olyan dolgok megismerésére, amelyeket civil emberként nem biztos, hogy valaha látnánk.
Álmos arcok mindenütt, ahová csak nézek. Egyrészt izgatottan, másrészt kíváncsisággal telítődve tipródunk egyhelyben. Buszra szállva mindez egyre csak fokozódik bennem. A hangulat fantasztikus, fényképezők kattogása töri meg a csendet, - és bár sokak sajnálatára ugyan – de belekezdünk egy aktuális dal éneklésébe. Jókedvünket csak a ’Pest kapuja’ előtti kígyózó sorok zavarják meg. Dugóba kerülünk.
Ahogy beérünk a belvárosba, elkap az az érzés, ami mindig megkörnyékez, ha itt járok. Budapest valóban csodálatos, de valahogy mégis mindig jó este hazatérni. Az embernek egy-két nap bőven elég belőle, úgy még értékelni is tudja a valódi szépségét. Első úti célunkhoz rengeteg akadály és útvesztő vezet. Egyirányú utcák, türelmetlen sofőrök, figyelmetlen gyalogosok, és útfelújítás mindenütt amerre csak a szem ellát. Végül is épségben odaérünk a helyszínre, a Magyar Nemzeti Múzeumhoz, ahol megnézzük a sajtófotó kiállítást. Ahogy belépünk a terembe, elém tárul az a rengeteg fénykép, azt sem tudom hirtelen honnan kezdjem és merre haladjak. Csodálatos képekkel ismerkedhettem meg. Az első teremben főként a 2009-es eseményekről látunk összeállítást. Vannak vicces, humoros alkotások, míg ennek teljes ellentéte, megdöbbentő, könnyfakasztóak is. Ennek ellenére szemeim egy ruszin kislányról készített portré fotón akadnak meg. Annyira tiszta, annyira szép, szinte látom magam a zöld szempárban. Minden vonása olyan élethű, mintha mozogna a kép. A legjobban a természet képek, és a divatfotók kötik le a figyelmemet és a sajtófotósokról alkotott írás, amit az első teremben találhattunk meg. Észre sem veszem, hogy repül az idő. Érdekes, hogy a pesti fiatalok mennyire szeretik kihasználni a múzeum adta lehetőségeket. Nem zavartatták magukat, mikor kifeküdtek napozni a lépcsőkre, de volt olyan is, aki csak olvasni jött ide.
Második helyszínként szolgált a Millenáris park, azon belül a Jövő háza, Ideje átállni- digitális technológia című kiállítás. Bevallom őszintén, nem igazán nyerte el a tetszésemet, valami másra, jobbra számítottam. Körbejártam, elolvastam, amit fontosnak tartottam, voltak érdekességek, de összességében ennyi.
A harmadik és egyben legizgalmasabb program: az RTL klub székház. Ahogy forgolódott a busz a Media Center előtt, egyre jobban dobogott a szívem. Mi most tényleg itt vagyunk, és be fogunk menni! Hihetetlennek tűnt az egész. Kinézek az ablakon és egy kis táblát látok, elmosolyodtam. A táblán a következő állt: Barátok köz. Elindultunk befelé, első benyomás, elég üres itt minden, csak a televíziók képernyője hívja fel magára a figyelmet. Egy mosolygós, bájos hölgy fogad minket, Mészáros Márta, ő lesz az ’idegenvezető’. A köszöntő után elindulunk az öltözők melletti folyosókon, oldalra pillantok és hirtelen levegőt sem kapok, Fábry Sándor neve mindenhol. Első utunk az egyes stúdióhoz vezet. Perceken belül elém tárul az Esti showder teljes díszlete és szinte elképzelem, ahogy Fábry Sándor, a humornagyágyú ontja magából a vicceket és emberekkel van tele a nézőtér. Nem járok messze a valóságtól, hiszen most mi érezhetjük magunkat nézőknek. Leírhatatlan érzés ott ülni, de valami még sem az igazi. Rádöbbennek, ez a stúdió sokkal kisebb (habár 800m2-es), mint amekkorának a képernyőn látszik, de így sem ront az összképen, a bámulatot és a csodálkozást nem lehet lemosni az arcomról abban a pillanatban. A hölgy megengedi, hogy körülnézzünk, így hát nem kell többször mondani, minden apróságot igyekszünk kielemezni. Beleülünk a fotelekbe, vendégnek adjuk ki magunkat, és szerepekbe bújva ütjük el azt a kis időt, amit kaptunk rá. Mindez még csak a kezdetek kezdete. Pár perc múlva ugyanis megtudjuk, hogy itt került felvételre a Csillag születik és a Szombat esti láz című műsoruk. Lehetetlen elképzelni, hogy ekkora helyen került megrendezésre, de éppen ettől olyan izgalmas és érdekes az egész. A kettes stúdió színfalai mögött megpillantunk egy ismerős kelléket, Balázs pénzkereső kvízműsorából, a széfeket. Felismerhetetlenek így csupaszon, de nagyon jó érzés szembeállni velük. A függöny mögött a Heti Hetes fogad minket, ez a stúdió sem túl nagy első ránézésre, az előző fele, 400m2. Vaslépcsőkön fel, a hangmérnökök és rendezők kuckóján át vezet az út a harmadik stúdióhoz, ami blue boxos megoldással épült, vagyis itt veszik fel az időjárás jelentéseket, a híradót, a reflektort, a fókuszt és egyéb olyan műsort, ami digitális hátteret igényel. A sminkszobában összefutunk Pataki Zita időjóssal, aki rendkívül közvetlen és beinvitál minket egy kis beszélgetésre, ami később a folyosón, majd a stúdió falain belül is folytatódik. A nap fénypontja az időjárás jelentés élő felvétele, amit mi is végignézhettünk, az elejétől a végéig. Lélegzetemet visszafojtva megbújok a háttérben, és így követem az eseményeket rendkívül nagy érdeklődést mutatva. Ahogy körülnézek, mindenki hasonlóképpen jár el. A fiúk eközben a híradós anyagot vágják. Mindenki annyira kedves és közvetlen velünk, talán ez a legjobb érzés az egészben. Időközben befut Barabás Éva is, aki pár perc lepörgése alatt elmondja a Fókusz köszöntő szövegét. Ezután következett a Reflektor felvétele, úgyhogy sajnos tovább nem maradhattunk benn, pedig nagyon élveztem. Kifelé menet összefutunk Szellő Istvánnal és István Danival is. Ezzel a sok élménnyel egyszerre nem is tudok mit kezdeni. Legnagyobb bánatomra elbúcsúzunk az épülettől és a hírességektől is.
Fáradtan, de megelégedve zötykölődök hazafelé a buszon, és próbálom felidézni a mesélnivalókat a barátoknak, családomnak. Most, hogy bepillanthattunk a kulisszák mögé, már más szemmel nézem a műsorokat, és el kell, hogy mondjam, bármilyen csodálatos is volt, nem minden igaz, ami a televízión keresztül látszik…

Unger Adrienn

Kapcsoljunk Be, hogy Ki kapcsoljunk !

2010-03-29T20:28:00.010+02:00

Pontos megegyezés nincs azt illetően, hogy ki volt a rádió feltalálója. Nikola Tesla, Guglielmo Marconi és Alekszandr Popov egymástól függetlenül találták fel a szikratávírót. Azt viszont tudjuk, hogy Marconi 1902-ben már tudott Morse-jeleket küldeni Milánóból.

Mára már csökkent a rádió használata a televíziók és egyéb, műsorszolgáltatás vételére alkalmas készülékek miatt. Ezzel egyidőben az online adások népszerűsége egyre nőtt az internetezők körében.

Én mégis szeretek hagyományos módon rádiót hallgatni. Sok jó érv szól mellette, például, hogy a rádióban elhangzott hírek rövidek, lényegre törőek, tömörek és szenzáció hajhász mentesek. Egy igényes rádióban nem szerepel a fő hírek között, hogy Győzike mit evett aznap. Emellett rádió hallgatása mellett tudok sok minden mást is tenni esetleg takarítani, internetezni, házit írni vagy csak piheni, kikapcsolódni. Míg Tv nézés közbe szószerint levagyok kötve, hogy lássam a riportert vagy egy balesetről, halálesetről összevágott szörnyű, hátborzongató képeket. Nem utolsó szempont nálam az sem, hogy a rádió reklámok kevésbé zavaróak, mint a Tv-ben. Hiszen kevesebbek és halkabbak is. Három emberből kettő úgy gondolja, hogy a rádióban nincs olyan nagy reklámdömping és a reklámok nem olyan zavaróak, mint a TV-ben. Szerintem ezek nem utolsó okok, de vannak még. A rádió beköltözik otthonaikba és vele együtt a müsorvezetők is. Ha nem vagyok kíváncsi a showmüsorokra, szappanoperákra bekapcsolom a rádiót. Ami elkísér egész nap, a buszon, az autóban, az irodákban, az éttermekben, a szórakozóhelyeken és a közértben is. Ma átlagosan az autósok körülbelül 75 százaléka hallgat rádiót vezetés közben. A rádiós müsorvezetőket jobban tekintjük ismerősnek, barátnak, mint a Tv-s bemondókat. A hallgatói hűség kedvenc müsorvezetőinkhez nagy, az ő szájukból hallott információk személyesebbek, jobban hatnak ránk. A rádiós játékok és a kedvenc zeneszámunk kérése által a rádió interaktivitása nő.

A rádiót senki sem tartja erőszakosnak, személytelenek vagy a gyerekekre ártalmasnak. Elűzi az elszigeteltség érzését. Ha szomorúak vagyunk, felvidít, ha egyedül érezzük magunkat társra találunk, ha álmosak vagyunk, felébreszt minket, ha fáradtak vagyunk, kikapcsol, ha csöndre vágyunk halkan szól a háttérben, ha pedig szeretnénk a zajt elnyomni, ugyanezt tesszük.

Slick Nikolett

Már megint gyalogolhatok

2010-03-25T20:05:00.001+01:00

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a helyi járatos buszok hamarabb jönnek a menetrendben feltüntetett időpontnál. Megesik az is, hogy késnek, de ez kevésbé bosszantóbb, mint az a tény, hogy az orrod előtt ment el, holott még volt pár perced, hogy elérd. Ilyenkor jogosan tesszük fel a kérdést, kinek megy rosszul az órája? Hát erre a legegyszerűbb megoldás, ha megnézzük az interneten a pontos időt. Ez sajnos azonban nem segít rajtunk, mert hiába pontos a mi óránk, ha a buszok órája rosszul megy. Attól ők még akkor jönnek, amikor úgy látják, hogy idő van. Csakhogy az nem a pontos idő, és ez a dühítő, hogy mi ezt tudjuk, de ők nem. Ráadásul felesleges futni rá, mert a sofőrök többsége már csak azért se várja meg az embert, hanem elhajt előtte. Így nem marad más hátra, minthogy gyalog érjük el úti célunkat, mert mire jönne a következő, addigra már ott is vagyunk. Ez a megoldás jó időben elfogadható, de mikor szétfagyunk a hidegtől, már nem épp a legkellemesebb dolog. Jó lenne, ha ezt a problémát kiküszöbölné a Volán azzal, hogy megnézik a pontos időt, és annak megfelelően állítják be a buszok óráját is. Ezzel sokat segítene azokon, akiknek azon a buszon múlott az "élete", ami 3 perccel előbb elment, mint ahogy az a menetrendben szerepel.

Dóczy Diána

Egyszerű és gyors finomságok Húsvétra

2010-03-22T10:55:00.006+01:00

Közeleg a Tavasz legnagyobb ünnepe. Lassan ide ér a legkisebbek nagy örömére a húsvéti nyuszi, végre újra együtt lesz a család, díszítjük az otthonainkat, a kertben kis fészkeket készítünk, keressük a csoki tojásokat és az egyéb finomságokat, várjuk a locsolókat és a vendégeket. Már csak az a kérdés, mivel lepjük meg a családot és a vendégeket. Olyannal, ami miatt nem kell a konyhában robotolni hosszú órákon át, de mégis nagy örömet tudunk vele szerezni. Legyen egyszerű, gyors és finom. Összegyűjtöttem azokat a finomságokat, amelyek garantáltan pillanatok alatt elfogynak.

A legegyszerűbb sütemény tészta a palacsinta tészta. Főleg az amerikai palacsintatésztából nagyon könnyen süthetünk ki nyuszi, tojás és csibeformákat, akár a legkisebbek segítségével. a fém vagy szilikon formát tegyük a forró serpenyőbe, és öntsük egy-két evőkanál tésztát bele. Amikor megsült, vegyük ki a formából, és süssük át a másik oldalát is. Díszítsük kis színes cukorkákkal, lekvárral, mogyoró krémmel, csokikrémmel, túróval, mazsolával stb. Hasonló tésztából húvéti gofrit is készíthetünk.

A másik legegyszerűbb sütemény a muffin. Akármelyik muffin receptünket lehet módosítani úgy, hogy sütés után cukor vagy csoki mázzal, majd drazsékkal és csokidarabokkal dekoráljuk őket. Készítsünk nyuszifüleket ostyatésztából. Legyünk kreatívak, és a gyerekeket feltétlenül vonjuk be a dekorálásba!

Készíthetünk csoki tojásokat is, így sokkal olcsóbban jövünk ki, mintha a boltba vennék meg a méreg drága és korántsem olyan finom csokikat, amelyek alkalmasak dekorációnak és ajándéknak egyaránt. Egy szilikon vagy műanyagtojás formájú jégkocka-tartóba öntsünk bele olvasztott csokoládét. A csokoládéba tehetünk dió és mogyoró darabokat, mazsolát és keverhetünk bele egy-két kanál tejszíni is. Tegyük a hűtőszekrénybe, majd, mint a jeget, nyomjuk ki a formákat egy tányérra. A fél tojásokat tovább díszíthetjük csoki, mogyoró vagy cukor mázzal.

Kellemes Húsvéti ünnepeket és jó étvágyat!

Slick Nikolett

Milyennek látom a tavaszt?

2010-03-20T13:38:00.005+01:00

Már három napja élvezhetjük az első igazi tavaszi napsugarakat. Ez szerintem nem csak engem dob fel, hanem az összes jó érzésű embert. Már nem kell nyakig sálba, sapkába és meleg kabátba burkolóznunk. Kíváncsian várom, hogy mikor tűnnek fel először az apró, zümmögő mézgyártók, a pici piros fekete hétpettyesek és hogy mikor zöldülnek már végre a fák, mikor borul színesbe az egész világ.
Milyen a tavasz a faluban?
Idős emberek lepik el a kerteket, létrák kerülnek a fához támasztva, csattognak az ollók, metszik a fákat, szőlőket. Kertet ásnak, vetnek. Az idős nénik, nők megtámadják kis virágos kertjeiket. Kapálnak,gereblyéznek, virágmagokat és hagymákat ültetnek mértani pontossággal elrendezve. Van ahol már felbúg a fűnyíró hangja. Az utcákat ellepik a kisiskolás görkorcsolyázók, rollerezők. Néhol már a tavasz illata vegyül a sült szalonna illatával.
Milyen a tavasz a városban?
A parkok megtelnek pihenni vagy éppen csak a friss levegőn tartózkodni vágyókkal. A játszóterek a gyerekekkel és az utcára lépve nem a városi busz vagy az autók hangját halljuk hanem a gyerekzsivajt, gyermekkacajt. Egyre több ember közlekedik kerékpárral vagy gyalog. A természetbarátok hétvégén felkerekednek egy kisebb túrára a közeli zöld övezetekbe családjukkal vagy éppen barátaikkal.
Felébredünk a téli dermedtségünkből. Levetjük a téli morcos és kedvetlen álarcunkat és helyette felvesszük a vidám, mosolygós tavaszi maskaránkat.
Én ilyennek látom a tavaszt…

Barassó Anett

Párbaj

2010-03-17T23:14:00.007+01:00

Nagyon izgalmas időszakon megyünk keresztül. Talán, sőt, szerintem biztosan ez lesz a Harmadik Magyar Köztársaság történetének legizgalmasabb szavazása. Annyi bizonyos, hogy nagy változások előtt állunk, s valószínű, hogy ezeket a várható győzelmét követően elsősorban a Fidesz fogja véghez vinni. Csupán a változások komolysága kérdéses, ami attól függ, hogy meglesz-e a kétharmad?

A kétharmados többség a hatalom fokát tekintve fényévekkel a normál többség felett áll, de ez mindenki számára ismert, nem is érdemes szót vesztegetni arra, hogy körbemagyarázzuk.

Ennek az írásnak inkább az a célja, hogy összegezzem, én hogy látom a jelenlegi helyzetet.

Adott egy hatalmasra duzzadt jobboldali párt, a Fidesz, akik már 8 éve áhítoznak a hatalom megszerzésére, s aknamunkájuknak, valamint a baloldal hatalmas baklövéseinek és semmittevésének,no meg korrupciós ügyeinek köszönhetően ez most sikerülni is fog nekik. Teljesen tiszta helyzet lenne ez, ha nem nőttek volna túl saját magukon. Meglepően közel kerültek a vágyott kétharmadhoz, s mostmár nem szeretnék megengedni maguknak azt a luxust, hogy elszalasszák a lehetőséget. Mi is ennek a következménye?

Az, hogy a komoly többségért vívott véres hajszában felértékelődik egy egyébként nem túl nagy (legalábbis a narancsosokhoz képest nem túl nagy), merőben új, radikális párt szerepe.

A Nézőpont Intézet kutatása szerint a Jobbik az összes megkérdezett körében 12 százalékos támogatottságot élvez, amely egy százalékkal meghaladja a szocialisták eredményét. Ezzel a Medián rögtön vitába kezdett, de most nem is az adat száz százalékos pontossága a legfontosabb, hanem a tény, hogy Vonáék egyre nagyobb szeletet hasítanak a politikai tortából. A radikális párt tábora rohamléptekkel gyarapszik, s figyelemre méltó növekedést tudtak elérni az elmúlt kicsivel több, mint egy év alatt.

2009 januárjában a Jobbik a teljes lakosság arányában alig 1, míg a biztos szavazók között 3 százalékot tudott felmutatni. Mondanom sem kell, hogy ez őrülten kevés a jelenlegi adatokhoz képest.

Ennek az egésznek az érdekességét abban látom, hogy a Fidesz félretenni látszik ősellenségét, az MSZP-t, úgymond alig foglalkozik baloldali ellenfelével a szokásos rutin beszólásokon és alázásokon kívül. Nincs is nagyon dolga velük, hiszen a szocialisták olyannyira lejáratták magukat, hogy kis túlzással már a puszta megjelenésükkel is csökkentik saját népszerűségüket. Ezzel szemben a Fidesz ádáz harcba kezdett a Jobbikkal.

A már korántsem fiatal demokraták szövetsége valósággal reszket a radikálisoktól, egy okból, s az nem más mint a kétharmad. Céljuk elérésének (ami valljuk be, nem lesz könnyű) érdekében minden egyes szavazat számít nekik. Ha egy sima győzelemre vágynának, legyinthetnének, de most más a helyzet.

Érdekes felállás ez, valami olyasmi, mint amikor az elefánt sarokba szorul egy egérrel szemben, aki egy gombostűt forgat kis mancsaiban. Az elefántnak ezúttal van is miért félnie, mert könnyen lehet, hogy ő csak egy nagy lufi, és a kisegér egykettőre kipukkasztja.

Személy szerint nem szimpatizálok egyik csoportosulással sem, beleértve a fentiekben nem említetteket is, ám sírva vigadok ezen a tragikomédián, amit honfitársaink politika címen művelnek országunkban...

Ikker Zsolt

Brutális gyilkosság Tényőn

2010-03-17T23:09:00.005+01:00

Hétfő késő este, már félálomban vagyok, amikor anyum berohan a szobámba,és csak mondja és mondja…bevallom sok mindent nem hallottam, majd amikor magamhoz tértem megkértem, hogy kezdje újra. Majd fejét rázva újra kezdi és értetlenkedik miért nem értettem meg elsőre. Internet olvasása közben megtudta miért hallott annyi szirénázó rendőrautót este. Akkor annyit lehetett a hír foszlányokból megtudni, hogy Tényőn (nem messze tőlünk) két felnőttet és két gyereket brutálisan meggyilkolták a saját házukban. A második reakcióm a ledöbbenés után, az volt, hogy megkérdeztem a barátomat, hogy jól bezárta-e az ajtót. Kicsit megijedtem, sőt lehet nem is kicsit. Pont a legjobbkor -gondolom magamba- apum éppen Németországban, van, bár a barátom mellettem fekszik, mégsem érzem magam olyan nagy biztonságba, mintha a családfő és védelmező itthon lenne. Közben csak találgatni tudok, mi történhetett, de egy biztos, hátborzongató volt a hír. Később kiderül, hogy egy 37 éves nőt és 36 éves férjét, valamint öt- és nyolcéves lánygyermekeiket gyilkolták meg. Ez csak fokozza a szörnyülködésemet, gyerekek… te jó ég! A rendőrök egész éjjel a helyszínen voltak, az utcát lezárták. Az újságírók pedig gyilkosság helyszínétől néhány száz méterre várták a további részletek. Bevallom őszintén aludtam már nyugodtabban is.

Reggel, amikor felébredtünk, annyit kérdeztem, hogy álmodtam-e vagy tényleg gyilkosság történt Tényőn. A válasz: igen volt. ( Pedig reménykedtem hogy, a válasz nem lesz). Amikor kelőképpen felébredtem ( kávé, cigi után). Felmentem az internetre és újabb hírek vártak. Egy rendőr az MTI-nek vérfürdőként írta le a tegnap esti gyilkosságot. Azt mondta, szúró- vagy vágóeszközökkel végeztek a harmincas éveikben járó szülőkkel, valamint két gyermekükkel, a nyolc- és ötéves kislánnyal. A négytagú családot egy rokonuk találta meg. 1-2 órával ezután már arról is szóltak a hírek, hogy az ismeretlen fejszével és motoros fűrésszel végzett a családdal. ( szörnyű brutalitás…fűrész?! Mi jöhet még…).

A szomszédok nem igazán ismerték a házaspárt, de az egyikük elmondta, a gyerekek Győrbe jártak iskolába, ( unokatestvérem ismerte a nagyobbik lányt, egy iskolába jártak a Kálváriába, szünetben együtt játszottak) a család általában csak este járt haza. Amikor találkoztak, beszéltek velük, nagyon rendes, kedves emberek voltak, rendezett körülmények között. Senki sem érti, hogy mi lehetett a gyilkosság indítéka. Ekkor még mindig ott van a tragédia helyszínén a komplett magyar média.( újságírók, tv-sek, fotósok).

A kedd délutáni sajtótájékoztató után mindenki megdermedt (köztük én is): A rendőrség szerint a férj gyilkolta meg feleségét és két kislányát Tényőn, majd egy láncfűrésszel, magával is végzett. ("Rendkívül megrendítő volt a helyszín, nem kívánom senkinek, hogy hasonlót át kelljen élnie"- Szabadfi Árpád dandártábornok,megyei rendőr-főkapitány.) A férj pszichiátriai kezelés alatt állt. Hipochonder volt, mély depresszió alakult ki nála és skizofrénia. A sajtótájékoztatón kiderült és fény nyílt a szörnyű és brutális tettre: "Három főt a gyermekszobában, a garázsban pedig a férjet találtuk meg, aki vértócsában feküdt. A helyszíni szemle során garázsban megtaláltuk azt a baltát is, amellyel, nagy valószínűséggel meggyilkolta feleségét és két kislányát. Felesége és két kislánya holttestét a gyerekszobába vitte, paplannal betakarta, majd öngyilkosságra tett kísérletet. Először megpróbálta az ereit felvágni, ezt követően a mellkasába kést vágott, de ezek nem lettek végzetesek. Ezt követően nyúlt a láncfűrészhez; először a homlokát sebesítette meg, majd végül a torkán elvágta az ütőerét, s elvérzett". A rettenetes tragédia valószínűleg pár perc alatt lezajlott. A környéken senki nem hallott semmit a mészárlásból, azaz a feleségnek és a két kislánynak esélye sem volt a menekülésre. Ez egyszerűen iszonyatos, rémes, ijesztő és félelmetes. Így lett Tényő az elmúlt napok legemlegetettebb helye. ..

Ezer meg ezer kérdés cikázik bennem, miért nem tudták előre, hogy ez lesz? A pszichiáter, a család, a barátai. Lehet kegyetlen, vagyok, de miért nem csak magával végzett? Miért kellet az egész családját megölnie? Hogy képes bárki gyerekeket kegyetlenül gyilkolni? Főleg a sajátjait? Remegek, amikor arra gondolok, hogy a két kislány nyugodtan lefeküdt aludni, talán még esti mesét is olvasott az édesapjuk nekik, lefeküdt a felesége mellé, majd amikor mindenki elaludt meggyilkolta őket… De ez mind csak találgatás, még egy-két nap kell ahhoz, hogy minden pontosan tisztázódjon. Én még mindig abban reménykedem, hogy kiderül nem az apa volt. Mert nem tudom, és nem akarom elhinni, hogy egy apa képes ezt megtenni. Vagy bármilyen ember, ez lehetetlen és felfoghatatlan.

Szerdán este több mint 200-an, gyermekek, felnőttek, fiatalok és idősek gyertyákkal, mécsesekkel érkeztek a tényői templom lépcsői elé a megemlékezésre.

" Valóság voltál, álom lettél újra „

Megrendülten és Őszinte részvéttel búcsúzom.

(Forrás: kisalfold.hu)

Slick Nikolett

Lehetne másképp?

2010-03-15T20:03:00.004+01:00

A mai világban nincs kiforrott véleményem arról, mi helyes és mi rossz, nem vagyok hungarista, vérjobbos, vagy szocialista, s eleddig, hála az égnek, nem hordok bélyegeket a hátamon. A világ egyik leghányatottabb sorsú nemzetének sarja vagyok, és rajtam kívül még több millióan értik, hogy mire gondolok, amikor azt mondom: ünnepi zavargások. A családom korrupció nélkül keresi kenyerét, ezért sem örülök annak, ha bárki elsőre meg- és elítél. Büszkén gondolnék magyarságomra. Szeretném a március 15-ei megemlékezéseket. Itt élek Európa vérző szívében. Önfelmentésben mi vagyunk a császárok, és igen is nálunk élnek a világ legkomplikáltabb politikusai. Magyarország! Én jobban szeretnélek szeretni!

Talán már kiüresedett frázis, ha arról kezdenék tollforgatásba: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc megemlékezői, 2010. március 15-én mit, és hogyan nem csinálnak jól. Mert negatív véleményezést, személyes meglátású, rossz szájízű nézőpontot sokkal egyszerűbb megfogalmazni, mint építő erejű kritikát. S valljuk be, előbbire sokkalta inkább felkapja fejét a nagyközönség.
A pulpituson pózoló politikusok az ünnep rég megkopott rongyait álcaként öltik magukra, hogy aztán sáros surranójukkal kölcsönösen taposhassák földbe ellenlábasaikat. Kampány van, s nemsokára választások, ezért a hosszabb hétvége miatt otthonücsörgők egyből kaphatók némi dúvadságra. Így támad fel a nem létező tengerünk évente egy-kétszer.
A felháborodás kiváltotta dühömből adódó arcvörösségem helyébe azonban szégyenpír lép, mihelyst lokális szinten, embertársaim nevében (vagy helyett) magamba nézek. Három szál nemzetiszín lobogó viaskodik a márciusi hurrikánnal a házak ormán. És ez a tendencia nagyobb körzetben sem javul. Persze, ne tűzzünk ki zászlót mindaddig, míg nem kezdjük el majmolni a nyugati mintát a szilveszteri party-csákókkal, és a februári „Be my Valentine!” üdvözlőkártyákkal sem…
Csupán ennyit szólnék most. Ennyi a lelki fröccs mára. Tán hangjaim nem süketülnek az éter néma tátogásává, tán betűim nem falra hányt borsók, tán gondolataimmal meg is hatok valakit.
Mert lehetne másképp!

Bognár Viktória

Újra dübörög a száguldó cirkusz

2010-03-15T15:39:00.028+01:00

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszatérésére figyel a világ

Kezdetét vette a 61.Formula 1-es szezon, az év első futamát Bahreinben rendezték

Jelentős módosítások és szabályváltoztatások előzték meg a márciusi kezdést. 2010-es esztendőben betiltják a futam alatti tankolást, mivel a töltőberendezések szállítása óriási költséget jelentett, valamint balesetveszélyes is volt. Gondoljunk csak Massa 2008-as „fellépésére” Szingapúrban, mikor kis híján az egész boxutcát lángra lobbantotta az autójába szorult tankolócsővel. Így a boxkiállások alkalmával csak kerékcserére lesz lehetősége a csapatoknak. Az elmúlt évek tapasztalati alapján a versenybizottság célja természetesen, hogy a pilótáknak kevesebb lehetőségük legyen a boxban pozíciót nyerni, tehát szívesebben válasszák a pályán való „harcot”.
A pontrendszerben is változások történtek, az eddigi 10-8-6-5-4-3-2-1 helyett az első tíz helyezett kap pontot, mégpedig: 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1 elosztásban.

A mezőny létszáma 24 főre bővült, érdekesség, hogy az idei évben először szerepel orosz versenyző a Forma 1-ben Vitalij Alekszandrovics Petrov személyében, aki Robert Kubicaval együtt a Renault csapatát erősíti.

A legnagyobb szenzációt persze Michael Schumacher újbóli „fellépése” jelenteti. A klasszis 2006 végén vonult vissza, bár a tavalyi év során úgy tűnt, hogy a Magyar Nagydíjon súlyos sérülést szenvedett Felipe Massa helyére "beugrik" a Ferrarihoz. Ebben végül egy korábbi motorbalesetből visszamaradt nyaksérülése akadályozta meg. Decemberben azonban hivatalossá vált a német pilóta visszatérése a száguldó cirkuszba. Az egyetlen negatívum (persze embere válogatja) hogy nem a Ferrarival, hanem a címvédő Brawn GP-ből alakult Mercedesszel kötött szerződést. Újra együtt dolgozhat Ross Brawnnal, akivel a Ferrarinál hét egyéni és hat konstruktőri vb-elsőséget gyűjtöttek be.

A vasárnapi futam különösebb izgalmak nélkül zajlott, jó néhány körön keresztül a pole pozícióból induló Sebastian Vettel vezette a mezőnyt, a Red Bull később motorprobléma miatt lelassult, Vettelnek végül csak a negyedik helyet sikerült megcsípnie. A Ferrarik taroltak, Alonso és Massa kettős győzelmet ünnepelhetett, a harmadik helyen Hamilton ért célba Bahreinben.

Izgalommal várjuk a folytatást!

Doncsecz Tímea

A mesék világában

2010-03-13T21:18:00.034+01:00

Az egyik nap a kis unokatesómra vigyáztam és hát mi mást, mint mesét kellett vele néznem. Utána azon filóztam, hogy melyik mese a kedvencem. Nem tudtam a Pocahontas, Fel! , Toy Story, Horton, Pumukli és a Notre Dame-i toronyőr közül választani. Így gondoltam megkérdezem a barátaimat, ismerőseimet, (kortól függetlenül 3-45évig) a családom aprótalpú tagjait (vannak bőven), hogy nekik mi a kedvenc mesefilmjük. Azt hittem (, hogy itt is, mint a legromantikusabb 5 filmnél) lesz olyan 5-6 nagykedvenc. Hát ez nem így lett, 31embert kérdeztem meg és 20 mese lett a végösszeg. Akkor nézzük melyek ezek:

Manó, Klau és Tasak kedvence: Fel!
A Fel egy lufi árus idős bácsi, Carl Fredricksen története, aki egy nap megvalósítja elhunyt felesége álmát, és több ezer légballont köt házára, hogy azok elrepítsék Dél-Amerikába. Nem sokkal a felszállás után azonban felfedezi, hogy Russell a nyolcéves vidám cserkészfiú is a repülő házban ragadt. A furcsa páros közös utazása vicces, érdekes tájakon járnak, mulatságos figurákkal találkoznak. Mosolyt csal az arcokra, az idős öregember és a fiatal kisfiú egymás mellé állítása, (mindenki szívében belopják magukat a szereplők) a generációs problémákra világítás.

Bee kedvence: Eldorádo
Amikor Tulio és Miguel kikötnek Eldorádó, a legendás Elveszett Aranyváros partjainál, tévedésből isteneknek hiszik a két bolondozó srácot, és olyan kincsekkel halmozzák el őket, amilyenekről álmodni sem mertek! Mikor összecsap a barátság, a kapzsiság és a szeretet, hőseinknek meg kell hozniuk életük legfontosabb döntését: elszöknek az arannyal, vagy szembenéznek a veszélyekkel, hogy megmentsék Eldorádó lakosait. Annyit elárulok, hogy jól döntenek :)

Tomi és Alexa kedvence: South Park
Határozottan nem gyerekeknek készült sorozat. :) A sorozat főszereplője négy alsó tagozatos fiú, Stan Marsh, Kyle Broflovski, Eric Cartman és Kenny. Nem meglepő a mesében a közönséges, durva beszéd, az erőszak és gyilkosság rendszeres bemutatása. ( nem szaroznak). Több szóvivő is tiltakozott már a South Park ellen, mert a sorozatot támadónak és károsnak vélték. Ezt mindenki döntse el maga…

Adró kedvence: Hófehérke és a hét törpe
Nevezhetjük „alap” mesének is, hiszen talán nincs, olyan ember, aki nem ismerné Hófehérke történetét. A csodaszép lány mindenkit elbűvöl, csak féltékeny mostohaanyja, a királynő gyűlöli. (a varázstükör is őt találja szebbnek) Hófehérkének az erdőbe kell menekülnie, ahol szerető barátokra talál. Nem éri be kevéssel, rögtön hétre: Tudor, Vidor, Hapci, Morgó, Szende, Szundi és Kuka (- a kedvencem) fogadja be. A gonosz királynő azonban nem nyugszik, becsapja és megöli mostohalányát, akit csak az igaz szerelem csókja menthet meg…

Timi és Vikus kedvence: Gumimacik
A mese a középkorban játszódik. Hősei az erdőben élő gumimacik, akik a föld alatt és fák belsejében élnek. Az emberek elől rejtőznek. A gumibogyóbokor terméséből olyan varázsitalt képesek főzni, amelytől testük gumiszerűvé válik, és így pattogni, ugrálni tudnak, innen kapták nevüket. :) A gumibogyószörp az embereket pedig hihetetlen erőssé teszi őket. Legnagyobb ellenségük a herceg, aki meg akarja szerezni ezt tőlük, hogy elfoglalhassa a királyi trónt. D természetesen ők nem hagyják annyiban...

Szilvi kedvence: Aladdin és a csodalámpa
Aladdin, a furfangos utcagyerek a szultán udvari varázslója, rátalál a csodalámpára, melyben a zseniálisan varázslatos és totálisan megkergült dzsinn lapul. Jafar magának akarja a lámpást, hogy gonosz terveit megvalósíthassa. Így Aladdinra hárul a feladat, hogy útját állja és szabadon engedje a lámpa szellemét. Jutalma nem marad el: elnyeri a szépséges Jázmin hercegnő szerelmét! Ahogy az lenni szokott…

Milánka kedvence: Thomas a gőzmozdony
A kisgyerekek mostani nagy kedvence. Készült már mozis nagyfilm is Thomasról és barátai kalandjairól, ezen kívül kiállítás, és több játék is Thomas képével. ( Zokni, póló, hátizsák, ceruza, tolltartó…stb.) Érdekesség, hogy Thomas eredeti hangja Ringo Starr volt.

Kitti, Anett és Bálint kedvence: Shrek
Az egyik legélvezhetőbb és legviccesebb mese. A film hőse Shrek, a mogorva ogre, aki egymagában él a mocsarában. Azonban egy nap mesebeli lények lepik el a mocsarát, akiket a környék uralkodója száműzött oda. Shrek és a nyomába szegődő beszélő szamár felkeresik Farquaadot, akivel egyezséget kötnek: a nagyúr kitelepíti a lényeket a mocsárból, ha cserébe Shrek kiszabadítja a tűzokádó sárkány várából a szépséges Fiona királylányt, akit azért venne feleségül, hogy király lehessen. De útközben különös vonzalom alakul ki a zöld szörny és a királylány között. Fiona éjszakánként csúf, zöld ogrelánnyá változik. Az átkot a szerelem első csókja törheti csak meg. A történet végén: Shrek és Fiona boldogan csókolják meg egymást, és az átok megtörik: Fiona örökre ogrelány marad. (Micsoda fordulat).

Márkica, Pepe és Petyóka kedvence: Verdák
Bátran elmondhatjuk, hogy a kisfiúk kedvenc mesefilmje. A Verdák egy számítógép-animációs film a Pixar Animation Studios műhelyéből, melyet a Walt Disney Pictures mutatott be. A rajzok gyönyörűek és élethűek, persze amennyire egy mese az lehet :) A főszereplő Villám McQueen a Szelep Kupa versenyének zöldfülű újonca. Neki és kedves autó barátainak izgalmas és tanulságos története a Verdák.

Martinka kedvence: Micimackó
Ennél a mesénél is határozottan állíthatom, hogy mindenki ismeri Micimackó történetét. Micimackónak és barátainak három történetét meséli el a rajzfilm. (Walt Disney). Az elsőben kiderül, hogy Micimackó szereti a mézet, s ha fogytán a készlet, akkor meglátogatja a méheket. A második egy viharos nap története, melyben rájön, hogy erdei sétája útját nem ő szabja meg, hanem a szél, és a lakását is elönti a víz. Az utolsóban Tigris megneveléséhez kapunk hasznos tanácsokat :)

Dorka, Esztike és Viki kedvence: A hercegnő és a béka
Az egyik legújabb 2009-es mesefilm, a kis és nagylányok kedvence. A klasszikus hercegnős/békás történet új köntösbe kerül azáltal, hogy a tündérmese ezúttal New Orleansban játszódik, ahol Maldonia hercegét nem valami gonosz boszorkány, hanem Dr. Facilier változtatja békává, Tiana hercegkisasszony pedig hiába próbálja egy csókkal visszaváltoztatni, bizarr fordulatként ő is békává változik. ( na végre, erre vártunk.) A mágikus átok megtöréséhez együttes erővel kell megtalálniuk Odie mamát, de ehhez kalandokkal és veszélyekkel teli utat kell átélniük.

Szücsy kedvence: Szépség és a szörnyeteg
A történet régi, mégis felejthetetlen: egy kis falucskában él egy káprázatosan szép és okos fiatal leányzó, Belle, akit üldöz szerelmével a jóképű, de durva Gaston. Egy napon Belle apját elrabolja a környéken magasodó kastélyban lakó szörnyeteg, és "váltságdíjként" a leányt kéri. Belle gondolkodás nélkül feláldozza magát. Ahogy telnek a napok, úgy ismeri és szereti meg egyre jobban a nem valami bizalomgerjesztő szörnyet. A kastélyban életre kelnek a tárgyak is (Kanna mama, a kis Csészike, a gyertyatartó és a falióra). Lassan kibontakozó szerelmük azonban nincs biztonságban: a csalódott, dühös Gaston hadjáratot indít a "szörnyeteg" ellen… a szerelem mégis győz :) Csabi és Csuti kedvence: Vuk
A történet egy népes rókacsalád esti pillanataival kezdődik. Vuk, a kis róka a legkíváncsibb, a legéletrevalóbb. Híres vadász nagyapja után kapja a nevét: Vadászom, Utamból Kotródj!. Egy alkalommal Vuk elcsavarog az odútól, és amikor visszatér, már nem talál ott senkit. Simabőrű, a vadász, és kutyája kipusztították a családját. Vukot nagybátyja, Karak veszi magához, aki megtanítja a vadászat és a rókalét minden csínjára-bínjára. A felnőtt Vuk ravasz és kiváló vadásszá válik, a Simabőrű baromfiudvarába sem átall ellátogatni. Még az ott fogva tartott rókalányt is sikerül kiszabadítania ketrecéből, aki azután a párja lesz. Miután Karak odavész az őszi hajtóvadászatban, Vuk bosszút esküszik. Csúffá teszi Simabőrűt és minden baromfiját ellopja. A két vadászkutya ébersége ellenére Vuk végül a legutolsó gúnárját is elcseni, és szép, nagycsaládot nevel Karak tágas és biztonságos barlangjában.
Legszomorúbb rész: „Elmentek, elmentek a Simabőrűvel. De miért mentek el? Értem fognak jönni. Biztosan visszajönnek értem. Most már azt sem bánom, ha kikapok. Csak jönnének már! … Egyedül vagyok, kicsi vagyok, éhes vagyok! … Segítsetek Vuknak, a kisrókának!” Raci kedvence: Csipkerózsika
A Grimm-testvérek meséjének főhőse a szépséges Auróra hercegnő, akit születésekor átokkal sújt egy gonosz boszorkány: az átok szerint mielőtt nagykorú lesz a lány, egy mérgezett tű szúrása végez majd vele! A mit sem sejtő hercegnő sorsát apja három jószívű tündérre bízza, akik mindent elkövetnek, hogy ne teljesedjék be az átok, de hiába. A végzetet elkerülni még ők sem tudják, csupán enyhíteni a gonosz boszorkány átkának hatását: amikor Auróra megszúrja magát, nem hal meg, csak hosszú álomba szenderül, amelyből csak egy herceg szerelmes csókja ébresztheti fel!

Zsoca kedvence: Balu kapitány
Nevét a dzsungel könyvében szereplő medvéről kapta. Balu kapitány kalandjai-ban egy pilótát "játszik". Van egy kis maci barátja, aki valami fura legyezővel állandóan kiugrál a repülőből, plusz egy idegesítő főnöknője. A történet szereplője még pár jópofa mellékszereplő, például a munkájához kevéssé értő szerelő vagy Lajcsi, a kocsmáros majom.

Berni (Atom Betti) kedvence: A kis hableány
Ariel apja, Triton király víz alatti birodalmában él, de az emberek, közé vágyik, ám álmai hercegét, Ericet csak úgy nyerheti el, ha alkut köt a gonosz tengeri boszorkával, Ursulával. A sellőlánynak hangját kell adnia azért, hogy a boszorkánytól emberi lábat kapjon uszonya helyett. Ráadásul, ha Eric herceget nem csókolja meg három napon belül, örökre Ursula rabszolgája lesz. Ariel mégis fittyet hány atyja és testőrző rákja, Sebastian tanácsaira.
Gergő, Betti és Patti kedvence: Oroszlánkirály
Az Oroszlánkirály a kis Szimba életét meséli el. Az állatok királyának, Musafának első fiúgyermekeként Szimba a trónörökös. De nem nézi mindenki jó szemmel a trónörökös érkezését. Szimba gonosz nagybátyja, a hiénákkal szövetkező Zordon régóta feni a fogát a király trónjára. Zordonak köszönhetően a kis Szimba életveszélyes helyzetbe kerül: a kiszáradt folyómederben egy megvadult bivalycsorda előtt találja magát, és csak édesapja önfeláldozó bátorságának köszönhetően éli túl a helyzetet. Apja azonban már nem tud kitérni a csorda elől, és Musafát halálra tapossák. A kis oroszlán világgá megy, útja során új, vidám és vicces barátokra lel, veszélyes és boldog kalandok várnak rá, és amikor életerős hím oroszlánná érik, elhatározza, hogy bosszút áll apja gyilkosán és visszaszerzi a trónt.

Juci ( Muci Buci) kedvence: Horton
Amikor Horton az elefánt, segélykiáltást hall egy porszem felől, hamar kifüleli, hogy a levegőben szálló pöttyön élet van: ott épült fel a szuperkicsi Kifalva, melynek lakó a hiperszuperkicsi kik. Horton összebarátkozik Kifalva polgármesterével és barátok lesznek. Sokan vannak, akik elpusztítanák a porszemet. Egy gyermekétől nehezen megváló kenguru és szövetségese, Vlad, a keselyű egyszerre tör a porszem és az elefánt elveszejtésére.

Robi kedvence: Tom és Jerry
Az epizódok középpontjában rendszerint Tom Jerry elfogására irányuló sikertelen kísérletei állnak. Tom a legtöbbször nem is akarja megenni Jerry-t és néhány részben a páros, valójában egészen jól kijön egymással. Humoros, abszurd, pörgős és nem véres (pedig ha egy zongora esik a fejedre…)

Susu (Szőke) kedvence: Szaffi
A történet a 17. században játszódik, amikor a Habsburg-ház elhatározza, hogy kiveri a törököt Magyarországról. Sophie, Ahmed pasa lánya és Jónás, a magyar várúr, Botsinkay Gáspár fia, már kora gyermekkoruktól jegyesek a szülők megegyezése alapján. A háború alatt a törököknek és a Botsinkay családnak menekülniük kell, ezért elásnak egy láda kincset váruk udvarában. A kisded Sophie elsodródik a menekülőktől, s egy furcsa öregasszony talál rá. Macskája után elnevezi Szaffinak, és saját gyermekeként neveli fel. Jónás felnőttként visszatér, hogy apja birtokát, na meg az elrejtett kincset visszaszerezze. Ez nem egyszerű feladat, mert riválisai az életére törnek. Bujdosása során ismerkedik meg Szaffival.

Slick Nikolett

Nyuszi ül a fűben. Avagy a polcokon?

2010-03-13T13:36:00.004+01:00

A húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet a Hold állásának megfelelően tartanak. A Biblia szerint Jézus pénteki keresztre feszítése után harmadnapon feltámadt. Helyettesítő áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.

Csakhogy mára már jó üzleti fogásnak nevezném. Még közel egy hónap múlva lesz csak húsvét, de a boltok hatalmas polcai roskadásig vannak a különböző nyusziktól, kiscsibéktől,bárányoktól és az egyéb húsvéti csomagoktól. Mind-mind különböző ízesítésű, csomagolású,formájú, hogy a vásárló figyelmét felhívja az adott termékre. Bizarr az egészben az, hogy mára már sok gyerek tévhitben él, mely szerint a nyuszi hozza a húsvéti ajándékot, amit a szabadban, a bokrok tövében elkészített, madárfészekhez hasonló kis fészekben vagy kosárkában helyez el.
Különböző dekorációk közül választhat a kedves vásárló. Megannyi szín és
forma, érdekes alakzatok. Készülőben a "tojásfák". Melyet még régen a lányok, asszonyok saját kezűleg készítettek el. Mára már ezeket is a polcokon találod és hatalmas kínálatból választhatsz: egyszínűt, színeset, mintásat, hímzettet, ragasztottat és még sorolhatnám.
Ha már szót emeltem a boltok kínálatai mellett akkor a postáról sem feledkezhetünk meg.
A húsvéti díszített vagy csak festett, esetleg díszítetlen tojás máig a húsvéti levelezőlapok fő témája. A nyuszi és a húsvéti bárány is megjelenik a levelezőlapokon, de megtaláljuk rajt tojásfestő, tojáshozó nyúlként, sőt még a tojásokon ülve a tojásos kosárka tetején. Krisztus, majd a feltámadás, sőt a mennybemenetel jelenetei is szerepelnek rajt. Aki mégsem a hagyományos képeslapok mellett dönt, annak ott van az internet nyújtotta lehetőség. Virtuális képeslapokat küldhetünk szeretteinknek.
Munkám végeztével tudatosul csak meg bennem az egész polcmizéria. Talán azért van már ennyivel előre kinn a termék, mert ilyen gyors világban élünk.
De kérem! Ennyire?

Virágok nyelvén

2010-03-13T13:29:00.002+01:00

A Nemzetközi nőnap az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők története. A nők évszázadok óta tartó küzdelmében gyökerezik, melynek célja, hogy a nők a férfiakkal egyenlő feltételek mellett vállalhassanak részt a társadalomból.

A nőnap lecsengésével lakásunk virágillatban úszik. De valljuk csak be,tisztában vagyunk ezen virágok jelentésével? Mit jelentünk azon férfi ismerősünk számára akitől a pompázó,illatos csodákat kaptuk...?!

Kíváncsiságtól fűtve az internet segítségét vettem igénybe. Kéjesen "doboltam" az ujjaimmal a kis fekete gombokon, míg meg nem találtam a hőn áhított oldalakat.Hogy kielégítsem kíváncsiságomat olvasgattam a különböző portálokat. Végigpásztáztam az összes gyönyörű virágot,elolvastam a tudnivalókat róla. Néhol a döbbenettől a lélegzetem is elállt. Aztán kérdések tömkelege fogalamazódott meg bennem. Vajon a férfiak tisztában vannak a virágok jelentésével? Vagy egyszerűen csak az érzékeikre hatnak ezek a selymes bimbók? Egyáltalán van olyan szabály, hogy milyen virágot illik ajándékozni? Kedvesünk számára még mindig a vörös rózsa a közkedvelt?

Hogy őszinte legyek, szerintem a fantázia hiányban szenvedő férfi ajándékoz vörös rózsát.Igen tudom...most jön az hogy ez a romantika. Kíváncsiság még mindig bennem lappangott. Ezért hát fogtam a kis holmimat és esti programot szerveztem a barátokkal. Ott feldobtam a fiúknak a témát. "Na mivel leptétek meg szívetek hölgyét?" A válasz egyértelmű volt. A kórus a rózsát mondta. Még mindig a rózsa a legnépszerűbb virág. Aztán egy picit tovább mentem...Tisztába vagytok kedvesetek kedvenc virágával? Ekkor egy kissé csend lett. Barátnőim is csak feszülten figyeltek, várták a pillanatot...talán-talán valaki megmenti a férfiak becsületét. De nem így történt.

Fiúk figyelem! Mi nők, nem a giccsparádéért vagyunk oda, hanem csak egyszerűen szeretjük ha figyeltek ránk. Olyankor melegség járja át a szívünket.

Varga Fruzsina

„Emi és Zoli: örökké!”

2010-03-08T18:23:00.010+01:00

A győri hős

A minap kezembe került (kicsit megkésve) Vujity Tvrtko Újabb pokoli történetek című könyve. Ahogy elkezdtem lapozgatni és beolvasgatni, rátaláltam egy fejezetre, Halál Korfun címmel.
Gyorsan végig pörgettem, mi ugrik be Korfuról: gyönyörű tengerpart, napsütés, pihenés, szórakozás, csodálatos kék tenger, homokos part, bikinis lányok (ezt a fiúk kedvéért), és kigyúrt életmentők. Hmmmm… valljuk be, nem hangzik valami rosszul,sokan álmodozunk egy ilyen nyaralásról.

De ott volt a címbe a halál is, ezek szerint nem mindenkinek végződik jól a nyaralás. Több tragédiával végződött nyaralásról is hallhatunk, de Én azért nyugtattam magamat, hogy a történet vége biztos happy end lesz, hisz jól tudom, hogy minden kicsit szomorúbb, érzékenyebb dolgon már potyognak a könnyeim. (lány vagyok, nem tehetek róla). Mégis nagy érdeklődéssel kezdtem olvasni.
Kiderült, hogy a történet egy győri fiúról szól, aki életét adta mások életéért. (26 évesen, ennek már 10 éve). Gősi Zoltán sokáig spórolt, hogy mennyasszonyát, Emit elvigye nyaralni, a választás Korfura esett. Szerelmesek voltak, a történet love storynak is tökéletes lenne, természetesen más befejezéssel. Bár a lány nagyon különbözött a fiútól (agyonsminkelt, hidrogénezett hajú, műszempillás, hosszú körmös), a fiú mégis meglátta benne „azt, amivé lehet ”.

A várva várt nyaralás elkezdődött, a napok teltek, a szerelmes pár nagyon boldog volt, csodálatos és tökéletes volt minden. (nem részletezném az egész nyaralást. Annyit erről, hogy érdemes elolvasni, Vujity Tvrtko élménydúsan-pontosan-részletesen írja le).
Majd amikor az indulás előtti nap ellátogattak újra a szerelmesek lagúnájához (itt szerelmesek a sziklafalba véshették nevüket), arra lettek figyelmesek, hogy a tömeg a tengert figyeli. Egy görög és egy brit fiú a szikláról a vízbe vetette magát, de arra nem gondoltak, hogy a tenger egyik percre a másikra meg fog változni, mindenki szörnyülködve nézte a két bajba esett fiút, de senki sem tett semmit. Zoltán átölelte Emi derekát, magához szorította és elindult lefelé segíteni a két bajba esett fiún. (ahogyan az ott tartózkodásuk alatt egyszer már megtette és kimentett egy bajba esett lányt). Ő volt az egyetlen! A lagúnába ereszkedett de nem sikerült megfognia a fiúk kezét, ezért csúszott a meredek sziklafalon de egy nagyobb hullám őt is magával ragadta. Zolinak sikerült minden erejét összeszedve, emberfeletti erővel mögéjük kerülni, és amikor lehetősége nyílt rá taszított rajtuk egyet a part felé. A két srác sikeresen megmenekült, hála Zolinak, de neki nem sikerült kijönnie, a hullám a meder közepébe sodorta, az ereje és a levegője is vészesen fogyott, túl sokat vizet nyelt. Zoli az utolsó erejével is Emit kereste, aki próbált segíteni kedvesén. („a fiatalok mozdulatlanul néztek egymás szemébe. Aztán a víz egyetlen morajlással elragadta a fiút…”).

Bele se merek gondolni milyen szörnyű, lehet végig nézni, ahogy a szerelmem vagy bárki más fuldoklik, majd lassan elnyeli a tenger. Ez a történet hihetetlenül nagy hatással volt rám, kevés könyv fog meg igazán, de ez a kivételek közé tartozik, így nem meglepő, hogy naponta többször is eszembe jut. Főleg mostanában, hiszen a barátommal a közös nyaralásunkat tervezzük Horvátországba, amikor a prospektusokba meglátom a tenger mellett a hatalmas sziklákat, összeszorul a szívem. Félek, de azzal nyugtatom magam, hogy velünk ilyen nem történhet meg, majd rájövök, hogy Zoli és Emi sem gondolta volna, hogy nem együtt térnek haza.

Bevallom őszintén nem volt felesleges zsebkendőket készítenem magam mellé, mire a történet végére értem, rendesen potyogtak a könnyeim…
Annyi minden kavargott (és még mindig) kavarog bennem:

Jó érzés- már biztos vagyok benne, hogy van igazi szerelem,

Fájdalom- hogy megtörténhet egy ilyen szörnyűség,

Felháborodás- hogy a két kimentett fiú egy szó nélkül elmentek és ott hagyták azt, aki megmentette őket,

Félelem- hogy épségbe térjünk haza a nyaralásunkból,

Megnyugvás- hősök már pedig vannak.

Zoltánt Görögországban felterjesztették egy magas állami kitüntetésre. (Évente öt-hat haláleset történik a lagúnában, de ez volt az első, hogy valaki mentés közbe fulladjon meg). A győri temetőben Zoltán sírja mellett, a virágágyásban található egy kagyló, ami emlékeztet minket a hősies, önfeláldozó tettére. A család márványtáblát készíttetett (amelyre fia nevét, születési és elhalálozási évszámát vésette) és együtt szögezték fel a lagúna fölötti sziklára.

Zoli naplójának utolsó bejegyzéséből:

„2000. 07. 27. Korfu
Beszéltem anyáékkal, és újra megkérdeztem, hogy szeretne e nagymama lenni. Azt mondta, hogy van még időnk, de én tudom, hogy nincs… Úgy érzem, hogy most vagyok életemben a legboldogabb.”

(Forrás: Vujity Tvrtko - Újabb pokoli történetek)

Slick Nikolett

Fejünkre nő a nőnap

2010-03-08T01:44:00.002+01:00

Nemzetközi nőnap, március nyolcadika. Sok férfinek ezen a bizonyos napon kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a virágboltok előtt kígyózó sorban állva töltse el a fél napját. Ez a felesleges hercehurca egy cipőben jár a Valentin nappal. Amikor fejvesztve rohangálunk, hogy az íratlan szabályoknak eleget téve kötelezően spontán meglepetést szerezzünk.
Na de álljunk csak meg egy szóra! Belegondoltunk már, mi nők valaha is abba, hogy miért kapjuk ezt az erőltetett kedvességet március hó elején? S vajon a férfiak elgondolkoztak már azon, miért „kötelesek” minket ezen a napon körberajongani? És hol fair ez az egész a teremtés koronáival szemben?
A nemzetközi nőnap intézménye eredetileg a nők egyenjogúságának kivívásával függött össze, s csak napjainkra vált az egyre globalizálódó világ melléktermékévé. Eszerint az irodában, egyedüli férfiként minimum húsz nőnek kényszerből gerberát osztó főnök nem képmutató, giccses és nyáltól tocsogó, hanem édes, figyelmes és talpig úriember. Aki egyébként egy hímsoviniszta, veri a feleségét, szemben egy jóravaló átlagsráccal, aki - az év 364 napján udvarias és tiszteli ugyan a nőket, csak a mostani „márcnyolc” éppen kiment a fejéből -, egy bunkó.
Bár sokan bizonygatjuk: semmi szükség csokira, mert attól úgyis elhízunk, nem vágyunk rózsára, mert úgyis elhervad, a plüss meg csak a poratkák bázisa, mégis megvadulunk a számunkra kiötölt napon. Az őrület jeleit először magunknak sem vagyunk hajlandóak beismerni, de mihelyst azt vesszük észre, hogy kifinomult hatodik érzékünkkel a virág szó hallatán, vagy esetleg egy szál virág láttán fújtató amazonná változunk, biztosak lehetünk nőnap-szindrómánkban. Hiába szajkózzuk valósnak vélt igazunkat: mi nem várjuk el az ál-kedvességet (elnézést a valóban kedves férfiaktól!), mégis zöld szemmel, s megjátszott mosollyal „örülünk” barátnőnk vöröskés tövisesének, mikor hozzánk senki, még álcából sem kedveskedik.
De mit is tehetnénk, hisz ezt kódolták belénk. Mindez a fogyasztói társadalom manipulációjának hatása a nőkre. Ennek további kihatásai pedig a virágboltok fellendülő forgalma, (mikor amúgy sincs pénz), a rózsabokrok tömeges pusztítása, s ha nagyon akarjuk a párkapcsolati válságok kialakulása (cívódás az önző, figyelmetlen fráterral, vagy konfliktus a csokoládéfogyasztástól testessé vált asszonnyal).
Azt hazudjuk: „nem kellett volna”, „semmi baj, ha kiment a fejedből”, „teljességgel felesleges”; mégis, mélyen belülről tör felszínre belőlünk, hogy: „AKAROM!”
Persze, persze, kellemes érzés (majdnem, mint a lábvíz), ha figyelnek ránk, de én azt mondom: inkább ne nyomjanak a kezembe cserepes rododendront, vagy miákoló textilcicát, ha az esztendő fennmaradó részében nem képesek, s hajlandóak akként kezelni, aki vagyok.
NŐ, nem csak egy napig.

Bognár Viktória

Naplózva

2010-03-07T21:06:00.000+01:00

Vasárnap este hét óra. Kezdődik a Napló. Ez az a tényfeltáró és oknyomozó riportokból összeállított bő egy óra, melyet általában igyekszek figyelemmel kísérni. A számtalan érdekesség, politikai és közéleti téma mellett ma megragadott egy cím.
Van remény?
Adott egy 50 feletti, egy gyermekes édesanya. 17 esztendős fia tartja el a kétszemélyes családot, és ő végzi az otthoni teendőket is. Első gondolatom, hogy az anya talán elhagyta gyermekét, s most árvaházból visszafogadva próbál megbocsátásért esedezni. Ám nem erről van szó. A nő ugyanis súlyos beteg. Rákkal küzd. Betegségét azonban nem sorsszerű fordulatnak „köszönheti”, élete könyvébe ugyanis műhiba okán mások ejtettek óriási foltot. Fia születésekor szervezetében felejtettek egy szövetdarabot, mely mára kilencszeres daganattá nőtte ki magát. Az asszony, omladozó házában ül a kamerák kereszttüzében, s egyetlen támaszával várja, hogy a rossz ajtót nyisson rá. Előbb a halál, vagy a kilakoltatás? Sapkát visel, mert a kemoterápiás kezelések garmadától kihullott a haja, és fogai hiánya miatt a beszéd is nehézkes számára. Nincs pénze, beteg, betevő falatra is alig jut, de a bank nem jótékonykodik, csupán a dolgát végzi: behajt.
A riport kezdetét látván az jutott eszembe: szomorú sors. Egy hányatott sors a többi megfilmesítetlen közül. Mégis, ahogy a dokumentum filmecske haladt előre, s szövögette az esemény további szálait, a riport végére homályos szemmel meredtem a tévé képernyőjére.
Itt nem csupán a kamasz fiú kényszerű és bámulatos felnövésén, vagy az asszony kitartásán érzékenyül el, s vállal társérzületet az ember. Sokkal inkább azon, hogy a rendkívül nehéz 21. században némelyek felismerték, hogy az összetartás igenis fontos eszme. Idegenek, más-más emberek kicsinyke csoportja. Két bróker, egy kozmetikus, egy etnikai kisebbség vezetője és egy ügyvéd, eltérő célokkal, mégis ugyanazzal a tettvággyal próbál segíteni egy elesett, majdhogynem reményvesztett lelken. Ők nem milliárdosok. A „sok kicsi sokra megy” elvén fejeként és apránként segítenek, s buzdítanak másokat is támogatásra. Talán nincsen bennük a média felkapottsága iránti áhítozás. S ha ez így igaz, akkor ezekre a hétköznapi emberekre szemrebbenés nélkül felnézhetünk. Ők azok ugyanis, akik meglátták, hogy a slamasztikából, (vezérelje onnan a kijutást egyéni érdek, vagy a közjó segítése) összekapaszkodva sokkal könnyebb kilábalni.
Az összekapirgált negyed millió forinttal sikerült alkut kötni a bankkal, és nyerni egy év haladékot a kilakoltatásig. Az asszony továbbra sem egészséges. Fia továbbra sem a fiatalok normális életét éli. De ez a kis csapat nem is várta el, hogy minden terhet mások cipeljenek eztán helyettük. Nyertek egy évet, melyet gyógyulásra és talpon maradásra fordíthatnak, és nyertek minimum öt igaz embert, akiknek a mai veszett világban legalább helyén van a szíve.
Általuk megbizonyosodhattak arról, hogy igenis van remény!

Bognár Viktória

Világosságot!

2010-03-07T19:55:00.003+01:00

Késő este épp hazafelé tartok. Elvileg tavasz van, ám drogos bolygónk életmódjának mellékhatásaként szállingózó hó, és kemény szél vág az arcomba. Egyrészt a hideg miatt, másrészt meg az összedidergő faágak ördögi hangjátéka szülte paranoiától vezérelten megszaporázom lépteim. Ha tehetném, szaladnék is. Igen ám, csak félő, hogy orra bukom.
Győr város önkormányzata ugyanis Szabadhegy lakóit jó ideje, minden áldott alkonyat után kényszeres szembekötősdire hívja. Kendőt nem mellékel, csupán a vezérlő fényt oltja ki. Én gyalogszerrel botorkálok, más járókerettel esik hasra, babakocsival bukdácsol, vagy kutyástól gabalyodik pórázba. És bár ez nem a gettó, azért ha rám támadnak, legalább azt lássam, ki tette, s ne egymásban botladozó végtagjaim ellen éljek gyanúperrel.
A helyzet ismeretében járható utak: sötétedés után egy tapodtat sem, vagy lámpát minden zsebbe, avagy - legkézenfekvőbb megoldásként - világosságot a köznek! S míg az ügy fontossága nem evidens a pilács-gyújtóknak és feletteseiknek, addig világosságot az illetékes agyaknak is!

Bognár Viktória

Micsoda természet!

2010-03-03T14:39:00.004+01:00

Az elmúlt néhány (hangsúlyozom: néhány) napban szinte mindenki teste-lelke bezsongott: itt a tavasz! Elhamarkodott kijelentés volt ez, hiszen újra sújt minket a hűvös időjárás. Földanya tréfás kedvében van!

Mézesmadzagot húzott el előttünk, felcsillanó szemeink pedig ismét csalódottan összébb húzódnak, ahogy az annyira várt tavaszt – melyet pár nap erejéig ajándékba kaptunk – újra felváltja a hűvös szellő és a borús égbolt. Petőfi Sándor A tavaszhoz című verse jut eszembe: „Ifjú lánya a vén télnek, kedves kikelet. Hol maradsz, miért nem jelensz meg a világ felett?”. Sebaj, mondhatjuk, előbb-utóbb úgyis beköszönt a tavasz! A sok napsütéses óra után, melyet felhős égbolt követett, bosszúsan felnéztem az egyre sötétedő felhőkre. Önkéntelenül is elgondolkodtam azon, kinek mit is jelenthet ez az évszak. Talán vannak, akik nem is foglalkoznak vele, csak az év egy szakaszának tartják, lehet, hogy mások kifejezetten nem szeretik, de úgy hiszem, legtöbben élvezik a „második évszakot”. Utóbbiak táborát erősítem jómagam is. Szeretem.

Mit jelent számomra a tavasz? A természet reinkarnációját. Csodás változást, melyet annyira vártam. Utamat rügyező fák kísérik végig, míg a járdán andalgok. Felnézek rájuk: talán nem is veszem észre, de a szám sarkai a füleim felé húzódnak. Természetanyánk ismét gyönyörűt alkotott. Megint egy év, melyben végigkövethetem, amint felnő gyermeke, bimbóból színpompás virág, virágból termés lesz csodás zöld koronával övezve, majd a legvégén, mikor a gyermek már nem hamvas, sokkal inkább mélyülnek ráncai, Földanya siratja gyermekeit. Meghitt búcsúzása az ősz. Könnycseppjei a lehulló, színes levelek, melyek táplálják aztán a földet. A természet gondoskodik önmagáról.

Tavasztól őszig gyermeki vidámsággal kutatok a fáról lepottyant levelek közt, a tökéletes példányokat keresve, amiket meglelvén aztán könyveim súlya alatt tartósítok. Mélyet lélegzem a fák és virágok mézédes illatával tömött levegőből, hagyom, hogy tüdőm megteljen vele. Nem elég. Még, még, még! Iskola? Kinek kell? Virul a Föld!

Valami hűvöset érzek az arcomon: egy apró esőcsepp lelt nyugalmat bőrömön. Visszazuhanok a valóságba: újra felfelé fordítom a fejem. Az égboltot még mindig szürkés-fekete felhőtársulások ékesítik, terméseik, az esőcseppek pedig rendíthetetlenül közelednek a talaj felé. Egyre hevesebben esik, úgy néz ki, a tavasz még várat magára. Esernyő mögé rejtőzött emberek sietnek el mellettem. Kihúzónak érzem magam mellettük, amiért én fedetlen fejjel, elmélázva haladok utamon. Nem, nem nyitok esernyőt, mindjárt otthon vagyok. Helyette élvezem az esőcseppek érintését, és már nem bánkódom Földanya tréfája miatt: nemcsak a napsütés, az eső is jólesik.

Petrovicz Bernadett

Állatosdi

2010-03-03T11:39:00.002+01:00

Jócskán megoszlanak a vélemények az új állatvédelmi törvényről, mely részben március 1-től lépett életbe. Az új kormányrendelet, az úgynevezett társállatok tartását szabályozza.

A hírrel kapcsolatos internetes fórumokat böngészve azt tapasztalom, hogy sokan egyetértenek a törvénnyel, de annál is többen tartják feleslegesnek, valamint több pontját hasztalannak. Az állásfoglalók sorait olvasgatva, bennem is megfogalmazódik néhány kérdés.
Vajon a mai gazdasági helyzetben, tényleg az az egyik legfontosabb, közbeszéd témájává váló kérdés, hogy halainktól egy gömbakvárium vásárlásával megvonjuk-e az ideális élet lehetőségét, vagy éppen madarunk háromszor körbe tudja-e repülni kalitkáját? Nem igazán látom annak az értelmét sem, hogy kutyát vagy macskát ezentúl csak chippel ellátva lehet eladni vagy elajándékozni. Mit érünk el vele? Több pénzt hagyunk ott az állatorvosnál? Hiszen egy chip beültetése bizony nem olcsó mulatság.
Persze az eddig említettek nagyon sarkosított példák. Igen is szükség van arra, hogy ellenőrizzék és szigorúan büntessék az állatkínzást, illetve minden egyes állattartót tudatosan a felelős állattartásra neveljenek.
Összeszorul a szívem, amikor láncra vert kutyát látok, nyakán kopott szőrzettel, amit a nehéz fém vagy valamelyik szabadulási kísérlete okozott. Befogadnám az összes kóbor állatot, ami éhségtől kopogó szemmel szembe jön velem az utcán, és mélységesen elítélem azokat az embereket, akik felelőtlenül kidobják megunt kedvenceiket.
Bátran ki merem jelenteni, hogy szeretem az állatokat. Ennek ellenére, mégis kicsit meggondolatlannak érzem az új kormányrendeletet. Ahhoz, hogy ezeket a szabályokat a való életünkben is be tudjuk tartani, még fel kell nőni a társadalmunknak.
Az új törvény célja az, hogy minden állatot az igényeinek megfelelően tartsanak. A szabályok betartását az állatvédelmi hatóság ellenőrzi majd, bár az állatvédők szerint nem valószínű, hogy erre lesz elég emberük. Így aztán az akvárium marad továbbra is gömbölyű, a kalitka kicsi és sorolhatnám…
Végezetül, ne egy törvény miatt biztosítsunk az állatoknak, valamint kedvenceinknek megfelelő életkörülményeket, biztonságot, hanem azért mert ők velünk együtt élnek ezen a bolygón és sokszor bölcsebbek, alázatosabbak és tisztább lelkűek, mint mi.
Hogy megvalósulhat-e az új állatvédelmi törvény a gyakorlatban és sikerül-e kiszűrni és kellő képen ellenőrizni az állatkínzást? Ki-ki döntse el a saját belátása és tapasztalatai alapján ,de egyet mindig tartsunk szem előtt :
"Minden állat szabadnak született, nem korlátozhatjuk.Szolgálhatnak minket, de ne a félelem, hanem a szeretet vezérelje őket."
(Caral Bigey)

Raczenböck Adrienn

Az idő nagy úr

2010-03-02T10:05:00.003+01:00

Mindennek megvan a maga ideje. A születés és a halál, a rombolás és az építés, a sírás és a nevetés, az ölelés és az elválás, a keresés és az elvesztés, a szeretet és a gyűlölet, a háború és a béke ideje. Kihez előbb, kihez utóbb kopogtat be.
Az idő nagyúr. Most is az idő fogságában vagyok. Börtönbe zár és rácsként nehezedik rám a súlya. Nem hagy több gondolkodási időt, hogy eldönthessem vajon én most mit szeretnék igazán megfogalmazni e pár sorban. Megbénítja, megfagyasztja a szavakat a fejemben, s mire papírra vésem, már az is csak a múltba vész el, hiszen előbb a gondolataimban született meg, minthogy leírtam. Az idő a legnagyobb ellenségünk, félelmünk gyümölcse. Folyton rohan, siet, s mi ennek a pokoli szerkezetnek részei vagyunk. S majd egyszer csak úgy dönt, megáll. Lejár az időnk. Elmúlik. Eltűnik. Nem létezővé válik. Kifutunk az időből és elmaradnak dolgaink, melyeket nem tudtunk befejezni. Utolsó percre hagyunk mindent, így vagyunk kódolva. Az elszalasztott pillanatokat próbáljuk visszahozni, felidézni. Futunk a sorsunk elől, vissza abba a múltnak nevezett valamibe, ami nem is múlt, csak egy furcsa illúzió, melyről azt gondoljuk létezik. Kis dobozkákban őrizzük emlékeinket, fényképeinket, féltett kincseinket. Sohasem válunk meg tőlük. Fájdalmas veszteségeinktől, veszekedéseinktől sosem szakadunk el. Nem tudjuk lezárni a múltat. Hagyjuk, hogy órákon át kínozzon minket a tudat, és újabb órát rabolunk el a boldogságtól. Haladunk a kijelölt úton tovább, csak rohanunk a mindennapok szürke sivárságába és csak előre nézünk, próbáljuk túlélni, megélni a holnapot. Közeledünk a jövőnk felé, amiben pont az a nagyszerű, hogy fogalmunk sincs mit hoz majd számunkra, de az idő múlásával rájövünk a hétpecsétes titokra. Mi van akkor, ha valójában nem is erre vágyunk? Ha vannak emberek, akiknek szükségük van nyugalomra is, hogy megálljt parancsolhassanak az időnek. Ne kelljen többé az óránkra pillantanunk azzal a szörnyű tudattal, hogy már csak 10percünk van megírni/odaérni/megcsinálni/felöltözni/enni és még sorolhatnám. Mi lenne, ha egyszer, csak egyszer az életben nem történne semmi. Ha megállhatnánk egy percre. Az életünk és a város, a növények és minden ami él, lelassulna és Te csak állnál, körülötted pedig a szebbnél szebb dolgok zsúfolásig, melyre csak most van igazán időd, hogy felfedezd, hogy értékeld, megízleld, megéld. Beleharapnál a levegőbe és éreznéd a nap csiklandozó sugarát, miközben nem kell sehova rohannod, csak Te és a csend, az idő áll. Mennyire jó lenne, ha mi oszthatnánk be a napirendünket, és elvárások nélkül élhetnénk, ahogy kedvünk tartja. Akkor ülnénk le, amikor mi akarunk. Akkor és oda mennénk ahová mi akarunk. Káosz lenne, de megszűnne a fogalom, mely egyszerű hétköznapi nevén: idegességként szerepel a szótárunkban.
Apróságok, melyekről nem is gondolnánk mennyire csodálatosak. Melyekről végre egyszer mi sem maradnánk le, mert megszűnik a nagy ellenségeskedés. Az idő és a tér forradalma…

Unger Adrienn

Szenny

2010-03-01T23:02:00.002+01:00

Az a bajom a mai társadalommal, hogy napról napra egyre több szennyet kapok az arcomba. Elég csak bekapcsolni a TV-t. Hal a tortán, Vacsoracsata, Sztárral szemben, és egyéb "csodák". Nem is beszélve korunk hatalmas "celebjeiről" (Jézusom, micsoda visszataszító szó). Ha lenne erőm kipróbálnám, de szerintem ha egy napra leülnék és csak TV-t néznék, estére mérhető lenne az amúgy sem túl magas IQ szintem csökkenése.

Jó, hagyjuk a a televíziót, fogjunk szépen egy újságot, mindegy melyiket. Különböző újságírók különböző stílusban próbálják ránk erőltetni a véleményüket. Ezzel még nem is lenne gond, szeretek újságot olvasni, de szégyen, hogy a mai magyar sajtóban egy bulvárlap háromszor akkora példányszámban kerül kiadásra, mint a legnépszerűbb közéleti napilap. Az embereket jobban érdekli az, hogy Lilu majdnem leejtette a telefonját, mint az, hogy kiosztották a Nobel-díjakat.

Ez az a pont, amikor komolyan el kéne gondolkodnunk azon, hogy hova jutottunk. Sajnos nem volt módom arra, hogy 20-30-40-50 évvel ez előtt éljek, de biztos vagyok benne, hogy a népbutításnak ez a szintje nem volt tapasztalható. Említhetnénk persze a náci és kommunista propagandát, de ezeket a dolgokat most ne keverjük, mert én nem erre gondolok.

Pontosan ezeknek a szenny dolgoknak, és az emberek megvezetésének, a valóság ködösítésének, eltitkolásának az eredménye az a világ, amit az utcán tapasztalhatunk. Az ember kimegy, és azt lesi, mikor kötnek belé, mikor rabolják ki, stb. Az átlagembert a szülei és a közvetlen környezete után a média neveli a leginkább, hiszen ma minden a hírekről és a reklámokról szól. Hihetetlen felelőssége van az újságoknak, a tv-nek, a rádiónak. Ezzel ők sokkal inkább tisztában vannak, mint én. A szakma egy részét ez nem érdekli, a másik fele tenne valamit, de nincs rá igény. S ha valamire nincs igény, az hamar eltűnik a süllyesztőben.

Egyre többet látok meg ebből a bizniszből, amit médiának hívnak, és be kell vallanom, hogy nem igazán tetszik.

Erről a témáról számtalan sokkal részletesebb, összeszedettebb, érdekesebb anyagot talál bárki, aki keresgél, úgyhogy ezt nem is forszírozom tovább, ezt a kis szösszenetet csupán gondolatébresztőnek szántam.

Ikker Zsolt

Kompjúterlét

2010-03-01T22:59:00.003+01:00

'Internet. Van, de minek?' - merül fel bennem egyre gyakrabban ez a kérdés, amikor is estéimet (több alkalommal éjszakába nyúlóan) különféle virtuális cselekvések töltik ki. Kapcsolatot teremtek a cyber világban lakozó sorstársaimmal, akiket - még ha nem is tudatosul bennük - szintén beszippant a második dimenzió. Álcámat felöltve, egy téglalap alakú, fekete műanyag mögé bújva kezdem meg kalandozásom a világ hatalmas, mindent átszövő hálójában. Engedem, hogy ujjaim hosszú, s kéjéhes pillanatokat töltsenek a klaviatúrán zongorázva, mígnem misztikus táncuknak köszönhetően megszületik a mondandóm, kétszer olyan lassan, mintha élőszóban annyira nyitnám ajkaim: 'Szervusz! Hogy vagy?' Közben esendő ujjacskáim botladoznak. Hibázom. 'Ki tette az 'é' karaktert az 'á' mellé?' - bosszankodom, mígnem hangos kattogás zaja ránt vissza az élők sorába. Barátokkal 'találkozom' az MSN-en. Hangosan senki sem üdvözöl. Inkább csak 'rámír', vagy 'beköszön' egyszerre húsz ember, akikkel még polipként, teljes életnagyságban és élő időben sem lennék képes foglalkozni. Minden erőmet összegyűjtve én azért mégis megkísérlem a dolgot, s gépírókat megszégyenítő gyorsasággal csattogtatom tovább gondolatömlenyeimet. Valaki mégis kimarad, melynek cseppet sem jó vége lesz a 'virtuális harag' intézménye. Én mindezt sajnálom, és eme érzelmemet egy legörbülő szájú 'szmájli' képernyőn történő felvonultatásával igyekszem illusztrálni. Pontot tennék a történet végére. Ezért keresem a karaktert. Közelebb hajolok. Szemem egyre csak romlik, társas kapcsolataim elkorcsosulnak. 'Vajon kivel mi történhetett?' - izzik fel agyamban a kíváncsiság, így hát érzékeny búcsút veszek gépiesített ismerőseimtől, majd irány az 'iWiW'. Hogy ki szakított kivel, s egyéb magánjellegű történések sokaságába nyerhetek betekintést - majdhogynem az intimitás határait nem csak súroló, sokkalta inkább fenyegető pontossággal - az 'üzenőfal' (elvontabbak számára: 'üzifal') közreműködésével. Hopp, egy levél a postaládámban. Valaki megszólított. Nem ismer, de szimpatikus vagyok neki, 'így képek alapján'. Minden áldott nap megszólít valaki. Hát nem 'kedves'? Szívesen karakterhalmaz tumultusba kerülnék vele, de sajnos nem tagja annak a klubnak, aminek én is, így hát nem hinném, hogy érdeklődésünk szárnyait azonos hullámhosszon volnánk képesek rebegtetni... Fáradok. Leszívott a Mátrix, de a blogom még információszomjas. Csillapítom ellenérzését, majd az ágyam felé veszem az irányt. Előtte elektroszmog-mentesítő hadműveletbe kezdek: a TV, a laptop, a lámpa, a DVD, s a telefontöltő hálózati csatlakozóját kiemelem a konnektorból. Álmodni készülök. A fejemben parázsvitázó parázna gondolatok csitulni kezdenek. Optimális szintre süllyedek. A billentyűk zajos zakatolása távoli visszhangként cseng fülemben. Hiányzik. De holnap is felkel majd a Nap. Vagyis tudjátok, a zárójel kettőskereszt zárójel...

Bognár Viktória

Bugyuta történet...

2010-03-01T22:57:00.000+01:00

Mint mindig, most is elképesztően meleg volt. Egy bizonyos Todd Laursen a Rodeo Drive-on hajtott a frissen szerzett Volkswagen Golf Cabriojával. Nem volt szegény ember, s nem ez volt az egyetlen autója, de valamiért ezt szerette a legjobban. Habár húsz éves már régen elmúlt, alig volt km a számlálójában. Ezt a kocsit végig nagy becsben tartották, többek között ezért is vásárolta meg Todd pár héttel ezelőtt egy nyugdíjas szakácstól.
Megelégedéssel töltötte el a látvány, ahogyan a nap fénye megcsillant a gyönyörű bordó fényezésen. Ahogy siklott előre, a langyos szél finoman átjárta lenge, köldökig kigombolt ingét. Az anyósülésen egy papír hevert. Meghívó egy alapítvány taggyűlésére, amit az El Camino Drive-on tartottak. Alapítványi tag révén őt is meghívták. Ez egyfajta szokásos nyári összejövetel volt, amit az elnök villájában rendeztek meg.
Todd elhajtott a Beverly Hillshire Hotel előtt, és ráfordult az El Camino Drivera. Pár száz méter után megállt egy nagy fehér épület előtt, ahol egy fiatal aranygalléros ingbe öltözött fiú már várta.
Kiszállt, s odahajította a kulcsokat a srácnak.
- Mint a szemed fényére! - mondta, s egy húszast nyomott a kezébe.
A fiú szája széles mosolyra görbült, s egy néma, de felelősségteljes fejbólintással jelezte, hogy minden úgy lesz, ahogyan az úr parancsolja. Ezután behuppant a kocsiba, és elhúzott vele a parkoló felé.
Odabent nagyjából harminc ember gyűlt össze. Csupa jómódú egyén. Nem szupergazdagok, nem is milliomosok, de az átlagnál magasabb színvonalon éltek. Sokkal komolyabban vették magukat, mint amilyenek valójában voltak, de egy felső tízezerhez tartozó ember azonnal kiszúrta volna, hogy ez csupán színészkedés. Mindenki azon feszengett, hogy minél nagyobb tekintélyre tegyen szert a rendezvény során. Hazugságokra hazugságokkal válaszoltak, és úgy tettek, mintha többek lennének annál, amik valójában voltak: törtetők, újgazdagok, kisebb vagyonok örökösei. Semmi több.
Az egyetlen igazán magasan kvalifikált ember az alapítvány elnöke volt. Vagyonát abból szerezte, hogy ügyesen fektette be a tagok pénzét, s annak jelentős részét saját magának tette félre. Senki sem tudta, mióta műveli ezt, de nem is igazán érdekelte őket. A lényeg az volt, hogy legyen egy aranyozott tagsági kártyájuk, és előadhassák magukat az összejöveteleken, s egyén fórumokon.
Ilyen hangulatban telt az esemény, ám a halk duruzsolással egybekötött színészkedés megszakadt, amikor az elnök felállt asztalától, és elkezdte a szokásos beszédét.
- Tisztelt hölgyeim és uraim! Megtiszteltetés számomra, hogy újabb évet tölthettem el az önök támogatását, és bizalmát élvezve. Az idei esztendőre kitűzött céljaink jelentős részét sikerült teljesíteni a szűkös források ellenére is. A jövőben.....
Teljesen mindegy volt mit mond, de a társaság némán figyelte, és bólogatott. Ekkor valami megtörte az előadás egyhangúságát.
Az ajtón betoppant egy magas, vékony, rendkívül elegánsan öltözött úriember, oldalán egy csodaszép, vörös hajú hölggyel. Senki sem ismerte őket, most jártak itt először. Befolyásos embereknek látszottak. Még az elnök is abbahagyta beszédét, s érdeklődve figyelte a párt, ahogy határozottan megindultak felé.
A férfi tisztelettudóan elengedte a nő karját, s megszólalt.
- Elnézést kérek, amiért elkéstem. Üdvözlöm önöket, a nevem Henry Allan. Remélem, nem zavartam meg az elnök úr beszédét.
Odalépett a vezetőhöz, és kezet rázott vele, majd folytatta:
- Befektető vagyok, az életem az üzlet. Szeretem a pénzt, akárcsak önök, és nagy lehetőséget látok ebben az alapítványban. Nem is ragozom tovább, csupán közölni szeretném, hogy amennyiben megengedik, támogatom önöket nem kevesebb, mint egymillió dollárral.
Ez volt az a pillanat, amikor az egész bagázsnak leesett az álla. A legjelentéktelenebb tagoktól egészen az elnökig, mindenkinek elkezdtek dollárjelek pörögni a szeme előtt.
Természetesen a vezető rögtön elfogadta az ajánlatot, s nem is törődött vele, mit tervezett mondani eddig. A további 10 percet kizárólag azzal töltötte, hogy méltatta a nagylelkű támogatót, aki a beszéd végén egy csekket nyújtott át neki, azzal a bizonyos hét jegyű számmal a tetején.
Ezt követően a férfi és barátnője elvegyültek a társaságban. Csodával határos módon hirtelen nagyjából harminc barátra tettek szert, akik mind velük akartak beszélgetni. Az uraság magával ragadó stílusban társalgott, s barátnője csilingelő hangon nevetett minden viccén. Ettől a hangtól mindenki el volt ragadtatva, különösen a társaság férfi tagjai. Nagyon szép nő volt. A gyengébb nem tagjai csodálattal vegyített irigységgel szemlélték. Annyira lefoglalta az embereket a látványa, hogy észre sem vették a ruhájából olykor-olykor kikandikáló kölcsönzői cédulát...
Az ajtó mellett egy másik aranygalléros ifjú álldogált, egy kottaállványhoz hasonlatos, tölgyfakeretes, bársonyborítású dobozzal, amiben különböző kulcsok lógtak.
Ennek a fiúnak az volt a dolga, hogy a vendégek járműveinek kulcsát őrizze. Nagyjából fél éve költözött Los Angelesbe, egy bizonyos Hollister nevű kisvárosból. Már kezdett hozzászokni ehhez a csillogó világhoz, s egyre jobban átlátott rajta. Ez a párocska azonban annyira magával ragadta őt is, hogy megfeledkezett a kulcsokról, s vagy tíz perce csak őket nézte. Hirtelen megindultak felé, s mikor elhaladtak volna mellette, a csodaszép nő hangos köhögésbe kezdett.
- Fiatalember, lenne szíves hozni a hölgynek egy pohár vizet? -szólt hozzá a férfi.
- Hogyne uram!
S az aranygalléros fiú máris elsietett a pulthoz.
Ekkor az uraság egy könnyed mozdulattal kivette az egyik kulcsot a dobozból. Azt, amelyiken két betű állt egymás alatt. Egy V, és egy W.

Öt perc múlva a pár nagy sebességgel hajtott végig a Rodeo Drive-on egy csillogó, bordó színű Volkswagen Golf Cabrióval.
- Tényleg tök jó ez a kocsi....- kiabálta a a nő George fülébe, aki csak elégedetten bólogatott.
Georgeot ugyanaz az érzés kerítette hatalmába, mint Toddot, aki pár órája ugyanezzel a járgánnyal hajtott át, ugyanezen az utcán. Végre teljesült a nagy álma. Minek kuporgatni a pénzt, ha ilyen olcsón is megszerezhetőek a dolgok? Nem lehet szavakba önteni azt, ami most átjárta a testét és a lelkét.
Lefékezett az egyik kevésbé elegáns negyed szűk utcáinak egyikén, s a nő kiszállt.
- Máskor is szólj, ha kellek. Nem volt semmi ügy, nagyon éveztem! Te vagy a legravaszabb tolvaj, akivel életemben találkoztam. - mondta a lány hangos vihogás közepette. Ez már nem az a korábbi csilingelő nevetés volt.
George felhúzta a szemöldökét, ugyanakkor némi keserűség ült ki az arcára. Halkan így válaszolt:
- Nem vagyok tolvaj, csak az álmaimat kergetem.
Beletaposott a gázba, és megszűnt uraságnak lenni. Csupán egy viruló, harmincas srác volt, aki elérte, amire vágyott.
Todd persze dühöngött, amikor rádöbbent, hogy meglopták. Nála jobban csak az alapítvány elnöke őrjöngött, amikor másnap a bankban visszadobták az érvénytelen csekket. Olyan volt, mint egy hisztis gyermek, akitől elvették a játékát.
Egy hét múlva Todd Laursen még mindig bosszúsan ébredt. Nem tudott beletörődni, hogy így elbántak vele.
Dühe rögvest elszállt, amikor a ház elé kilépve megpillantotta imádott Cabrióját. A szélvédőn egy cédula volt elhelyezve:
Köszönöm!

Ikker Zsolt

Eltűntethető-e egy feleség?

2010-03-01T22:48:00.005+01:00

Párkányi Kolos tudhatja a választ! Legalábbis sokan fordultak már ezzel a kéréssel a fiatal bűvészhez. A győri származású fiú kora ellenére eddig rengeteg rangos versenyen vett részt, ahol előkelő helyezéseket ért el. Talán feleségeket még nem képes kámforrá változtatni, de hihetetlen ügyességgel varázsolja el nézőközönségét, bebizonyítva, hogy csodák márpedig léteznek!

Gondolom mindenki ezt a kérdést teszi fel Neked először: miért éppen bűvészkedéssel kezdtél el foglalkozni?
Nem. Általában az emberek első kérdése, amikor megtudják, hogy bűvész vagyok: el tudnám-e tüntetni a feleségüket? Egyébként 12 éves voltam, amikor a bátyám vásárolt egy egyszerű trükköt a Figaro nevű bűvészboltban. Nagyon megtetszett, ezért kis idő múlva én is meglátogattam a bűvészek „szentélyét”, ahol minden megtakarított pénzemet kellékekre és trükkökre költöttem. Így indult a szenvedély.

Mi jut eszedbe, ha azt mondom Neked: bűvészet?
Először mindenképpen a szórakoztatás, hiszen ez áll a dolog középpontjában. Aztán, hogy a bűvészkedéssel megpróbáljam kiszínezni az emberek hétköznapjait, kicsit elfeledtetni velük a gondokat és a problémákat. Szakmai szempontból pedig a bűvészetet tartom az egyik legtöbb kreativitást igénylő elfoglaltságnak.

Kitől tanultad a fortélyokat, és hogyan fejleszted a tudásod?
Az alapokat Holcz Gábor bűvésztől sajátítottam el öt éven keresztül. Ő minden igyekezetével segített engem, ezért nagyon sokat köszönhetek neki. Jelenleg autodidakta módon fejlesztem magam, például DVD-ről lesek el fogásokat. Mindemellett természetesen rendszeresen és rendületlenül gyakorlok.

Számodra a bűvészkedés hobbi, vagy hivatás?
Inkább úgy fogalmaznék, egyfajta életstílus.

Hogyan profitálsz az ámításból?
Céges rendezvényeken, vendéglátó egységekben, iskolákban, óvodákban és egyéb alkalmakon lépek fel. A lufihajtogatástól kezdve, a kártyatrükkökön keresztül egészen a zenés, beszédes, látványos színpadi műsorokig mindenre kíváncsi a közönség.

A bűvészkedés mellett jelenleg mivel foglalkozol?
A Budapesti Corvinus Egyetemre járok, jelenleg azonban Erasmus program keretében Svédországban, Jönköpingben tanulok.

Milyen versenyeken vettél részt ezidáig, és mely díjaidra vagy a legbüszkébb?
Ötszörös magyar bajnok vagyok, és zsinórban háromszor nyertem meg a „Joker Magic Day” elnevezésű eseményt idehaza. Szlovákiában szintén sikerült a dobogó legfelső fokára állnom. Olaszországban második lettem, emellett felléptem Szlovéniában, Franciaországban, Angliában és Németországban is. Idén áprilisban meghívást kaptam Amerikába, a rangos FFFF-Fechter's Finger Flicking Frolic nevű rendezvényre. Erre vagyok a legbüszkébb, hiszen ide nagyon nehéz bekerülni. Hamarosan pedig ellátogatok a svéd kongresszusra, Lundba is.

Éltél már vissza a képességeiddel?
Egyszer a BKV-ellenőröket varázsoltam el. Jegy nélkül utaztam, de pechemre épp ellenőrzést tartottak. Ekkor egy pakli kártyát húztam elő a zsebemből, és alkut ajánlottam: ha tetszik a mutatványom, elengedik a büntetést. Így végül megúsztam, és még meg is tapsoltak.

El szoktad árulni a kulisszatitkaidat?
Ez kérdés? Természetesen nem!

Ha tehetnéd, melyik neves bűvész nyomdokaiba lépnél?
Példaképem David Copperfield, akivel felemelő érzés volt találkoznom. Figyelemmel kísérem a műsorait, de nem utánzom őt, hiszen a jó bűvész fő ismérve az állandó újítás. Legszívesebben barátom, Hajnóczy Soma nyomdokaiba lépnék, mivel idén nyáron megnyerte a bűvészek világbajnokságát Pekingben, ami első alkalomnak számít a magyar bűvésztörténelemben.

Bűvész berkekben szoktátok egymást szórakoztatni, vagy lehetetlenség, hiszen úgyis lelepleződnétek?
Szoktunk egymásnak trükköket mutatni. Én mindenféleképpen hasznos dolognak tartom, hiszen annyi fogás és technika létezik, hogy mindig tudunk tanulni valamit a másiktól.

Buktál már le nagyközönség előtt?
Hála az égnek, eddig még nem. De hazudnék, ha azt mondanám, sosem hibáztam. Szerencsére azonban mindig sikerült valahogy kivágnom magam, vagy a közönség egyszerűen csak nem vette észre.

Mi a legemlékezetesebb sztorid, ami bűvész mivoltodból kifolyólag esett meg Veled?
Egyszer egy másik bűvésszel találkoztam, de ő nem ismert engem. Elkezdett nekem mutatni pár trükköt, ám igencsak meglepődött, amikor előkerült a füle mögül egy pikk ász.

Mi az, ami nélkül bűvészként nem lépsz ki reggelente az ajtón?
Egy színes Bicycle kártyacsomag, mert úgy érzem, hogy kártyában vagyok a legerősebb.

Sikeresnek érzed magad, vagy vannak olyan jövőbeli terveid, amiket még mindenképpen meg szeretnél valósítani?
Korántsem. Minél több embert szeretnék szórakoztatni és ámulatba ejteni, hogy valami olyat lássanak, amiről azt hitték, csak a mesékben létezik. Továbbá a világbajnokságra is kacsintgatok, de még csak távolról; a következő ugyanis a 2012-es esztendőben, Blackpoolban lesz.

Végezetül mit üzennél a kezdő bűvészeknek, leendő pályatársaidnak?
Gyakorlás, gyakorlás, és még több gyakorlás!

Bognár Viktória

Mizü?

2010-03-01T22:44:00.003+01:00

Kissé megkésve ám, de megnéztem a Brüno című filmet. Nekem nagyon tetszett (nem, nem vagyok meleg). Meg is mondom, hogy miért. Egész egyszerűen annyira bizarr, hogy az már néha gyomorforgató, de mégis van valami szerethető ebben a homoszexuális divatmajomban.

Meglepett a különböző helyeken olvasott kommentek alapján, hogy milyen kevesen értették meg a film lényegét.

Adott ez a kihívó srác, akit Sacha Baron Cohen alakít, s különböző emberekkel beszélget. Gyakorlatilag extrém interjúk halmaza az egész. A lényeg szerintem nem az, hogy "fújj, de gusztustalan", hanem az, hogy azok a hétköznapinak gondolt emberek, akikkel Brüno beszélget, valójában sokkal retardáltabbak, mint ő.

A beszűkült, őrjöngő meleg gyűlölők, a már-már szektás megszállottságot felvonultató nagykeresztény "homo-térítők" (akik azt hiszik, hogy az Istenbe vetett hit képes heterová változtatni egy nyilvánvaló genetikai anomáliából fakadó szexuális elferdülést), a swinger partyn résztvevő 40-es szexmániások, akik egymás feleségét dobják be a közösbe, az önmagából kiforduló domina, aki ostorral csapkodja a partnerét, no meg a szülők, akik bárminek kitennék szerencsétlen gyermekeiket, csak hogy egy fotósorozaton szerepelhessenek, a terrorista vezető, a gyűlölködő palesztin-izraeli politikusok stb.stb...

Az a veszélyes, hogy ezek az emberek tényleg léteznek, köztünk járnak, s őket tartjuk normálisnak, szemben Brünoval, aki egy kitalált, karikatúraszerűen kifordított személyiség.

Szerintem a film meg nem értése abból fakad, hogy a közönségben olyan magas szintű a meleg gyűlölet, hogy nem képesek átlátni a himbálózó péniszen, meg a férfi smacikon (szerintem sem szép látvány, főleg a film végén látható ketreces jelenettől fordult fel a gyomrom), de szemet hunyok ezen dolgok felett, s inkább az alanyokon szörnyűködök. Egy szó, mint száz, nekem tetszett (még egyszer mondom, hetero vagyok).

Ikker Zsolt

Kortárs mese a jelenkorról

2010-03-01T19:58:00.001+01:00

A struccpolitikát folytatott Szamár

Hol volt, hol nem volt, még talán a Kerekerdei gettó kellős közepén is túl, ahol az útépítő munkás éjt nappallá téve földet túr, a burjánzó betondzsungel egyik robosztus épületének tetején álldogált a Szamár. Az adott képzavartól egy villanásnyi időre kissé ugyan kikerekítette szemeit, ám egy pillanat múltán ismét visszazuhant előző, mélységesen mélabús állapotába. Teste elnyűtt, megdermedt mivoltában egyre csak szobrozott a magasban, s az alatta nyüzsgő hangyaboly életét bámulta. Fakó és viseltes szőrmekabátjába olykor bele belemart a szél, majd a fogai közt átszűrt cigarettafüst felnyalábolásával csacsi fülei mellett sebesen zúgott tovább.
- „Kék szofi, a régi szép idők emlékére. – dünnyögte fű alatt a Szamár, majd lemondóan hozzátette – „Ha voltak egyáltalán szép idők…”
E pesszimizmusba hajló mondatával saját érzelmeit felkorbácsolván, félelmetes tettvággyal telten indult el a meredek paneltető széléhez. A részegítő mélység majdhogynem magával ragadta, de Szamarunk négy lábán botladozva csupán egy cserépdarabkát juttatott a tátongó semmi karmai közé.
- „Hukk!” – nyögte közben. Elméjében a deviancia és a depresszió csírájának nyúlványai csillantak meg úgy, mint borvirágos orrán a sápatag Napfény. Utolsó slukkjába fulladva aztán éktelen siránkozásba fogott… volna. De ekkor halk, ám egyre erősödő zümmögésre lett figyelmes. Már-már azt gondolta, hallucinál, amikor is bal válla fölött megjelent a város legnagyobb prolijaként emlegetett Légy, aki két szőrcsomó közti mélyedésben telepedett le a hátas patáson.
- „Hé, haver! Hát te meg mit szamárkodsz itt? – tette fel a kérdést a zöldhátú bogár.
- „Ugrani készülök! – érkezett kisvártatva az alkoholgőzös válasz a Szamár szájából.
- „Ugrani?” – zümmögte kérdőjel alakúvá formálódott szemekkel a proli. „Ugyan miért?”
A Szamár –mivel jól tudta, hogy a tett és az elgondolás között bizony ég és föld a különbség, s szerette volna megadni magának azt a lehetőséget, hogy bármikor visszatáncolhasson- kihasználta a Légy értetlenkedéséből nyert időt, így fájdalmas monológjába kezdett.
- „Úgy fáj az élet!” – rítta keserves átéléssel. „Minden perc, amellyel több oxigént szívok el az anyaföldtől, az én létemet rövidíti meg. Nem születtem öszvérnek, ezért tisztában vagyok vele, hogy fiatalságom után csak a hanyatlás vár rám: sörényem kihullik, patáim elkopnak, farkam úgy esik le helyéről, mint Micimackó Fülesének; aztán vénségemre nem marad más nekem, csak az egyedüllét és a szamárköhögés. Ezen kívül tudom, hogy mi folyik a világban. Minden egyre rosszabb és rosszabb lesz, de én nem tehetek ellene semmit. Teljesen haszontalan málhavivő vagyok; a rendszer áldozata!” – ily módon hullajtotta krokodilkönnyeit mondandója közben. „De!” – és ekkor szemében hősi dicsfény gyulladt – ha a mélybe vetődöm, ezer tekintet fog rám szegeződni, s végre felhívhatom magamra a figyelmet!” – fejezte be ékesszólását a füles, és utolsó mondata után egy ókori rétorhoz hasonlatos magabiztossággal állt a közönséges panel tetején. A Légy eközben végtelen nyugalommal szállt fel a négylábú válláról, majd odafordult hozzá:
- „Tudod barátom, minden csoda három napig tart!” – szólt, s miután letakarította undorító, szőrös kis végtagjairól az előző napi szeméttelepen tett látogatás maradványait, egy szempillantás alatt tovaillant a légben. A Szamár aztán oly esetlenül ácsorgott tovább, mint egy kikosarazott kisdiák. Pár perc múlva azonban hátrált néhány lépést, s mellső patáit hosszan előrenyújtva zuhanórepülésbe kezdett. Tízemeletnyi magasság után találkozását a kőkemény betonnal csontjainak hangos roppanása és vörös vérének szivárgása jelezte. Förtelmes iázása halk sóhajjá szelídült, ő pedig úgy tűnt el a köztudatból, mint szürke szamár a ködben.

Itt a mese vége. Aki nem hiszi, járjon utána, s nézze a Túl az Óperencián tévét, ahol nap, mint nap öngyilkos "szamarakkal" tömöttek a híradások…

Bognár Viktória

Gyermekkor: felhőtlen boldogság, vidámság, szabadság

2010-02-28T11:26:00.003+01:00

Sokan mondják, gyermekkori élményeink határozzák meg egész életünket…

Biztosan van benne valami, azonban honnan tudnánk felnőtt, huszonéves fejjel, mi is történt velünk ovis vagy kisiskolás korunkban. „Csupán” emlékeinkbe vésődött képek maradtak meg, mint a gyermekkori pajtásokkal töltött délutánok: a bungi építések, a játszótéri gyakran estébe nyúló focimeccsek és maratoni „bújócskapartyk”.

Ohh és a csínytevések, melyek nélkül nem is lettünk volna „igazi gyermekek” mikor egy ártatlannak tűnő labdaérintés után hatalmas csörömpölés…itt bizony egy betörött ablak helyzete állt elő…sorolhatnánk és mesélhetnénk, hisz minden egyes storyt egy újabb követne.

Az idő repül és valóban, minta szárnyakat kapott volna az évek folyamán. Tisztán emlékünkben él még az általános iskolai ballagás, képeket és videó felvételeket visszanézve „szörnyülködünk”…te jó ég mennyit változtunk, eltelt már X év, el sem hiszem- mondjuk gyakran. Kit hova-merre sodort az élet, fut végig agyunkon a felismerés… hisz őt már X éve nem láttam…ismerős ugye. Sokan „megfordulnak” az ember életében „barátok” jönnek és „barátok” mennek, van, akit csak úgy emlegetünk a későbbiekben, mint egy kedves volt osztálytárs, egy kedves volt kollégiumi ismerős, egy kedves volt…

Oly’ jó remélni, tudni,s érezni, hogy vannak az életben (talán) örök dolgok, félve ugyan de kimondható, vannak olyan barátságok, melyek egy ÉLETRE szólnak. Kiknél nem számít a távolság és az idő, kik már fél szavakból is megértik egymást, kiknél egy érintés többet mond minden szónál… ŐK azok a gyermekkori pajtások- kik örök meghatározóivá váltak életünknek!

Pam Brown szavaival zárva: "Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt, pitypangot szedtünk a mezőn…. a kor nem aggasztott bennünket…. Az élet most is szép, csak immár más világban élünk,és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket."

Doncsecz Tímea

Kihalt a kultúra a közlekedésből

2010-02-26T21:53:00.005+01:00

Mindannyian igénybe vesszük a szárazföldi tömegközlekedést: nap mint nap, vagy csak elvétve, de kapcsolatba kerülünk vele. Ergo mindnyájan „esélyt kapunk” arra, hogy közelebbről is megbarátkozhassunk a közlekedéskultúra anomáliáival.

Hadd szóljon!

Lassan már viszolyogva szállok fel én, mint hétköznapi ember a buszra, vonatra, metróra és a többi személyszállítási járműre. Lépten-nyomon belebotlom azokba a fiatalokba, akik nem törődve másokkal, decibelek sokaságát zúdítják kéretlenül utastársaikra. Érdekes jelenség: a lüktető dinamikával, ám gyakran ritmustalanul dübörgő „dizsizenét", a drum ’n’ bass-t, és nemritkán a Győzike stílusú dallamkorcsokat osztják meg hangosan a csendben utazókkal. Furcsa, mondhatnánk, hiszen oly’ kedvelt találmány a régóta piacon lévő, és humánus áron értékesített fülhallgató. Mit akarnak hát bizonyítani ezek a fiatalok? Prezentálni próbálják, hogy rájuk nem vonatkoznak a szabályok, hogy az etikett nem létezik, vagy talán, hogy a „menők” csoportjának fényét emelik? Dacolnak a világgal, egocentrikusak, vagy egyszerűen csak neveletlenek? Mindenesetre nem találkoztam még más zenei stílussal az ilyen kéretlen, rögtönzött koncerteken: sem komolyzenével, sem rockkal, sem pedig popzenével. Ezek képviselői szerencsére nem követik ezt a nem kívánatos trendet, és csak saját fülük-lelkük szórakoztatására hallgatják kedvenceiket.

Alpári stílus

Másik jelenség, mely nemcsak az idősebb generációk rosszallását váltja ki, de gyakran az adott korosztály többi tagjáét is, az a trágár beszéd. Nemegyszer hallom, hogy gyakran minden második-harmadik szavukat a vulgáris szókincsből kölcsönzik. Idegesítő, irritáló, kivédhetetlen: szóljunk érte? Nincs értelme. Tereljük el figyelmünket? Mégis hova?

Nem véletlen, hogy számos tanulmányt készítenek napjainkban a fiatalok szóhasználatáról: az eredmény siralmas. Közönséges generáció – tisztelet a kivételnek.

Nemcsak a fiatalok!

Természetesen nem csak az ifjúsággal akad probléma: gyakran ok nélkül harcban állnak velünk idősebb embertársaink. Jobbára a buszközlekedés terén figyelhető ez meg: amint begördül a megállóba a jármű, ellentmondást nem tűrően törnek maguknak utat az évtizedekkel előttünk járók. Néha a bajszuk alatt mormogva, néha pedig hangosan nyilvánítják ki véleményüket arról, hogy az iskolatáskák elfoglalják tőlük még az állóhelyet is. A piacon megtömött bevásárlótáskák persze nem akadályok.

Feltette már valaki azt a kérdést, hogy a robotból hazafelé igyekvő, fásult és kimerült dolgozó férfiak és nők miért nem panaszkodnak akkora arányban az ülőhely átadásáért, az iskolatáskák helyfoglalásáért, mint az idős nénik? Igen, nénik. Az erősebb nem nyugdíjas képviselői nemcsak, hogy kivárják a sorukat a buszra (és bármilyen közlekedési eszközre) való feljutáskor, de még akár maguk elé is engednek minket.

Talán, ha az ifjúság gyakrabban pattanna fel a helyéről, mikor idősebb ember érkezik a járműre, máshogy állnának hozzánk a nyugdíjasok. Talán.

Mi okozhatja?

A kauzális világkép szerint minden oknak okozata van, a kiváltó tényezőnek eredménye. Mi, egyszerű közlekedők is hibásak vagyunk, ugyanakkor feszültséget teremt még a közlekedési eszközök – jobbára a buszok – tömöttsége és a mérhetetlen kulturális különbségek a generációk között.

Túl sok a probléma: úgy hiszem, mostanában sem fogok bosszankodás nélkül hazautazni.

Csendet, békét, megértést, empátiát, tiszteletet, nyugalmat!

Petrovicz Bernadett

Miért pont Róma?

2010-02-26T11:09:00.003+01:00

Róma, Európa egyik legnagyobb városa megannyi nevezetességével turisták tízezreit csábítja évente a mediterrán térségbe. Történelmével, gyönyörű látnivalóival uralkodó szerepet tölt be az utazási irodák kínálatában. De mint minden, e város is magában hordozza a pozitívumok mellett a negatívumokat is.

Kezdjük mindjárt az egyik legelemibbel, az étkezéssel. Azok számára, akik nem éppen tésztakedvelők, jó pár órájába telhet, míg talál egy olyan helyet, ahol a tésztaféleségeken kívül valami mást is tartalmaz az étlap. Azoknak viszont, akik élnek-halnak a pizzáért és a gyrosért nem kell sokat sétálniuk. Egy utcában ugyanis legalább egy, de inkább kettő, három olyan hely található, ahol ezt kínálják.

Aztán a szállás. Ez olyan, mint máshol. Az olcsóért és a drágáért is olyat kapsz, amennyit fizettél érte. Van választék bőven, mindenki megtalálhatja a számára legkedvezőbbet.

Ha az utazást nézzük, hazánkból talán az egyik legpraktikusabb megoldás az, ha egy fapados légitársaság szolgáltatását vesszük igénybe. Az autóút túl hosszú és kényelmetlen. Ezzel szemben a repülőjegy árak megfizethetők, és alig több, mint egy óra alatt Rómában lehetünk.

Ha turistaként utazunk ide, érdemes venni Roma Pass-t, amellyel három napig ingyenesen
használhatjuk a tömegközlekedési eszközöket, ingyenesen lehet belépni az első két múzeumba, valamint csökkenti a további belépőjegyek árát. Húsz euróba kerül, de hamar behozza az árát.

Ha vásárolni támad kedvünk, fel kell rá készülnünk, hogy sok esetben a hazai árak három-négyszeresét képesek elkérni ugyanazért a termékért, amelyet itthon is megkaphatunk.

Ugyanakkor a márkás üzletek tömkelege várja a vásárolni akarókat. Dior, Gucci, Louis Vuitton, mind-mind rengeteg üzletével van jelen a római vásárlópiacon. Ugyanígy a szuvenír boltok is, amelyekbe belépve, rengeteg apróság közül választhat az ember.

De jöjjön a lényeg. Mielőtt elindulunk felfedezni a város nevezettességeit, mindenképpen szerezzünk be egy erre alkalmas térképet. Ezeken minden be van jelölve, a legkisebb utcától kezdve, a legnagyobbakig. Ha ez megvan, már elvileg nem tévedhetünk el.

Néhány dolog, amelyet mindenképpen érdemes megnézni: a Colosseum, a Pantheon, a Forum Romanum, a Circus Maximus, a Szenátusi Palota, a Trevi kút, a Spanyol lépcső, a Tiberis-sziget, na meg a Vatikán. De persze még rengeteg minden van, amely érdekes lehet a turistáknak. Hiszen szinte minden téren van egy csodálatos épület, vagy egy hatalmas kút, amely előtt pózolva csodálatos képek kerülhetnek a fényképalbumjainkba.

Viszont van egy dolog, amely az idelátogatók legtöbbjét bosszanthatja. Ezek pedig azok az árusok, akik pofátlan módon próbálják rásózni az emberekre a termékeiket. Legyen az egy kínai sál tíz euróért, vagy egy szál rózsa ugyancsak tíz euróért. De előfordul az is, hogy sétálsz az utcán, megállítanak, hogy segíts nekik egy pillanatra, ő két perc alatt sodor fonalból egy karkötőféleséget, és addig nem enged el, amíg meg nem veszed tőle legalább négy-öt euróért. Szóval vannak ilyenek, amelyek sokszor elkerülhetetlenek. Tehát ne lepődjünk meg rajta, ha hazaérve eszmélünk rá, hogy mennyi pénzt költöttünk el, szinte a semmire.

De minden rossz ellenére is azt mondom, hogy ha van rá lehetőségünk, mindenképpen utazzunk el ide, mert az egyedül utazók, a szerelmespárok, a barátok és a családok is felejthetetlen élményeket szerezhetnek ebben az örök városban.

Takács Judit

Akkor ki is a vadász, és ki a vad?

2010-02-24T22:28:00.001+01:00

Eljutottunk odáig, mikor már nem a nők a becserkészendő áldozatok, hanem mi magunk vetjük ki a hálónkat a férfiakra. A vicces pedig az benne, hogy ezt már el is várják tőlünk, a gyengébbik nemtől. Ez lett a divat a 21. században.

A szórakozóhelyeken már csak azt látni, ahogy a fiatal lányok prédára lesve fürkészik a termet. Ha megvan az áldozat, akkor nem bájos tekintettel, szende mosollyal vívják ki a figyelmet magukra, hanem teljes mellbedobással (értsd szó szerint). Nekem akkor vált egyértelművé a dolog - hogy vadakból vadászokká lettünk - amikor elmentünk egy nagyobb baráti társasággal egy partiba. Az egyik fiú ismerősöm ártatlanul itta az aznapi jól megérdemelt sörét, beszélgetett a többiekkel, amikor egy kicsit molettebb fiatal lány odajött hozzánk. Belekezdve a nagy hadműveletbe - mely az ismerősöm hálóba csalogatása volt – majdhogynem lekapta – hogy divatos szóval jellemezzem a nyálcsere folyamatot. Én pedig elképedve néztem, ahogy lány vonaglik és kelleti magát és egyéb női „finomságokat” művel. Ez addig ment így, míg a fiúnak elfogyott a türelme és elküldte a lányt melegebb éghajlatra. Az este folyamán figyeltem a lányt és nem csak az én ismerősömet szerette volna felcsípni. Ha jól számoltam legalább még négy fiúnál eljátszotta ezt a sikertelen „párzási rituálét”.

Voltaire szerint „A társadalom a nőktől függ”. Ez a meglátás a mai fiatal nőkre különösen igaz. Gatyába rázzuk a férfiakat. Illetve mi magunk hordjuk helyettük a gatyát. Még annyi ideig sem bírunk várni, hogy a férfi jöjjön oda hozzánk. Ezzel csak az a baj, hogy így elszáll a varázslatos kép a fehér lovagról. Kiharcoltunk maguknak mindent. Kell nekünk, hát akkor megszerezzük. Végül is új korokat élünk ahol nemi egyenlőség van, bár én attól félek lassan nem egyenlőség lesz, hanem a nemek közötti szerepcsere. Nem marad meg semmi a régi randevúzási szokásokból, elveszítjük nőiességünket és titokzatosságunkat.

Azon már meg sem lepődőm, hogy a pasikból kiveszett a nők iránti tisztelet, de főleg a mostani fiataloknál. De miért is tiszteljenek meg minket mikor szemérmetlenül flörtölünk, kikezdünk velük, a cél érdekében minden egyes női adottságunkat kihasználjuk?

Rátkai Viktória

A klasszikus zsebóra klasszikus esete

2010-02-23T23:04:00.007+01:00

Közhely, hogy elárasztanak minket a különböző szórólapok. Naponta megtöltik postaládánkat, s a választási időszakban erre még rátesznek egy lapáttal a különböző voksolásra buzdító papirosok is. A különböző reklámanyagokat rendszerint félredobom, ám ma megakadt a szemem egy sokatmondó darabon.

Az ajánlat kihagyhatatlan: egy ezüsttel bevont, klasszikus 18. századi zsebóra, mindössze 990 forintért. Ára ellenére rendkívül értékes, eleganciát kölcsönöz tulajdonosának, s ráadásul exkluzív, limitált szériás kiadás. Még ma meg kell rendelnem, s amennyiben mégsem nyerné el a tetszésemet, visszaküldhetem a kézbesítést követő nyolc napon belül.

Alaposabban szemügyre vettem ezt a csodálatos lehetőséget. Lapján az egész órákat természetesen római számok jelzik, azonban a perceket is ábrázolja halálos precizitással nyomtatott miniatűr arab számok képében. Ki gondolná, hogy a 18. században már ilyen is készült? Ez az első zsebóra, amit lánc nélkül kínálnak. Én, az egyszerű ember, azt gondoltam, hogy az efféle ékességeknek pont az a lényege, hogy láncon lógatva fogjuk a kezünkben, s hanyag eleganciával közöljük az időt ránk a figyelő nagyközönségnek.

Nem köntörfalazok tovább, kimondom, hogy ez bizony egy olcsó vacak, semmi több. Csupán egy a sok lom közül, melyeket nap mint nap próbálnak rásózni a gyanútlan emberekre. Amiért mégis nekiláttam ezen cikk megírásának az, hogy én ezt a hirdetést megalázónak találom a emberekkel szemben. Ékesszólással, trükkös képekkel arra csábítja a gyanútlan vásárlókat, hogy pénzt adjanak ki a kacatjukért.

Elképzelem a szerencsétlen vásárlót, aki naivan ráharap a lehetőségre, majd birtokba veszi az árut, s elkezdi viselni is. A farmerok és pólók korában megkérdezik tőle hány óra, s ő hosszas kotorászás után előkap egy nyilvánvalóan olcsó, barokkos vacakot (melynek stílusa feltehetően szöges ellentétben áll öltözéke stílusával), azt gondolván, hogy ezzel nagyon elegáns látszatot kelt. Büszkén mutatja szerzeményét, amiről egy, csak picit is művelt egyén kilóméterekről kiszúrja, mekkora bóvli. A jelenet szemtanúja persze mosolyog az egészen, s lenézi az óra tulajdonosát.

Vajon hány szerencsétlent hoznak ezzel a ketyegővel efféle kínos helyzetekbe?

Ikker Zsolt

A 10 legjobb dolog Győrben

2010-02-22T20:59:00.005+01:00

A találkozások, a folyók városa. Félúton van Bécs és Budapest között. Gyönyörű természetű környezet, történelmi hagyományok, a barokk kor épületei, ezek jellemzik „kis” városunkat. Ideális település az olyan ember számára, aki szereti a nyugodt, de egyben pörgős életet. Az elmúlt években még is sokan a fővárosban kötöttek ki, pedig Győr tele van szerethető részletekkel.Bemutatásként 10 ilyet szedtem össze.

1.Közlekedés

Bárki eltévedhet egy nagyobb városban. Győrben – habár nem lehetetlen, például a kis (egyirányú) utcák miatt – ez nem annyira valószínű. Elég egyértelmű az útvonal, főleg a belvárosban, ami területileg nem túl nagy, de legalább könnyen bejárható. Szinte minden egy helyen van. A buszvégállomástól és a vasútállomástól is egyaránt könnyű közlekedni, hiszen csak pár perc a belváros. Nálunk buszok járnak, nincs sem trolibusz, sem villamos, sem metró, sem földalatti. Ennyivel talán könnyebb a közlekedés, hiszen nem kell annyiszor átszállni.

2.Szórakozás

Szórakozóhelyek vannak itt is bőven, de ezek közül 1-2 ami újabb és meg is felel a fiatalkorúak igényeinek. Persze, ha az ember jobban körülnéz, és tudja, milyen számok felelnek meg a zenei ízlésének, akkor azért megtalálhatja a maga helyét a választékból.

3. Kulturálódj!

Programokból sosem elég. Győr kulturális szempontból is rendkívül kiemelkedő város, hiszen 30 éves a Győri Balett Társulat, akik nem rég tértek haza New Yorkból. Büszkék vagyunk rátok. Emellett persze rengeteg koncert, fesztivál és egyéb érdekességek várnak. Személyes élményem közé tartozik a Boban Markovic Orkestar koncert. Szédületes volt több 100 emberrel együtt ugrálni a Duna parton.

4.Xántus János Állatkert

Ha van egy szabad délutánod, ugorj be ide, nem bánod meg. Rengeteg fajta, féle állattal találkozhatsz, az állatkertünk pedig folyamatosan bővül, fejlődik. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt nyújt szép élményeket. Egy tanácsot azért jobb megfogadni, a majmoknak csak ételt adj, kicsit lopkodósak, főleg a napszemüveget csípik.

5. Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő

Ez az a hely, ahol a medencékben biztos, hogy találsz valakit, legyen szó télről vagy akár nyárról. Rengeteg külföldi van manapság, de családos apák is imádják kihasználni a lehetőségeket és gyermekeikkel jót lubickolnak hétvégenként. Fiatal párok is ide menekülnek, ha kikapcsolódásra van szükségük.

6. Egy kis barokk

Szerintem nem túlzok azzal az állításommal, hogy Magyarország egyik legszebb barokk belvárosa a miénk. A történelmi korokat idéző templomok, paloták, múzeumok, jellegzetes sarokerkélyek sétára invitálják a látogatót. A Baross úton büszke győriként vonulok végig. Szépségét egyedül a galambok hada árnyékolja be. A sétálóutcáról kis szűk sikátorok nyílnak, ahol nem csak boltokat, de kávézókat, teaházakat is találni. Ez egyfajta menekülési útvonalként is szolgál, persze csak a galambok elöl!

7. Látnivalók a városban

Ha vallásos vagy, ha nem, mindenképp érdemes megnézni a csodálatos Bazilikát. Sétálj egyet kedveseddel vagy családoddal a vár körül, főleg este csodálatos, kivilágítva. Széchenyi-tér Európa egyik legszebb tereként volt titulálva pár évvel ezelőtt. 2009-re felújították. Ha itt a jó idő megtelnek a padok fiatalokkal, és a közeli fagylaltozók is. Zsinagógánk neoromán stílusú, nyolcszög alapú épület, 1990 óta kulturális rendezvények helyszínéül szolgál. Persze ez csak egy kis ízelítő volt városunkból, nagyon sok szép hely van, ami a Te felfedezésedre vár!

8. Sport
Ha sport, akkor kézilabda. Ha kézilabda, akkor ETO. Fociban nem is, de kézilabdában mi vagyunk a császárok. Vérbeli szurkoló minden győri lakos (még ha leplezni is próbálja).

9. A városhoz kapcsolható személyek:

· Jedlik Ányos bencés szerzetes világhírű találmányai mellett (például a dinamó) feltalálta a szódavizet és a gyártásához szükséges eszközöket. Így elsőnek készítette a (spriccert) "fröccsöt".

· Baross Gábor az országos közlekedés fejlesztése mellett Győr közlekedési, kereskedelmi érdekeinek előmozdítását is a szívén viselte, és a város égető közlekedési gondjainak megoldásával elősegítette az ipari város kialakulását a 19. század utolsó harmadában.

· Győrben született többek között Kovács Margit szobrász és Schöpf-Merei Ágost gyermekgyógyász.

· A győri bencés gimnáziumba járt Xántus János utazó, néprajzkutató.

· Itt végezte szolgálatát, s itt is ölték meg Boldog Apor Vilmos püspököt szovjet martalócok a 2. világháború végén, amikor a rábízott nők védelmére kelt.

· A legújabb kor művészetében Markó Iván táncművész neve kötődik a városhoz. Alapítója és egy évtizedig vezetője volt a méltán híres Győri Balettnek.

10. Testvérvárosaink:

Kevesen tudják ugyan, de Győrnek több külföldi testvérvárosa is van, amelyekkel azóta is ápoljuk jó viszonyunkat.

Ingolstadt, Németország (2008)

A rengeteg előny ellenére természetesen vannak hátrányai is Győrnek, de melyik városnak nincsenek? Például itt is ugyanúgy utánad füttyögnek a munkások, ha elmész egy építkezés mellett, Pizza hut helyett kínai bolt, olcó olcó. Sorra nyílnak meg a bevásárlóközpontok, ugyanazokkal a boltokkal és kínálattal. Összegezve szerintem azért ideális otthont nyújt bárki számára, ideje hát megbecsülnünk a várost, ahol élünk.

Győr, Én így szeretlek!

Unger Adrienn

Egy csepp India

2010-02-22T20:38:00.009+01:00

Horváth Veronika a győri Széchenyi István Egyetem Gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatója Indiában „teljesített szolgálatot”.

„Chandigarhban eltöltött öt hónap fantasztikus volt, rengeteg élménnyel, tapasztalattal és persze fájó szívvel tértem haza Magyarországra”

- Mikor határoztad el, hogy a kötelező szakmai gyakorlatot külföldön szeretnéd teljesíteni, megvalósítani?

Az egyetem második félévében csatlakoztam az AIESEC- hez, akkor már valamelyest tudatosult bennem, hogy egy idegen országot tűzök ki célul gyakorlatom helyszínéül. Az évek során rengeteg hasznos dolgot megtanultam szervezeten belül. Egyszerre fejlődtem szakmailag és személyesen, kulturálisan érzékenyebbé, felelősségteljessé és tudatosabbá váltam.

- Miért éppen India?

Kezdetben természetesen Európai országokon gondolkoztam, aztán elkezdtem böngészni az online-adatbázist, rá kellett jönnöm - ami tudom, kissé meglepően hangzik, hogy az Ázsiai országok sokkal több lehetőséget kínálnak. Ekkor már csak azt kellett eldöntetem, hogy India, Kína, Malajzia avagy Vietnám legyen a végső befutó, s végül India konkrétan Chandigarh nyert- itt találtam meg a számomra legkedvezőbb gyakorlati helyet! Valamint szerettem volna egy olyan fejlődő országban élni, amelynek a kultúrája teljesen különbözik Magyarországétól és Európáétól.

- Mikor jött el a „nagy nap”, hogyan készültél az utazásra?

Teljesen meg voltam rémülve az utazás előtt, szinte el sem hittem, hogy néhány nap és utazom. A „nagy nap” 2009. augusztus 26-án jött el. Szerencsés voltam, mivel odakint várt rám egy budapesti magyar lány, ez a tudat megnyugvást jelentett számomra.

- Milyen területen dolgoztál?

Egy Miracle Technologies nevű internetes cégnél dolgoztam, több külföldi gyakornokkal együtt, volt brazil, litván, sőt új-zélandi munkatársam is. Mindannyian marketing területen tevékenykedtünk, főként online-marketing, és közösségi média marketingen dolgoztunk.

Rendkívül élveztem, hiszen mind más-más országból jöttünk, más kultúrával, más értékekkel. Mindenkinek volt egyéni ötlete, elképzelése, ez tette érdekessé a munkánkat.

- Milyen az élet odakint, legnagyobb élményeid?

Furcsa volt a kulturális sokk-hatás, mikor megérkeztem mindenki megbámult és fényképeztek. Gazdasági szempontból sokkal olcsóbb, mint Magyarország. Ételeiket tekintve minden nagyon színes és fűszeres, rengeteg kőrit és chili-t hasznának ugyanakkor sok a vegetáriánus Indiában.

Legnagyobb élményem: amikor Dharamsalaba kirándultunk, ahol a Dalai Láma él, részt vettünk egy tanításon, de a személyes találkozás sajnos nem valósult meg.

Legfurcsább élményem az első kirándulásunkhoz fűződik, Shimlában sétáltunk, leállít minket egy ember, hogy ő szívesen megmutatja nekünk a várost, pár perc elteltével az úriember mélyen a szemembe nézett, s elkezdte mondani életem történéseit, ami meglepő, de igaz volt, nem közhelyes dolgokat mondott, hanem valós, megtörtént eseményeket. Döbbenetes volt!

- Tervezel további külföldi szakmai gyakorlatot?

Igen szeretnék más országokban is szerencsét próbálni, következő célkitűzésem Afrika. Legalább egy évet szeretnék kint tölteni, ugyanakkor az Indiában eltöltött öt hónap is fantasztikus volt, rengeteg élménnyel, tapasztalattal és persze fájó szívvel tértem haza Magyarországra!

Érdekességek:

- kiutazás előtt három hónappal védőoltás beadása kötelező ennek összege 30.000 Ft

- vízumigénylés Budapesten, mely egy hét alatt elkészül

- leggyakoribb közlekedési eszköz Indiában a Riksa, azaz motoros taxi : )

Jó tudni:

Természetesen egy hosszabb folyamat keretében valósulhat meg az utazás, ennek feltételei a következők. A hallgatóknak csatlakoznia kell az egyetemen működő AIESEC nemzetközi szervezethez, amely lehetőséget ad a világ 107 országában a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak, hogy felfedezzék és fejlesszék a bennük rejlő képességeket, készségeket…

A programban résztvevők az őket érdeklő területen dolgozhatnak, melyek 4 csoportba sorolhatóak: management, oktatási, társadalomfejlesztési és mérnöki tevékenységek.

A jelentkezési lap kitöltése után következik a kiválasztás, vagyis az interjú, egy személyes elbeszélgetés, mely során főként a nyelvtudásra, a szakmai rátermettségre és a motivációra fektetik a hangsúlyt.

Amennyiben sikeres volt az interjú következhet a felkészítés-különböző tréningek, felkészítő anyagok, személyes és szakmai támogatás keretében.

Harmadik lépésként segítséget nyújtanak a pályázónak az online-állás adatbázis kezeléséhez, melyből kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb ajánlatot.

Mindezek után következhet az utazás. Az AIESEC segítséget nyújt a vízum igénylésében, a fogadó ország AIESEC-s mentora pedig segít a szálláskeresésben, beilleszkedésben, illetve lehetőséget nyújtanak különböző kulturális és társadalmi eseményekben való részvételre.

Doncsecz Tímea

Netrandi, avagy a felgyorsult világ

2010-02-22T18:52:00.003+01:00

Manapság már a szerelmes levelek ideje lejárt, ráadásul - valljuk be - az ember minél gyorsabban célt akar érni. Nagy szerencséjére itt van neki az Internet, és azon belül is a webes csevegés.

Az egyre gyorsuló világunkban gyorsabban szeretünk, és gyorsabban szeretnénk párt találni magunknak. Akár ideálisnak is nevezhető a férfiak számára, ugyanis kihagyható az udvarlás, meg a stresszes randik, ennek ellenére mégis illúzióromboló.

Ha tagja vagy valamelyik közösségi portálnak már csak egy „klikk” választ el, a hőn áhított partnertől. Lehet elítélni, de lehet mellette is érvelni.

A vágy a régi, csak a helyszín új. Nincs többé a zajos diszkó, vagy romantikus vacsora vagy éppen az odabújós mozizás. Mára már az Internet köti össze az embereket.

Bárhol is találd meg a párodat, ne feledd, ahogy mondani szokták a „külső megfog, a belső megtart”!

Varga Fruzsina

Szabó Gergely, a világjáró győri ruhatervező

2010-02-22T11:39:00.006+01:00

Szabó Gergely, győri ruhatervező - akit már gyermekkora óta érdekelt a művészet és megmutatkozott tehetsége, körbe járt több országot és mindenhonnan merített inspirációt- adott nekünk riportot. Beszélgetésünk során mesélt életéről, arról hogy mit gondol a mai divatról, terveiről, sikereiről, hallássérültként nehézségeiről, végül pedig tanácsot adott a feltörekvő fiataloknak a pályaelkezdéséhez

Mindig divattervező akartál lenni vagy voltak más terveid?

Inkább ruhatervező, mint divattervező akartam lenni, a divattervező a trendeket akarja követni és új dolgokat akar alkotni, a ruhatervező a mai időpontban a mai trend alapján alkot ruhákat. Voltak más terveim, jó volt a kézügyességem, mindenképpen a művészpályára akartam jelentkezni. Az akkori Iparművészetire jártam.

Hol tanultál és kitől?

Győri Tánc és Képzőművészeti Egyetemre jártam, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre. Az iskolai évek alatt számos művésztől tanulhattam, akik tanáraim voltak.

Hol érezted magad a legjobban, tanulmányaid során?

Egyetemi évek alatt voltam a legboldogabb, akkor állandóan inspirált voltam és legfőképpen a tanáraim adták az ihletet.

Mióta vagy a szakmában?

Kiskorom óta érdekelt már a képzőművészet, mivel a családomban mindkét nagymamám szeretett varrni, de ezt a szakmát senki sem űzte. A ruhatervező szakmában pedig 2001 óta tevékenykedem rendszeresen.

Mi volt az első sikered?

Középiskolás koromban is értem már el sikereket, de az egyetemi évek alatt a diploma munkámmal arattam a legnagyobb sikert, apait anyait bele adtam és ebbe fektettem minden időmet . Összességében a legnagyobb sikeremet 2008-ban értem el, New Yorkban.

Ki vagy kik a kedvenc tervezőid, és milyen mértékben hatottak rád?

Vivienne Westwood, később Victor and Rolf. Akik szürreális terveik alapján nagyon közel állnak hozzám.

Honnan szerzel ihletet?

Az alap koncepció félévente változik, de lassan másfél éve Art Deco 1920-1930-as évek stílusát dolgozom fel.

A hétköznapi életre, vagy csak kifutókra szánt ruhákat készítesz?

Jelenleg hétköznapi ruhákat tervezek és készítek el, de ha adatik lehetőség akkor szívesen alkotok ruhákat a kifutóra is.

Mit szólsz a mai divathoz?

Mivel az egész világot érinti a gazdasági világválság, így minket is ruhatervezőket azonban vannak olyan tervezők akik nem fogják vissza magukat, mások pedig próbálnak szerényebb keretek között is ugyanolyan eredményességgel alkotni. Sajnos Magyarország elvan maradva, habár az első világháború előtt Budapest is a divat fővárosa volt.

Szerinted miért jönnek vissza a régi stílusok?

Szerintem az egyes tervezők legtöbbször a régi időkből merítenek ihletet.

Milyen színeket és anyagokat használsz munkád során?

Elsősorban fekete színeket használok, nagyon szeretem a szürkét, fehéret illetve a lilát. De az évszaknak megfelelően például idén nyáron kivit és narancssárgát használtam.
Az anyagokat illetően a természetes anyagokat kedvelem mint például a pamut télen az időjárásnak megfelelően természetesen vastagabb anyagokkal dolgozom.

Mekkora hangsúlyt fektetsz a kiegészítőkre?

Muszáj nagy hangsúlyt fektetni a kiegészítőkre, így én is készítek különböző táskákat, sálakat , kitűzőket, fülbevalókat, nyakláncokat, karkötőket.

A közeljövőben tervezel divatbemutatót itthon vagy külföldön?

A legutóbbi kollekciómat New Yorkban mutattam be, most pedig Győrben, mutatom be a kollekciómat az esküvői vásáron és márciusban a „Made in Hungary” című kiállítás sorozat keretében és ha kapok meghívást a Művészeti fesztiválon, amin tavaly is részt vettem. Jövő szeptemberben pedig visszatérek New Yorkba.

Vannak még olyan terveid amiket, még nem tudtál megvalósítani és mindenképp szeretnél?

Ha egy nap 30 vagy 40 órából állna, akkor sok mindent lehetne még megvalósítani. Terveim között szerepel, hogy szeretnék dokumentumfilmet forgatni, befejezni a könyvemet, és egy nagyobb üzletet nyitni.

Mennyi idődet köti le a tervezés?

A Galériám megnyitása óta, sajnos kevesebb időm marad a tervezésre, mint amennyit szeretnék.

Mivel töltöd legszívesebben a szabadidődet?

Kevés szabadidőm van, de akkor szeretek lazítani és utazni, főleg külföldre.

Melyek azok a feladatok és nehézségek amikkel ebben a szakmában megkell birkózni?

Nekem az a legnagyobb nehézségem, mivel hallássérült vagyok, hogy egy olyan kultúrában élek ahol mindenki használ telefont. Így, mindig figyelnem kell, a másik emberre, mások segítségével információkat gyűjteni hogy mi történik a divatvilágban.

Gondoltál már arra, hogy tovább add a tudásodat, és tanítanál-e divattervezést?

Mielőtt megnyitottam a galériát, szerettem volna kézműves foglalkozásokat tartani, de mivel nem marad semmi időm próbálok belevinni egy kis kultúrát a gyerekek „fülébe” főleg a hallás sérültekébe. Képzéseket tartanék nekik, hogy jobban kiszélesedjen előttük a lehetőségek Világa.

Mi kell ahhoz, hogy ebben a szakmában sikeres legyen valaki?

A saját útján az embernek egyedül lehetetlen, kell egy PR menedzser aki próbálja terjeszteni a híreket, kell egy fotós, haj, smink akik segítik megkeresni az összhangot a ruha és a helyszín között. Legyen a csapatban egy olyan személy, aki megtud szervezni egy divatbemutatót. A csapat munka a leglényegesebb, ha jó a csapat akkor biztos a sikert.

Kiből lehet ruhatervező?

Már kisgyermekként kialakul tehetségük, sokan rajzolnak hercegnőket szép báli ruhákban, azonban még nem tudnak kibontakozni a divatvilágában inkább a középiskolai években tudják magukat jobban kifejezni, amikor már tudnak forma terveket is készíteni például: széket, bútort. A középiskolai években már kiderül merre akarnak tovább tanulni. De tervezők elsősorban csak akkor lehetnek, ha érdekli őket, és van bennük szakmai tudás és képesek új ruhákat, formákat megtervezni.

Tudnál-e tanácsot adni nekik?

Magyarországon az emberek kicsit bizalmatlanok, a lényeg az hogy márkás legyen vagy olcsó. Ha itt valaki feltörekvő divattervező akar lenni, akkor bizonyítania kell, hogy nagyon jó. A jó tanácsom pedig az, hogy az első évek nehezek, de nem szabad feladni, informálni kell a Világot tehetségeikről.

Polgár Anna és Slick Nikolett

Sosem lesz már béke?

2010-02-21T11:51:00.003+01:00

Az elmúlt évtized eddigi legnagyobb katonai támadását indította meg a NATO (Észak-atlanti Szerződés Szervezete) a tálib ellenőrzés alatt álló Marjah városáért. Az offenzívát azzal indokolták, hogy ezen a területen portyázik a legtöbb ellenálló.

A kiliasztika (világvégevárás) ismét középpontba került: 2012-re jósolják a „nagy változást”. Azonban nem mindenki lát ebben a dátumban világvégét. Sokak véleménye szerint – lévén, hogy a maják naptára 2012. december 22-ét jelöli meg, mint az új időszámítás kezdetét – magasabb szintre emelkedik az emberiség, megvalósulnak az utópisztikus elképzelések. A szabadság és a béke együttes jelenléte lesz jellemző. Szabadság. Béke. Nagy szavak. Aki vallja a maják jóslatát, tisztában van azzal, hogy mindössze két év választ el minket a jeles dátumtól. Két év, ami alatt vélhetően nem közeledünk majd sem a békéhez, sem a szabadsághoz.
Távoli, áhított jövőnek tűnik tehát ez az utópia. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a NATO újabb katonai offenzívája. A kivezényelt amerikai, dán, észt és brit szövetséges NATO-katonák létszáma megközelíti a 15000 főt. Bár 2001-ben a szövetségesek megdöntötték a tálib hatalmat, még ennyi év után sem sikerült végleg felszámolni az ellenállást.
Minden összecsapás áldozatokat von maga után: lázadókat, képzett katonákat, és nagy számban civileket. Bár a szövetségesek írásban figyelmeztették a terület lakóit, hogy hagyják el otthonukat a támadás előtt, ez az intézkedés kevésnek bizonyult. A tálibok által kihelyezett robbanószerkezetek nagy veszélyt jelentenek a háborúba küldött katonákra és civilekre egyaránt.

Az emberiség is olyan, mint a vadállatok: vadászik. Egy lényeges különbség van csupán: míg az állat többnyire a létfenntartásért gyilkol, addig az ember a hatalomért. A kérdés csak az, hogy megéri-e?
A szépségversenyek tipikus kérdésére, miszerint mit szeretnének leginkább a versenyzők, egyenválasz szokott születni: világbékét. Megvalósulhat ez valaha? Képes az emberiség önmagát meghazudtolva, békésen egymás mellett élni? Egy faj ugyan, mégis többféle náció - nem képes rá.
Változásra lenne szükség, globális összefogásra. A jelenlegi helyzet alapján ez nem a közeljövő képe. Marad tehát a remélt utópia, és bizakodás, hogy az emberiség habitusa pozitív irányba is változhat.

Petrovicz Bernadett

A türkizkék az év színe

2010-02-21T11:43:00.005+01:00

A Pantone színskálát gyártó vállalat design szakembereinek számításai szerint a 2010-es év trend színe a türkizkék lesz. Az idei színválasztás oka az árnyalat könnyedsége.

A színszakértő cég minden évben megjelöl egy irányadó színtónust, amely jelentős hatással van a divat, a formatervezés, a design és a dekoráció világára.
Az idei színválasztás oka a türkizkék könnyedsége, amely az utazást, a tenger kékjét, a szikrázó napsütést juttatja eszünkbe, elfeledtetve a 2009-es év nehéz gazdasági helyzete miatti rossz közérzetünket.
A szakemberek szerint a türkizben választott tárgyak , lakáskiegészítők, öltözékek, ékszerek jó hatással lesznek a hangulatunkra. Ez az élénk, élettel teli szín jól párosítható fekete-fehérrel, vibráló naranccsal, magentával, almazölddel, de ezüsttel és szürkével is.
A türkizkritályt az indiánok, az egyiptomiak és a görögök is védő- és gyógító kőként tisztelték. Lelőhelye többek között Arizona, Franciaország, Ausztrália és Mexikó.
Ennek a színnek egészségügyi hatásai is vannak: nyugtatja a szívet, csökkenti a lázat, fertőzéseknél pedig közérzetjavító hatása van. Ezen kívül fokozza a kreativitást, segíti az érvelést és a véleménynyilvánítást. Magabiztosságot, tetterőt, alkotóerőt közvetít viselőjének.

A Pantone-skála
A nyomdaiparban és formatervezésben a színek pontos meghatározására használt ún. színtér, azaz oylan nemzetközi koordináta- rendszer, amelyben több ezer szín egy-egy egyedi kóddal ellátva szerepel. Az az igény hívta életre 1963-ban, hogy a színeket kölcsönösen beazonosíthatóan tudják előállítani.

Dóczy Diána

Petruska hű marad Győrhöz

2010-02-20T13:02:00.004+01:00

„Számomra az a fontos, hogy önmagammal szemben felállított elvárásaimat teljesítsem!”

Nemrégiben tért haza New York-i vendégszerepléséről Sebestyén Bálint és a Győri Balett társulata. Az együttes fiatal, ám annál tehetségesebb tagja a hazai táncművészet legrangosabb elismerését jelképező Harangozó-díj elnyerése után most ismét külföldön brillírozott. Sikerét igazolja, hogy ő volt az egyik táncos, akit messzemenően kiemelt a szakma, s aki emellett Petruska bőrébe bújva még a „tapsfukar” New York-i közönség üdvrivalgását is kivívta.

Milyen apropóból kapott felkérést New York-i vendégszereplésre a Győri Balett társulata?
A kommunizmus bukásának 20. évfordulójára történő megemlékezés alkalmából hívták meg az együttest a Joyce színházba. A felkérés speciális volt számunkra, hiszen a felolvasó estek, a történelmi és történeti előadások mellett egyedüliként mi adtunk elő táncművészetet, a Petruska és a Tavaszi áldozat című darabokkal.

Te táncoltad Petruskát. Hogyan készültél a címszerepre?
A darabot már tavaly májusban bemutattuk Győrben, így már akkor elkezdtem a felkészülést. Rengeteget beszélgettem Dmitrij Simkin és James Sutherland koreográfusokkal a kommunizmusról, a diktatúra rendszeréről és természetesen magáról az egyénről. Petruska nem lázad, nem akarja magára haragítani a világot. Ő csak egy olyan hétköznapi ember, mint bárki közülünk, aki csupán élni szeretné a saját életét, amellyel azonban a diktatúra eszméje nem egyezik. A darabra tehát fizikailag és szellemileg is rá kellett hangolódnom, hogy maximálisan képben lehessek.

Mennyiben különbözött a New York-i fellépés a hazai előadásoktól?
Nincs nagy különbség a kettő között. Sokak szerint ez badarság, de számomra az előadás az előadás itthon, és külföldön is. A lépések nem változnak, és az én művészeti tevékenységemet nem befolyásolja, hogy ki ül a nézőtéren. Amikor a színpadon állva felpillantottam, ugyanaz a látkép fogadott, mint itthon. Ettől meg is nyugodtam egy kicsit.
Egyedül talán a taps-szokásokban mutatkozik némi eltérés. Itthon a nézők nem szívesen engedik el a látottakat, hanem várnak, hátha kapnak még valamit. New Yorkban ezzel ellentétben rövid a taps, a szólistákat viszont imádják.

Sajnálatos módon az itthoni sajtó is az előadások negatív véleményezésére kapta fel a fejét. Téged hogy érintett a lesújtó kritika?
Előre felkészítettek minket a New York-i tendenciára, miszerint mindenről negatív kritika születik. Persze amíg nem olvastuk az újságot, addig bizakodtunk. Lesújtó kritikának nem nevezném, inkább lekicsinylőnek, ami természetesen senkinek sem esik jól. A társulatot és engem azonban kárpótolt az, hogy majdnem minden előadásunk teltházas volt. Illetve találkozhattam Paul Szilarddal is, aki számos neves táncegyüttesnek volt több évtizeden keresztül menedzsere. Nekem ezek a dolgok sokkal többet jelentettek, mint egy szubjektív vélemény.

A rengeteg előadás és próba mellett sikerült bebarangolni a várost?
Persze! Lejártuk a lábunkat. Szerencsére volt három szabadnapunk, és nagyon jó helyen laktunk. A Times Square és a Madison Square Garden szinte ott voltak a szálláshelyünk mellett. Az Empire State Buildinghez is csupán tíz perces séta vezetett, de metróval is sokat utaztunk. A magas épületekre, a sok emberre és a szélátfúvások okozta migrénes fejfájásra felkészültem, mivel most jártam másodszor New Yorkban. Ez alkalommal sokkal jobban éreztem magam, de elég volt ez a tizenegy nap.

A New York-i fellépések után el tudnád képzelni, hogy külföldi karriert fuss be?
Ezen ráérek majd akkor elgondolkozni, ha egy esetleges felkérést kapok. Szeretem a darabokat, amiket itthon játszunk, sokat köszönhetek az együttesnek és megbecsült helyem van a társulatban. Istenigazából nincs az a hatalmas ok, amiért én innen elmennék. Nem vallom anyagilag motiválatlannak magam, de annyit nem érne nekem egy külföldi karrier, hogy az itteni pozíciómat feladjam miatta.

Meddig tart még a pihenés, és mivel folytatódik a munka?
Kicsit még összefolynak a napok, az időeltolódás miatt, de a pihenés már nem tart sokáig. Hamarosan A halál és a lányka, valamint a Kakas kerül terítékre. Ezekben a darabokban láthat a közönség.

Mik a célkitűzéseid a 2010-es esztendőre nézve, akár a tánc, akár a magánélet területén?
Eléggé fanatikus ember vagyok, úgyhogy sok tervem van. Most kezdtem bele egy alkotói folyamatba. A tánc- és képzőművészeti iskolában, a végzős balettos növendékeknek én készítem a koncertszámuk záró darabját. Ez életem eddigi legnagyobb lélegzetvételű munkája, ezért elmélyedek benne. Személyre szabott és maradandó dolgot szeretnék nekik nyújtani, mert tudom, hogy annak idején számomra ez milyen sokat jelentett. Emellett egész márciusban Németországban, Ausztriában és Svájcban turnézik a társulat. A Chaplint és a New Yorkban bemutatott estünket visszük magunkkal. Azután pedig Carmen előadások következnek. Nyáron bízom benne, hogy tudok pihenni, mert az előző nyaramat a szakdolgozatomnak szenteltem. De az még messze van, addig viszont egy eléggé feszes, szakmai időszak elé nézek.

Bognár Viktória

Szeretet kontra gyűlölet

2010-02-19T22:43:00.000+01:00

Az, hogy kedvelünk, vagy szeretünk valakit, sok mindenen múlik. Sokszor az első benyomástól függ, hogy szóba állunk-e később is az illetővel, és aztán akár szorosabb kapcsolat is kialakulhat. Attól is függ, hogy milyen előismereteink vannak a másikról. Persze vannak helyzetek, amikor kénytelenek vagyunk verbális kapcsolatba lépni olyanokkal, akiknek legszívesebben a közelébe sem mennénk. Ez persze más kérdés. Most nem erről szeretnék beszélni. Mindenki került már új környezetbe, iskolába, vagy munkahelyre, új, ismeretlen emberek közé. Így mindenki tudja, milyen az, amikor kialakulnak egyes csoportok, amelyek tagjai kölcsönösen szimpatikusak egymásnak. Az általános- és középiskola időszakában alakulnak ki az életre szóló barátságok. Már akinek szerencséje van. Ahol ilyen kisebb csoportok, szövetségek jönnek létre, ott megjelenik a csoportok közötti rivalizálás. Hol nyíltan, hol nem. Valaki konkrétan a másik szemébe mondja, ha nem tetszik neki, valaki a háta mögött „szedi darabokra” a számára unszimpatikus egyént. Valaki elviseli ezt, valaki nem. Másik eset, amikor tettei alapján ítélünk meg valakit, és nem vesszük figyelembe azt, hogy ballépését esetleg már milliószor megbánta. Azt gondolom, hogy előfordulnak olyan esetek, amikor alaptalanul támadunk valakit hátba, egyszerűen csak jobban meg kéne ismerni. Akkor első kézből bizonyosodhatnánk meg arról, hogy tényleg olyan rossz ember, mint amilyennek látszik, vagy sokan állítják. Akár kellemes csalódásban is lehet részünk, ha kiderül, egy értékes embert ismerhettünk meg. Ha már eleve megismerni akarással indulnánk a környezetünk minden tagja felé, elkerülhetnénk a fent említett konfliktusokat. Csak egy kis részt, egy jó részt kell felfedezni a másikban, és máris jól alakulhat minden. Persze, mindenkit nem ismerhetünk, aki körülöttünk van, és rosszindulatú, idegesítő emberek is vannak. De senkit nem ítélhetünk el.
Karinthy Frigyes szavaival élve: „Senkinek nem kötelessége, hogy szeressen – de senkinek nincs joga ahhoz, hogy gyűlöljön.”

Balogh Bernadett

Ha minden reklám igaz lenne

2010-02-19T22:36:00.000+01:00

Minden nap több ezer reklámmal találkozunk az utcákon, a buszon, a szórakozóhelyeken, az újságokban, a rádióban, a tévében stb. Akár szeretnénk akár nem, mindegyikünk ki van téve a reklámoknak. Ha valaki teljesen el szeretné kerülni a reklámokat, akkor a még az utcára sem igen tehetné ki a lábát. A reklám akarva-akaratlanul mindenkihez elér.
Pedig jól tudjuk, hogy a reklámok hazudnak. Kizárt dolog, hogy „a legtöbb, ami az életben adható” az egy kávé. Ha a Persil jobb, mint az összes többi mosópor, akkor egyidejűleg nem lehet a másik mosópor is jobb, mint az összes többi, és fordítva. Vagy az egyik igaz, vagy mindegyik hazudik, ami valószínű.
Személy szerint engem akkor kiráz a hideg, amikor olyan kifejezéseket hallok, mint például: legnagyobb öröm, a legtöbb, mi az életben adható, a boldogság csúcsa, mindennapi varázslat, a teljes élet öröme, önfeledt pillanat. Ezek a kifejezések nevetségesé teszik az életet, ha a barátomnak az mondom szívből hogy te vagy számomra a legnagyobb öröm, akkor biztos örülni fog neki, de minimum másodszorra eszébe jut egy reklám, amiben ugyan ezt mondták egy autóra, a gyönyörű szavak vesztenek értékeikből.
Na és egyre több az olyan reklámok száma, melyekben arról próbálnak meggyőzni minket, hogy soha sincs elég korán ahhoz, hogy elkezdjük az öregedés elleni harcot. Nem számít, hogy 18 éves vagy, vagy akár 55 éves. Ha a megfelelő krémeket rendszeresen használod, egy csapásra éveket fiatalodhatsz. A reklámban szereplő kiretusált és agyon festett, 2 kg alapozós hölgyike mosolyog szépen úgy, hogy minden foga látszódjon és mi el hisszük, hogy ha neki jó, akkor nekünk is az lesz. De azt tegyük még pluszba hozzá, hogy ha például 40 éves nőknek mutogatnak egy szemránckrémet, a modell 25-30 éves lehet. Ugyanis egy 40 éves nő szebbnek, és fiatalabbnak szeretné látni magát. És csodálkozik később, hogy ez a 100. szemránc krém se használt semmit sem és nem lett olyan gyönyörű a bőrre, mint a reklámban a modellnek.

De mi a jó a reklámokban? Biztos van bennük valami, azon kívül, hogy a termékeket elkapkodják, és a cégek meggazdagodnak belőle. Például szépek a színeik, vannak, amik igazán igényesen meg vannak csinálva. Sok reklámban van humor is, amin elröhögünk, elmosolyodunk akár felhozzuk egymásnak is, hogy láttad azt a reklámot, amiben ez meg ez történt. A "jó" reklám ötletes, szellemes, rövid, tömör, figyelemfelkeltő és humoros. A "rossz" reklámok: hosszú, unalmas, túldicsérő, hazug, álomvilágot jelenít meg.
Mindenki megfigyelte, már hogy a reklámok mindig hangosabbak a filmeknél. Nyugodtan nézzünk egy romantikus filmet erre hirtelen átvált a kép, elég nagy hanghatással, hogy érzékeljük, hoppá megint reklám van. Lehet, hogy zavaró, de a figyelmet felkelti, így a célt akkor is eléri, ha esetleg bosszantó, idegesítő és az ember a távirányító után nyúl 1-2 ’kedves szó’ mellett. Emiatt van az is, hogy a gyerekek mesenézés közben sem kapcsolnak el, ha reklám megy.

Erre kiváló példa ez a vicc (Két óvodás beszélget):
- Én egy villanyvonatot kérek a szülinapomra. És te mit kérsz?
- Tampont.
- Az mi?
- Nem tudom, de lehet vele síelni, teniszezni és úszni is.

Meglehetősen nagy hatással van ránk az is, ha híres embereket látunk bizonyos fogyasztási cikkek, ruhák, autók, stb. használata közben. Valahogy ettől "hitelesebbé" válik. Például kedvenc színészünk pudingot eszik, és eszünkbe jut, hogy húúú láttam abban a filmben és milyen jó formában volt, mintha megbíznánk benne, megvesszük a pudingot és eszük, nem számít, hogy szörnyű íze van.
Ha minden úgy lenne és válna valóra, mint ahogy a reklámok ígérik és mondják, körülbelül így nézne ki egy napunk:
Csodálatos, napsütésben ébrednénk hajnali 5kor is, kiugranánk fitten az ágyunkból, mert tudjuk, hogy a konyhában vidáman és boldogan tökéletes kávét fogunk főzni. Később pedig a fürdőszobában a világ legjobb szappanát fogjuk használni, amitől bőrünk selymes és puha lesz már akkor is, ha csak ránézzünk a szappanra. Hajmosáskor pedig biztosak lehetünk abban is, hogy akár egy repülő térre megyünk, akár kapálni vagy úszni hajunk csodálatosan fog mutatni, mert megérdemeljük. Egész nap vigyorgunk és nevetünk, nem számít, hogy 20 perc után már zsibbad a szánk. Aztán elindulunk a suliba vagy munkahelyre az autónkkal, ami hang nélkül közlekedik, még a zuhogó esőt sem lehet hallani a szuper 4 légzsákos minden felesleges extrával ellátott autónkban. A galamb megint leszarta, de tudjuk, hogy azért tette, mert ez a mi autónk. Útközben minden kertben mosolygó, vidám gyereket látunk, akik nagyszüleikkel kézen fogva sétálgatnak. A szomszédok, akik alapból köszöni, se köszönnének, most integetnek, és frissen facsart narancsitalt kortyolnak, és arra gondolnak közben, hogy: Haverok, Buli, Fanta. Beérünk az iskolában, avagy a munkahelyünkre, ahol csak azt várjuk, mikor tűnik fel az ablaktisztító modellfiú diétás kólát kortyolgatva, és még a mocskos, retkes, koszos ablaküvegen át is jól kivehető kockásra kidolgozott hasizma, amit biztos a lightos kólának köszönhet. Majd amikor korog a hasunk nem aggódunk, hogy lesz-e időnk enni, hiszen letudunk repülni hipp-hopp a gyorsétterembe, hiszen ott az étel is friss és tápláló. Telefonálgatunk közben, hiszen most már majdnem mindenkit ingyen hívunk (kérdés hogy akkor, hogy lett most is 10 ezer forint a telefonszámlám). Visszamegyünk az iskolába és a munkahelyre, minek is lógnánk, szeretünk dolgozni, mert annyira jól megfizetik, hogy naponta vehetnék leárazott plazma tévéket. Gyorsan szalad az idő, ha jó emberekkel vagyunk együtt és a főnök is kedves… Hazafelé megállunk vásárolni valamelyik szuper bevásárló központba, megláttunk a kirakatban egy pulcsit 10 ezer forintról leárazva 9 ezerre, nem hagyhatjuk ott, megvesszük. Majd csokit, habkönnyű pudingot, intimbetétet (persze a legnagyobb nedvszívó képességűt), tartós elemet (amitől a nyuszi is megy), nem nedvszívó konyharuhát, csak azért mert aranyos minta van rajta, arclemosót és fogkrémet, ami háromszoros védelmet biztosít; szóval a legszükségesebb dolgokat. Az este békés és nyugodt, légfrissítő illata árad, ahol még egy elefánt és büdös borz csemeték is vidáman játszanának…

Azt hiszem a reklámok nem igazak…

Slick Nikolett

Játékipar, avagy a nagy számok birodalma

2010-02-19T22:28:00.002+01:00

A videojátékokat, csak úgy mint minden mást, lehet szeretni és gyűlölni is. Idehaza az emberek komoly hányada kamaszfiúk olcsó szórakozásának tekinti őket. A sok laikus nem is gondolja, micsoda számok mozognak ebben az iparban.

Az első nagy meglepetés az, hogy a statisztikák szerint kétszer annyi 18 év feletti nő játszik, mint ahány 18 év alatti fiú. Ez persze nem jelenti azt, hogy világszerte több a női játékos, de ebben az összefüggésben bizony komoly többségbe kerültek az erősebbik nemhez képest. Az összesített adatok szerint a videojátékosok 40%-a nő.

Ha már a fiúkra vonatkozó állítást sikerült cáfolni, itt egy másik megdöbbentő adat, melynek alapján kiderül, hogy a videó játékokosok átlagéletkora 35 év. Első látásra ez meglepően hat, azonban aki ellátogat valaha egy, a témával kapcsolatos rendezvényre, nem egyszer láthat vérben forgó szemmel kattintgató 40-est a monitor előtt.
Tény, hogy világszerte az emberek komoly hányada tartozik a játékosok körébe, és ez jól látszik az eladott példányokból és a bevételekből is.
Példának okáért, a Call of Duty Modern Warfare 2 névre keresztelt, 2009 őszén megjelent háborús szimulátor bevételei elérték az 1 milliárd dollárt . Összehasonlításképpen: az Avatar február elsejéig 2 milliárdot hozott a konyhára..

Egy másik, rendkívül sikeres játék a The Sims sorozat, mely elsősorban a gyengébbik nem körében népszerű, s a játékos feladata nem több, mint egy háztartás vezetése, gondoskodás saját karaktereiről, igazából csupa hétköznapi feladat. Ez a program összesen 60 országban, 27 nyelven jelent meg, s eleddig a széria összesen 125 millió példányban kelt el, amely 2.5 milliárd dolláros bevételt termelt.
Természetesen a játékiparnak ugyanúgy megvannak a cégóriásai, mint az autógyártásnak. A videojátékok világának Toyotája az Electronic Arts, mely amerikai székhelyű, s 2007-ben 8 stúdiót működtetett, az éves bevétele pedig 3.09 milliárd dollárra rúgott.

Akárcsak a zene és a film világában, itt is nagy a küzdelem az illegális másolatok, letöltések ellen, amely komoly károkat okoz a piacon. Például Magyarországon, mikor a már említett Call of Duty tört változata felkerült a világhálóra, a szolgáltatók szerint érezhetően megnőtt az adatforgalom. Az illegális letöltés leginkább a hazánkhoz hasonló helyzetű, vagy szegényebb országokban virágzik, mivel az embereknek túl drágák a programok. Ma nálunk egy újonnan megjelent első osztályú program ára számítógép esetében 9-10.000 forint körül mozog, Xbox 360 és Playstation 3 konzolokon pedig 13.000 Ft-ot kóstál. Ha ehhez hasonlítjuk a minimálbért, rájövünk, hogy a videojátékok elképesztően drágák itthon egy átlagember számára.
Mindenesetre levonhatjuk a konzekvenciát, hogy a játékipar közel sem olyan jelentéktelen, mint amilyennek a hazánkban tartják. Elképesztően magas számokról beszélhetünk minden téren, ráadásul egy-egy A kategóriás játékprogramon sokszor éveken keresztül több száz ember dolgozik, hatalmas költséggel.
Tehát ajánlom ezeket az adatokat minden ember figyelmébe, akik lebecsülik ezt a világot, és halkan megjegyzem, hogy a videojátékok piaca évről évre nő...

Ikker Zsolt